Ma elég sokrétű lett a választék...van itt konzol, PC, és még forgatási megemlékezés is...Jó böngészést!
Az Electronic Arts kiadott egy teljesen új animációt, éppen készülő háborús FPS játékából, a Medal of Honor: Allied Assault-ból. Ezen egy "szerény" partraszállást tekinthettek meg (megéri megnézni!). A hivatalos honlapon két változatban is megtalálható, a jobbik minőségűt pedig tőlünk is letölthetitek, mérete 16MB.
A jelek szerint nemcsak az ANNO 1503-ra kell várnunk. Bejelentették ugyanis, hogy a már GOLD állapotban lévő Shogun: Total War kiegészítés, a Mongol Invasion csak július 20-a után fog a boltokba kerülni. Tehát szerencsére erre nem kell várni további hónapokat, ám az eredeti ígéretek szerint már ennek is hetek óta a boltokban kellene csücsülni.
A Take2Games hivatalosan is bejelentette, hogy az évek óta bejelentett Max Payne valóban elkészült, és néhány héten belül a boltokba kerül. A Remedy és 3D Realms nemrégiben bejelentette, hogy amint elkészülnek a teljes verzióval, elkezdik a demó verzió programozását. Tehát lehetséges, hogy hamarosan az is kijön...
A mai napon is elég sok érdekességgel lepett meg minket az internet. Ezek közül kiemelendő a Nova1 című alkotás!
A Global Star Software bejelentette, hogy elkészültek az Akimbo: Kung Fu Hero nevezetű platform akciójátékukkal. Ez azt jelenti, hogy néhány héten belül a boltokban lesz! Addigis tekintsétek meg a hivatalos honlapját, ahol néhány kép erejéig belekukkanthattok.
A Lionhead Studios készülő első hivatalos, nagyobb lélegzetvételű Black & White kiegészítőjéről olvashattok egy keveset, ha ellátogattok erre a címre. Az oldal német nyelven íródott, ám idő közben a cikk angol verziója is elkészült (ezt itt találhatjátok meg .doc formátumban). A Creature Isles-ban egy teljesen új, érkezésünkig "istenmentes" területre mehetünk, ahol különféle lények élnek. Hogy lényünk még kifinomultabb lehessen, megtaníthatjuk majd háziállítot nevelni, és még testvéries gesztusokat is felvesz madj magára (vagy éppen irigy lesz...). A kieglészítő tervezett megjelenése október 15 (elvileg ebben az évben, de majd meglátjuk :)).
A napokban kiadtak néhány új videót, a hamarosan megjelenő Max Payne című akciójátékból! Figyelem, a lent felsorolt linkek nem különféle mirror-ok, hanem három különböző animációt rejtenek, méretük alig 1-2MB. Érdemes mindet megtekinteni.
Egy rövidre szabott hétvégén is rengeteg képet adtak ki! Ezért aztán ezen a mai nagyon melegnek ígérkező napon (lehet, hogy hazai csúcs lesz!!) van miből csemegézzetek!
Ismét megrendezésre kerül a nagysikerű TeamWarz lan-party, a csapatjátékok szerelmeseinek. A megmérettetés helye a Csillebérci gyermektábor, időpont: 2001. Július 27-29. A háromnapos non-stop rendezvényen nem csak Quake, Quake3 Arena és Counter-Strike versenyszámokban, de akár a helyi focipályán vagy a medencében is összemérhetik erejüket a csapatok, hiszen ezek is mind a versenyzők rendelkezésére állnak. A TeamWarzra a verseny hivatalos honlapján lehet nevezni.
AvP 2, AvP2, AvP2, mikor lesz már készen??? Félni akarok...Nem lesz semmi, az egyszer biztos...
Ismét eltelt egy hétvége...most is vannak szerencsére új képecskék, a nagyvilág készülő játékaiból! Jó csemegézést!
A Computer and Video Games honlapon bejelentették, hogy a Novalogic nemrégiben bemutatott FPS játéka, mégsem jelenik meg az idén, ahogy azt korábban ígérték. Az új időpont: "valamikor 2002-ben", ami elég tág fogalom...A cég emberei úgy döntöttek, hogy inkább a Comanche 4-en dolgoznak, és majd októbertől folytatják a Necrocide-et. A program hivatalos honlapját itt találod.
Az Incoming Forces ugyan már bemutatták az NVIDIA honlapján, ám hivatalosan még csak most jelentette be az Interplay...Érdemes megtekinteni.
Vigyázó szemetek a Sea Dogs II-re vessétek! Nagyon ígéretes darab...
FF rajongók figyelem! A GameSpot elindította az úgynevezett Final Fantasy Supersite-tot, melyen ahogy a neve is mutatja, csak ezzel a témával foglalkozó dolgok vannak. Találhattok itt leírást a játéksorozatról, képeket, linkeket és sok mást is. A honlap egyelőre elég korai stádiumban van, de azért a GameSpot-tot ismerve gyorsan fog fejlődni. Ha érdekel, látogass el ide.
Megkezdjük eheti ömlenyünket, melyben most, sajna nem sok újdonsággal szolgálhatunk...
A Quicktime 3D-s képei egyre jobban terjedneka neten. Ennek köszönhetően, ma egy újabb kis Star Wars képecskét szemlélhettek meg! Persze lesznek még érdekes dolgok...:
A napokban bejelentették, hogy az Ion Storm befejezte évek óta készülő Anachronox című akciójátékát. Most, kiadták a program hivatalos bemutatóját, melyet a felsorolt linkek bármelyikéről le tudsz tölteni. A hivatalos honlapot itt találod meg. GameStar: 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 3DGamers: 192 X 144 (10.9 MB / Mpeg-1) 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 640 X 480 (68.3 MB / Mpeg-1) FilePlanet: 192 X 144 (10.9 MB / Mpeg-1) 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 640 X 480 (68.3 MB / Mpeg-1) 352 X 240 VCD (22.0 MB / Mpeg-1)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)