[KéPZ] Frissítés!
A mai termés egyelőre még nem annyira dicső, mint azt szeretném, de biztos vagyok benne, hogy a még hátralevő 5 és fél órában fogom frissíteni ezt a hírt :) Érdemes lesz visszanézni! Addigis:
A mai termés egyelőre még nem annyira dicső, mint azt szeretném, de biztos vagyok benne, hogy a még hátralevő 5 és fél órában fogom frissíteni ezt a hírt :) Érdemes lesz visszanézni! Addigis:
Drága honfitársaim! Örömmel teli a kicsi szívem, hiszen szép hazánk újabb reményteli csillagát van szerencsém bemutatni néktek. Dealer: Chronic, Pills & Coke a játék becses neve. A címből ugye mindenki kitalálta, hogy az alvilág sötét bugyraiba ereszkedhetünk le ismét. Mármint a bűnözők világába, ez nem a péjnkilla' :) Helyette lesz drgobiznisz, autós üldözés, tiszta GTA fíling. A játék fejlesztője, a Nagual Games pedig egyszerre PC-n és konzolon is fejleszti a drágaszágot, szóval csak jó lehet. Honlap valahol erre. Egyébként hazai fejlesztés, mondtam már? :)
A Take 2 akciójátékára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy érdektelen. Egészen jó a grafikája, a történet is egészen elfogadható, és, mint FPS, igen kellemes hatást kelt. Most futott be egy videócsomag, melyben négy rövidebb összeállítást találhattok a játékról. Ha érdekel, cibáljad alant:
Mai galéria frissítésünk sem sikerült éppen lagymatagra. Imhol a felhozatal, jobbikfajta böngészést kívánok mindazoknak, akik még nem csekkolták a galériát.
Felkerült a netre a Freedom Force vs The Third Reich hivatalos oldala. Ezt a taktika RPG-t az Irrational Games fejleszti, és felettébb ígéretesnek tűnik! Hamarosan láthattok róla screenshotokat is a galériában, addig pedig csekkoljátok az oldalt.
Várható volt, hogy az ATI sem ül sokáig a babérjain. Igen komolyan rágyúrtak a témára, és tovább bővítették az X8xx-es családot (melynek hivatalos bejelentése ebben a percben engedélyezett). A legújabb szerzemények, nem meglepő módon PCI Express-es alapokon nyugszanak. Lássunk némi tömény adatmennyiséget (az árak az ATI saját árait prezentálják, ez kis hazánkban természetesen változhat):
| Kártya | X800 | X800 XL | X850 Pro | X850 XT (PE) |
| Chip | R430 | R430 | R480 | R480 |
| Chip órajel (MHz) | 390 | 400 | 520 | 520 (540) |
| Memória órajel (MHz) | 700 | 980 | 1080 | 1080 (1180) |
| Memória típus | DDR1 | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 |
| Mem. mennyiség (MB) | 128 MB | 256 MB | 256 MB | 256 MB |
| Pipeline | 12 | 16 | 12 | 16 |
| Vertex shaderek | 6 | 6 | 6 | 6 |
| Csatolófelület | PCI Express | PCI Express | PCI Express | PCI Express |
| Ár (Euro) | 300 | 350-400 | 400 | 500 (550) |
Hehheeeee, nem is kellett várni a GameSpyra :) Máris bejelentették hivatalosan a Rainbox Six 4-et PC-re, Xbox-ra valamint PS2 platformokra. Az is kiderült többek között, hogy 2005 tavaszán már a boltokba is kerül. De lássuk a további infókat: - Egyedi ragdoll fizika - megújult csapatorientál játékmenet - többféle új multiplayer mód, köztük co-operatív is - az AI igen fejlett taktikákat alkalmaz majd - rengeteg új fegyvert is használhatunk majd - iszonyat reális hangeffektek minden mennyiségben. Még egy rakat kép, és egy videó is érkezett belőle! Fogyasszátok egészséggel:
Meghoztam az esti látnivalót. Annyit azért még hozzátennék, hogy szinte bizonyos, hogy ma még frissítem a galériát, úgyhogy érdemes lesz visszatekinteni erre a hírre. Ismét jó szemezgetést kívánok:
Ki ne látott volna már a középkorban játszódó filmet? Hatalmas, robosztus falakkal, vizesárokkal, alagutakkal felszerelt dicső várakat, fényes lovagi páncélban masírozó bakákat, netán a lőréseken kikandikáló íjászokat? Naugye :) Dióhéjban összefoglalva, erről szól a Stronghold, hozzá téve még az egyedi menedzselős-stratégiai játékteret. Az első rész köreimben osztatlan sikert tudhatott magáénak, a folytatástól meg minimum ennyi jót várunk el. Addigis, amíg várogatunk, nézzetek meg egy videót, érdemes! Hopp, nem is egy, kettő. Az elsőben egy kis várostromot szemlélhettek meg, melynek főszereplői a szép nagy ostromgépek, a második videó pedig egy kis "Na akkor ki is a legény a várfalon?!" jelenetet tartalmaz.
