Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2282

Volkswagen Golf Racer névváltás

Hír | 2006.01.07 13:08

A tavaly júniusban bejelentett Volswagen Golf Racer új nevet kapott, s mostantól GTI Racer címmel várhatjuk, hogy megjelenjen. A játék a Techland által fejlesztett Xpand Rally engine-jét használja. Az eddig megjelent öt Volkswagen sorozat mindegyikét kipróbálhatjuk, összesen 15 verdával gyűrhetjük majd a köröket, az 1975-ös klasszikus GTI modelltől a 2004-es Golf V GTI-ig. Sőt, még bónuszkocsik is lesznek. Hogy mikor, egyelőre nem tudni.

Half-Life 2: Platinum és Aftermath az EA-tól

Hír | 2006.01.07 12:54

Az Electronic Arts szerezte meg a Valve játékainak kiadási jogait, miután a korábbi kiadóval, a Vivendi Universallal egy kicsit összevesztek a Steam miatt. A kiadó szerint a Valve megsértette a kettőjük között létrejött szerződést, amiért a Vivendit kikerülve közvetlenül a Steamről is elérhetővé tette a Half-Life 2-t. Az ügy már lezárult, az új kiadó pedig már tevékenyen kiveszi a részét a készülő projektek előkészületeiből. A Half-Life 2: Platinum változata január 28-án, míg a Half-Life 2: Aftermath kiegészítő április 24-én érkezik. További részletek érkeznek hamarosan az ígéretek szerint.

[MOZi] Narnia krónikái lenyomták Kongot

Hír | 2006.01.03 13:10

Talán várható volt, talán meglepő, de a Narnia Krónikái máris lenyomta nézettségben a King Kongot. Aggódnia azonban egyik film producereinek sem kell, mert, bár a Kong készítési költségei magasabbak, és 207 millió dollárra rúgtak, világszinten a bevételek már elérték a 400 millió dollárt. A Narnia azonban ráduplázott. A 180 milliós költségvetést 380 milliós bevétellel koronázták. A nyitó hétvégén is jobban szerepelt az utóbbi alkotás. A King Kongra "csak" 50 millió dolcsi értékben váltottak jegyet a premiert követő három napban, míg a Narnia esetében ez a szám 65 millió volt. No de elég a dumából, íme a január 2-ig bezárólag összesített amerikai adatok a legutóbbi hétvégén hozott, és az összes jegyvételből származó bevételekkel. 1. The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe $32.8/$224.8 2. King Kong $31.5/$174.3 3. Fun With Dick and Jane $21.0/$64.5 4. Cheaper by the Dozen 2 $19.3/$55.1 5. Rumor Has It... $11.6/$26.7 6. The Family Stone $10.2/$46.2 7. Memoirs of a Geisha $10.0/$30.4 8. The Ringer $8.0/$21.6 9. Harry Potter and the Goblet of Fire $7.4/$276.9 10. Munich $6.1/$15.6 11. The Producers $5.2/$11.8 12. Syriana $5.2/$38.8

[DEMO] Dark Horizons: Lore Invasion

Hír | 2005.11.30 17:50

A Max Gaming Technologies arcai voltak olyan kedvesek és kiadtak egy frissített demót a Dark Horizons: Lore Invasion című MMO-jukból. Erről a verzióról nem kívántak elárulni semmit sem a fejlesztők, minden amit tudnuk az az, hogy a verziószáma a 2.0.2-esre növekedett valamint, hogy az előző verzióból ismert Coastal Flood Plains nevű Team Deathmatch pályán és a Crash Site nevű Capture the Flag pályán próbálhatjuk ki, hogy mit tud a játék. A demót itt kaparinthatjátok meg.

[CHEAT] Bad Boys 2, NHL 2006

Hír | 2005.11.15 14:12

Akik hiányt szenvednek fegyverekben, vagy az Erő mindkét oldala gyengén muzsikál, esetleg a korongérzék szorul némi segítségre, azoknak jelenthet megoldást az alábbi cheat csomag.

  • Bad Boys 2
  • Conflict Global Terror
  • NHL 2006
  • Star Wars Jedi Knight II: Jedi Outcast

  • Késik a HL2: Aftermath

    Hír | 2005.11.10 23:36

    Na, ennek valóban nem örülök... Késik ugyanis a Half-Life 2 első igazi kiegészítése, ami nem csupán egy szimpla, öt perc alatt végigvihető epizód lesz (mint amilyen a Lost Coast volt). Az eredeti tervek szerint idén novemberben kellett volna debütálnia, de úgy fest, hogy csak valamikor 2006 február-március környékén jön meg. Azért a Valve elmehetne a fenébe, mert megint az utolsó pillanatokig nem mondott semmit, és most egy laza három hónapot dobtak a megjelenésére. Nem igaz, hogy két-három héttel ezelőtt nem voltak tisztában azzal, hogy csúszni fognak...

