Behúzták a féket a bányászok, csökkenőben a videokártyák ára
A kriptopiac gyengélkedése már a játékosoknak szánt GPU-k árában is megmutatkozik.
A kriptopiac gyengélkedése már a játékosoknak szánt GPU-k árában is megmutatkozik.
A Lost Ark érdekes alternatíva az ARPG és az MMO-fanoknak is, de nem a játékmenet az egyetlen beszédtéma a játékosai körében.
Bár van egy olyan frakció a Total War: Warhammer III-ban, amit a kínai kultúra inspirált, mégsem ezt sérelmezik.
A Bang & Olufsen játékos fejhallgatójának új változata már nem csak Xbox Series konzolokkal lesz kompatibilis.
Ahogy az eddigiek, úgy a Sentinel is teljesen ingyenes, a No Man's Sky játékosai mától nézhetnek szembe az új kihívásokkal.
Lényegében mindenki hozzájárulhat a kezdeményezéshez, aki eltölt pár órát a Horizon Forbidden West világában.
A Battlefield sorozat új mélypontokat ér el, miközben a DICE és az EA mélyen hallgatnak a fejlesztéseket illetően.
2016 óta 68%-kal nőtt meg a VR-ral kapcsolatos biztosítási kifizetések és sérülések száma.
Ugyanis a halandóknak gyártott mogyoróvaj már régen nem elégíti ki a játékosok elvárásait.
Ennél a játékosnál kevés elhivatottabb Skyrim-rajongót találnánk.
Miután a térkép összes erőforrása kimerült, maratoni patthelyzetbe kerültek a streamerek.
Nem tudjuk, hogy a csalódást nyújt Battlefield 2042 is hozzájárul-e, de nagyon jó játéknak tűnik a World War 3.
Élő Árpád neve talán kevesek számára ismerős, az általa megalkotott rendszerrel azonban már a legtöbb játékos találkozhatott.
Az Itch.io szerint kár foglalkozni az NFT-kkel, ugyanis az egész egy hatalmas átverés és csak lehúzásra jó.
Szerinte kissé visszás, hogy mindeközben a fejlesztők egy játékos fenekét használták profilképnek.
Nem először derült ki, hogy egy-két emberfelettinek tűnő videojátékos rekord csalással valósult meg.
Egy játékos egy teljesen működő biciklit talált a Dying Light 2-ben, de nem egyszerű megkaparintani.
A vállalat több divíziójánál, így persze a Blizzard esetében is jól érzékelhető a zuhanás.
Szegény Nazeem minden nap a purgatóriumban ébred, és ha a Bethesda fejlesztési ciklusán múlik, akkor ez még évekig így is marad majd.
Éveken át halmozta az elképesztő rekordokat, aztán óriásit bakizott az egyik videójában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)