Bár megjelent játékról nem igazán szoktunk animációt közölni, úgy érzem egy hazai fejlesztés esetében tehetek kivételt :) A Nexus: The Jupiter Incident-nek valószínűleg az utolsó, igen hangulatos animációjáról van szó. A kicsike valóban kicsi, szerintem töltse mindenki. Bővebb infó az űr-stratégiáról itt található.
Egy eddig ismeretlen MMORPG tűnt fel a horizonton. A Sigonyth egy third-person alkotás, a grafikája szerintem egészen elfogadható. A játékban, a játék címében is feltűntetett sivatagos bolygón vagyunk. Három faj közül választhatunk: ember, cyborg, mutáns. Természetesen egymással szemben állnak a fajzatok, többek között a nyersanyagok birtoklásáért folyik a küzdelem. A grafikus motort egyébként a saját fejlesztésű, Ambra névre keresztelt kódrengeteg élteti. A honlapját itt találhatod, ha esetleg további infókra vágynál.
Ismét "frissülődött" kicsikét a galériánk. A legújabb portékák a következők:
A Virtual RC Racing egy aranyos, nem is túl nagy autós játék, melyben távirányítású picinyeket kell irányítanod. Különféle versenypályákon, a verdák egész garmadája várja, hogy kipróbáld. Éppen most készült el a végleges változata, és ami a legjobb, a teljes játék ingyenesen letölthető... mármint a teljes program valóban benne van, de ahhoz, hogy az alapból rendelkezésre álló két pálya és néhány alap fícsör kiteljesedjék, bizony már fizetni kell. A fájl tölthető lokálból, bővebb infó erre található.
Ebéd mellé készítettem egy kis adalékot. Jó néhány galériát frissítettem ismét, hogy legyen mit csekkolni :) Továbbra is ellenőrizzétek sokszor ezt az oldalt, hogy minden frissítésről értesüljetek!
Kicsit eljátszogattam a játék egypályás multi változatával. Hogy is fogalmazzak... első benyomásom az volt, hogy nem sikerült ez annyira fényesre. Aztán játszottam kicsit, majd még egy kicsit, és még egy csöppet. Ötkor ültem le elé, volt egy rövid szünetem, és most majdnem éjfél van. Mi ez, ha nem jó? :) Egyelőre az nem tetszik benne, hogy a leggyorsabb mozgási sebesség iszonyat lagymatag. Egyébként iszonyat királyság lesz, főleg multiban! Mellékeltem azért néhány képet, aki azonban teheti, próbálja ki a Fileplanet által adott mannát. Klikk.
Miután sikeresen legüzdöttem következő DVD mellékletünk nehézségeit, gondoltam összeszedek néhány új képet szerény kis galériánkba. Újfent lehet pöttyet válogatni az alant feltüntetett finomságokból. Jó étvágyat hozzájuk!
Dél-Kórea betiltotta a Ghost Recon 2 forgalmazását az államban, mondván: nem kívánják engedni, hogy az amerikaiak Kórea ellenes propagandát folytassanak a saját országukban. Ez teljesen világos, de nem kéne mindenben ellenségeskedést felfedezni. De ez már legyen az ő dolguk. Egyébként Észak-Kórea sem néz jó szemmel a játékra és hasonló lépéseket fontolgat. Remélem, ez nem lesz casus belli :) Tudjátok... háborús ürügy.
Mi azon olyan megdöbbentő, hogy nem a Sims 2 van a legújabb amerikai játékelakadási lista első helyén? Az, hogy még a második helyet se sikerült megszerezni... :D 1. EverQuest II 2. Roller Coaster Tycoon 3 3. The Sims 2 4. The Sims 2 Special Edition 5. Rome: Total War 6. MS Zoo Tycoon 2 7. Axis & Allies 8. The Sims Deluxe 9. Medal Of Honor: Pacific Assault Director's Edition 10. Halo: Combat Evolved
Ne is csodálkozzunk rajta. A Worthplaying információi szerint ugyanis 24 óra alatt sikerült negyedmillió példányban értékesíteniük az Észak-Amerikában, Új-Zélandon, valamint Ausztráliában már kapható World of Warcraftot, ami elég szép teljesítmény. Annyira megörültek ennek, hogy ki is adtak a WarCraft III: The Frozen Throne-hoz egy újabb bónuszpályát. Az alkotás a Ruins of Stratholme nevet viseli és főleg 2v2, illetve 3v3 meccsekre ajánlják. Ja és innen tudjátok letölteni.
Aki piromán hajlamaiból kifolyólag szeret tüzeskedni, esetleg tüzelni, annak biztos tetszeni fog ez a tűzoltós startégiai játék. Egy demót már kiadtak belőle, ami annyiba különbözik ettől, hogy a teljes játékot tartalmazta, de fizetés hiányában csak meghatározott ideig lehetett vele játszani. Ennek mostantól vége, próbálja ki Ön is ezt a változatot, nem fogja megbánni! Ellenkező esetben két héten belül térítésmentesen letörölheti a számítógépéről! :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)