Gamescom 2016 - 3. napi összefoglaló
Endreman kamerája a gamescom harmadik napján sem pihent, a show hangulata mellett pedig azt is megörökítette, milyen játékokat nézett meg a csapat kölni kalandunk utolsó napján.
Endreman kamerája a gamescom harmadik napján sem pihent, a show hangulata mellett pedig azt is megörökítette, milyen játékokat nézett meg a csapat kölni kalandunk utolsó napján.
A pénteki, a Blizzard köré épülő GameNighton az Overwatch áll a középpontban. Gyertek játszani, a világ sorsa múlik rajta!
A Watch Dogs 2-ben is lehetőségünk lesz úgy végigvinni a küldetéseket, ahogy csak szeretnénk, így lopakodva vagy fegyver elsütés nélkül is játszhatunk majd.
A Summer Games esemény kozmetikai tartalmai miatt a Blizzard átírta a Loot Boxokra vonatkozó szabályokat. Az egyik játékos utánajárt annak, hogy mennyire legális is ez.
Augusztus végén jelenik meg a World of Warcraft következő kiegészítője, a Legion, így ebben a hónapban természetesen a Blizzard játékai kerülnek a középpontba.
A Blizzard bemutatta az Overwatch háttérsztoriját elmesélő rövidfilmek következő darabját, melyből Bastion történetét ismerhetjük meg.
A játék publikus teszt szerverein feltűnt egy új frissítés, ami kicsit átszabja a kellemetlen játékosok szövegeit.
A Watch Dogs 2 egyik új kedvcsinálójában az online lehetőségeket, azon belül is a PVP-t és a kooperatív játékot nézhetjük meg közelebbről, míg a másikban a "multiplayer káoszé" a főszerep.
A Blizzard a gamescomon bemutatta az Overwatch első új pályáját, ami még idén bekerül a játékba.
A mi drága jó Jeffünk leült a kamera elé, és elmesélte nekünk, hogy mire is számíthatunk a második szezonban.
A Blizzard szerint ez a két karakter jelenleg egy kicsit kilóg a sorból, így hamarosan belenyúlnak a játékba, hogy szintre hozzák őket.
Az Overwatch PC-s változatának legújabb frissítése után a szerverek válaszideje jelentősen felgyorsul, aminek rengeteg rajongó fog örülni.
Egy lengyel cospalyer és csapata készített el egy rendkívül részletes Overwatch cosplayt, ami a játék ügyeletes doktorát, Mercyt keltette életre.
A Blizzard idén is visz néhány újdonságot a gamescomra, például az Overwatch megjelenése óta most mutatják be az első animációs kisfilmet is, ami a karakterek hátteréről mesél.
Azért egy olyan pörgős és különleges lövöldéből kártyajátékot csinálni, mint az Overwatch meglehetősen komoly feladat, de volt aki megoldotta. Íme az Overstone ötlete.
A Ubisoft folytatja Remote Access névre keresztelt videósorozatát, amelynek keretében a Watch Dogs 2 egyes részeit, részleteit mutatja be. A legújabb epizód fókuszában továbbra is a DedSec és a hackelés áll.
Egy orosz forrás szerint Bastion lehet a főszereplője a következő Overwatch kisfilmnek, amely bizonyára ismét hozza majd a megszokott minőséget.
Jeff Kaplan, a Blizzard alelnöke a cég fórumján figyelmeztette a játékosokat, hogy a Lúcio Ball nem véletlenül Lúcio-ról lett elnevezve: bár egy hiba miatt más hősöket is ki lehet választani a játékmódban, ne tegyük.
Bár az Overwatch megjelenése után nem sokan merték feltételezni, hogy a Quake Champions akár kezdeti vásárlás nélkül is játszható lenne, az id Software szerint még ez a megoldás sem kizárt.
Továbbra is rá vagyunk pörögve az Overwatchra, össze is gyűjtöttünk néhány menő háttérképet, ami nálunk is az asztalon díszeleg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)