    [MOVIE] Call of Juarez

    Hír | 2005.11.10 09:58

    Új videó érkezett a Call of Juarez vadnyugati első személyű lövöldözős játékból, amely a Techland berkein belül készül. Az alant található két perces animáció a Fire alcímet viseli. Ha megnézitek, majd rájöttök, hogy miért... További információkat a most beindult honlapon is találhattok.

    Aktuális legjobb 20 multi

    Hír | 2005.11.07 10:10

    A GameSpy értesülései szerint november 6-án az alábbi húsz játékkal nyomultak a legtöbben multiban. Figyelemre méltó, hogy a Quake 3 még mindig milyen jól tartja magát. Az is érdekes, hogy az első HL-lel még mindig többen játszanak, mint a HL2-vel... 1. Half Life - 30263 szerver, 46676 játékos 2. Half Life 2 - 18826 szerver, 40130 játékos 3. Battlefield 2 - 6325 szerver, 26876 játékos 4. Call of Duty - 5037 szerver, 6565 játékos 5. Unreal Tournament 2004 - 2555 szerver, 6544 játékos 6. Americas Army: Special Forces - 1815 szerver, 6502 játékos 7. Call of Duty 2 - 2804 szerver, 6198 játékos 8. Wolfenstein: Enemy Territory - 3091 szerver, 6125 játékos 9. Neverwinter Nights - 1280 szerver, 4588 játékos 10. Quake 3: Arena - 1879 szerver, 2726 játékos 11. Halo: Combat Evolved - 725 szerver, 2438 játékos 12. Soldier of Fortune 2 - 1133 szerver, 2383 játékos 13. Medal of Honor Allied Assault - 2006 szerver, 2326 játékos 14. Battlefield 1942 - 888 szerver, 2273 játékos 15. Medal of Honor: Allied Assault Spearhead - 1258 szerver, 2266 játékos 16. Unreal Tournament - 2219 szerver, 1895 játékos 17. Battlefield Modern Combat (PS2) - 226 szerver, 1314 játékos 18. Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy - 684 szerver, 1311 játékos 19. Star Wars Battlefront 2 PC - 297 szerver, 1193 játékos 20. Quake 4 - 1434 szerver, 1084 játékos

    [MOVIE] NFS: Most Wanted

    Hír | 2005.11.04 17:04

    Ki gondolta volna, egy újabb filmpáros került ki az EA Canada műhelyeiben készülő Need for Speed Most Wantedből, melynek egyik darabja a játékban fellelhető bejátszásokra valamint a játék éppen ma említett "háziasszonyára" Josie Maran-ra összpontosul, míg a másik videó a rendőrség garázsában álló járgányokat mutatja be, valamint azokat az eszközöket, melyeket majd ellenünk akarnak bevetni. Mindkét videó közel másfél perces, töltésük alant lokálból.

    [MOVIE] Marc Ecko's Getting Up: CUP

    Hír | 2005.11.03 17:21

    A The Collective, Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure című játéka eddig se kevés trailerrel büszkélkedhetett, ám most a készítők egy újabbat hoztak a nyilvánosság elé, ebből a 3D-s graffiti ihlette játékból. A filmben közel egy percen keresztül ismerkedhetünk a játék újdonságaival és képességeivel a játékmenetből származó részlet segítségével. A filmet alant tölthetitek lokálból.

    Elréhető a Half-Life 2: Lost Coast!

    Hír | 2005.10.28 06:08

    Örvendetes hírértékkel bíró esemény zajlott le az éjszaka leple alatt. A Half-Life 2: Lost Coast megjelent, és már elérhető Steamen keresztül. Mindezt csak annyival lehet kiegészíteni, hogy aki gépigény iránt érdeklődne, az ide kattintva minden továbbit megtudhat.

    Chrome SpecForce novemberben

    Hír | 2005.10.26 15:57

    Kiderült, mikor óhajtóztatik megjelenni a Chrome: SpecForce című FPS, amely a Techland fejlesztésében készült Chrome folytatása. Nos, a november 14-i megjelenési dátum elsősorban az észak-amerikai régióra vonatkozik, de feltehetőleg felénk sem sokkal később érkezik.

    [PATCH] NHL 06

    Hír | 2005.10.26 06:29

    Immáron a harmadik patch érkezett meg az elit jégkorongot képernyőre varázsoló NHL 06-hoz. A játék rajongóinak ajánlott feltenni a csomagot, néhány hasznos dolgot javít a pakk. Minderről, no meg arról, hogy hol a letöltéshez szükséges link, bővebben itt.

    HL2: Lost Coast jövő héten

    Hír | 2005.10.22 09:55

    A Steam hírdető tábláján jól látható az ige, melyből kiderül, hogy a már elég régóta készülő Lost Coast pálya jövő héten érkezik. A Half-Life 2 szerelmesei tehát néhány napon belül megláthatják milyen is mozgás közben a HDR technológia. Már alig tudjuk kivárni, nemde??? A Valve elárulta továbbá, hogy a pálya megjelenése után a Counter-Strike: Source, illetve Day of Defeat: Source játékokhoz készítenek némi extra tartalmat.

