Kína: 244 eladott Vista
A „kiváló” lopott szoftver arányáról (2005-ben 90%) is híres, egymilliárd főt meghaladó lakosságú Kínában az első 2 hét alatt 244 Vistát sikerült – legálisan – eladni.
A „kiváló” lopott szoftver arányáról (2005-ben 90%) is híres, egymilliárd főt meghaladó lakosságú Kínában az első 2 hét alatt 244 Vistát sikerült – legálisan – eladni.
Kellemes csütörtököt! A tegnapi szeles időnek úgy tűnik, vége, ja és ráadásul hivatalosan ma jelenik meg az újságosoknál, és egyéb hírlapárusító helyeken az áprilisi GameStar - bizonyára már mindenki tudja, milyen tartalommal. Ha már a tartalomnál járunk, kezdjünk is a hírekkel, mert azokból mindig van elég :)
A Dreamworks Pictures ma közhírré tette a nyáron debütáló Transformers filmjük hivatalos posztereit. Arról meg nem lehet tudni, hogy mikor kerülnek kereskedelmi forgalomba, minden esetre mától bárki megnézheti őket a neten.
A Warner Bros ma teljes pompájában megnyitotta a nyár egyik sikerfilmjének, az Ocean’s 13 hivatalos weboldalát, amin többek közt képekkel, trailerekkel és különböző letöltésekkel találkozhatunk.
Bár a szigetországban már az év elején játszották, nálunk még nyár közepéig várni kell, hogy bemutassák a Haláli hullák hajnalát elkövető csapat újabb filmjét, a Hot Fuzzt. A hír apropója a mai napon nyilvánosságra hozott néhány új ízelítő.
Pár ügyes fejlesztő 2006 nyarán adta ki az ingyenes Penumbra játékot, amit a nem kevés kaland és horror elem mellett a remek grafika és fizika tett népszerűvé.
Immáron biztos, hogy a Jurassic Park sorozat harmadik részét dirigáló Joe Johnston nem tér vissza a rendezői székbe idén nyáron, amikor is elkezdődik a következő rész forgatása.
Kicsivel több, mint egy hete került ki néhány kép a nyár nagy siker várományosáról, a Transformersről, máris újabbakkal árasztott el minket a jóságos Paramount Pictures.
A Codemasters nyáron fog elkápráztatni minket a Colin McRae: DIRT névre keresztelt programmal, ami már jócskán több lesz egy egyszerű rally játéknál.
A Marvel Comics képregénye, az Iron Man sem kerülhette el sorsát, így ő is életre kell a vásznon egy kaland kedvéért. A fémpáncélos szuperhős, Tony Stark jövő májusban fogja meghódítani a világ mozijait.
Idén nyáron, a nyúzott, folyton összekoszolt fehér trikót viselő szuperzsaru, John McClane ismét visszatér a vászonra, hogy megmentse a világot, azaz az Egyesült Államokat. A napokban egy új trailer is napvilágot látott, amit akár HD minőségben is megtekinthetünk.
A Codemasters a nyáron szeretné kiadni legújabb rally játékát, ami ismét Colin McRae nevével kerül majd a boltokba.
A Strategy First kiadó jelentése szerint már megérkezett a virtuális boltok polcaira a 2006 nyarán ingyenesen kiadott kaland játék folytatása.
A nyár végén érkezik majd meg Xbox 360 és PC platformra az Irrational Games FPS játéka, ami nagyszerű történettel kápráztat majd el minket.
Az IGN beszerzett egy új bemutató mozit a Bioshock játékból, ami idén nyáron kápráztat majd el minket grafikájával és történetével.
A Dragon Ball rajzfilmsorozat alapján készülő MMO jövő nyáron érkezik meg Japánba, míg a bétatetesztre idén nyáron kerül sor Koreában.
2006 nyarán vált elérhetővé egy ingyenes, horror kaland játék, a Penumbra, ami hamar meghódította a játékosok szívét.
Nem is olyan régen magazinunk melléklete volt az Auto Assault 14 napos trial verziója - aki akkor kedvet kapott a játékhoz, az bizonyára örömmel fogadja a hírt, hogy az NCsoft a mai napon egy újabb ingyenes kiegészítőt tett elérhetővé.
A Loki egy TPS nézetű RPG kaland játék lesz, amit a Cyanide Studio fejleszt és 2007 nyarán már ki is szeretnének adni a kezeik közül.
Ismétli magát a történelem: az amerikai téli-nyári időszámítási dátumok változása a 2000-es év problémához hasonló galibákat okozhat. A földrajzi távolság nem védi meg az európai felhasználókat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)