    They Hunger: Lost Souls készülg

    Hír | 2005.10.19 16:52

    Azt, hogy a horror játékok reneszánszukat élik mi sem bizonyítja jobban, minthogy hétről hétre jelentenek be újabb és újabb játékokat, amelyek a horror játékok mezőnyében idnulva próbálnak utat törni a siker felé. Nem is emlegetném folyton a horror témát, ha nem érkezett volna az imént is egy friss bejelentés egy újabb ilyen stílusú játékról. A Black Widow Games (fekete özvegy, már itt jól indul a dolog) közhírré tétette, hogy az eddig HL MOD-ként funkcionáló They Hunger néven futó alkotásból egy sokkal profibban összerakott kereskedelmi kiadást szándékozik készíteni. A bolti változat They Hunger: Lost Souls néven fog az üzletek polcaira kerülni. A story-ról és a játék egészéről nem sokat árrultak el eddig a készítők, de elmondták, hogy az új változatot már a HL2: Source engine fogja hajtani és a túlélő horror-kaland játékban egy a 60as években Kelet-Európában kóricáló túrista kalandjait élhetjük majd át/túl a zombikkal teli világban. Az eddig megjelent két shotot ide kattanva tekinthetitek meg.

    Steam ápdét most és még'

    Hír | 2005.10.12 08:01

    Ma ismét frissítették csöppet a Steam platformot Valvéék. Ezt bizonyára mindenki észrevette, aki má belogolt reggelire, hiszen a rendszer teljesen automatikusan frissíti magát. Egy egész pofás, sokkal felhasználóbaátabb felületet kapott, és mégis, jóval több funkcióval bír. A Valve elmondta, hogy ez gyakolatilag a Steam 2, viszont az elkövetkezendő hónapokban újabb rakat módosítást hajtanak majd végre - ez pedig leszen a Steam 3. Az tetszik nagyon a motani frissítésben, hogy már megjelent a listácskámban a HL2: Lost Coast :P

    [PATCH] NHL 06

    Hír | 2005.10.11 09:16

    Az EA Sports kiadta NHL 06 sportjátékának második adagját. A hokis játék ezentúl támogatja a Saitek P2500 és P3000 játékvezérlőket, valamint a non-SSE chipseteket, mint például az AMD Thunderbird. Az amerikai változathoz készült javítást innen, az európaihoz valót innen éritek el.

    HL2: Lost Coast október végén

    Hír | 2005.10.06 07:56

    Újabb fejlemények érkeztek a Half-Life 2 ingyenes "kiegészítő pályájáról", a Lost Coastról. Már tudjuk, hogy nagyon rövid lesz és a fő attrakciója a HDR technológia. Arról is szó esett már, hogy a Day of Defeat Source után jelenik meg. Ezek szerint bármikor kézhez kaphatjuk. Azonban Gabe Newell a személyes GYIK-jában rávilágított arra, hogy a legutóbbi tervek szerint október végén tudják fellőni a Steam-re a pályát.

    Duke Nukem Forever decemberben?!

    Hír | 2005.10.05 08:47

    A GamePlayMonthly értesülései szerint a Duke Nukem Forever még idén, egész pontosan decemberben a boltokba kerülhet. Mindezt az Inquirer nemrégiben megjelent cikkére alapozza, amely az Amazon.com-on találta ezt a megjelenési dátumot a játék adatlapján: 2005. december 2. A cikk arra világít rá, hogy az Amazon nem szokta becsapni a vásárlóit. Az tény, hogy Amerikában akár be is perelhetik emiatt a céget, hiszen ha mégsem jelenne meg a megjelölt időpontban a játék, az félretájékoztatásnak minősülne, ám ez ellen könnyű védekezni. Egyszerűen átírják a dátumot még időben. Nem is beszélve arról, hogy George Broussard nemrég mintha olyasmit mondott volna, hogy "még azt sem döntötték el, hogy a végleges megjelenés előtt mennyivel kezdik meg a játék köztudatba való beleverését, marketingjét." Vajon mekokra annak az esélye, hogy a megjelenést megelőző három hónapon belül...?

    nVidia ForceWare 78.05

    Hír | 2005.09.27 11:24

    Elkészült az nVidia-kártyák tulajdonosainak szánt ForceWare drivercsalád legújabb tagja, jelzés szerint a 78.05-ös darab. A cucc legfőbb erénye, hogy a Day of Defeat: Source, és HL2: Lost Coast támogatás maximálisan belekerült, emellett pesrsze DX9.0c-t illetve OpenGL2.0-t is támogat. A dolog hátránya, hogy még csak béta, ergo pár hiba itt ott előfordulhat vele működés közben. Katt!

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)