AI-gyanús siklóernyős videó kavarta fel a nemzetközi sajtót
Egyre több médium törli a Peng Jü-csiangról készült felvételt, miután kiderült, hogy mesterséges intelligencia generálhatta a látványos jeleneteket.
Egyre több médium törli a Peng Jü-csiangról készült felvételt, miután kiderült, hogy mesterséges intelligencia generálhatta a látványos jeleneteket.
A Netflix közzétette az ötödik évad első előzetesét, és bejelentette a globális megjelenési ütemtervet is.
Az Aranykupola képében grandiózus projektet jelentett be az amerikai elnök.
Danny Boyle stábja a 28 évvel később című zombis horror egyes jeleneteinek rögzítéséhez egyszerre 20 iPhone-t használt
Sokak életét fogja megkönnyíteni ez az apróság, már ha ténylegesen megjelenik.
A Riot lövöldéjének fejlesztői már tavaly bejelentették a hamarosan érkező újdonságokat, de most végre pontos időpontokkal is szolgáltak.
Az időzítés valószínűleg nem véletlen, de valószínűleg még mindig évekre vagyunk attól, hogy a Splinter Cell Remake megjelenjen.
Sikerült cseppet túltolni a dolgot, teljes karakterívek és jelenetek tűntek el, köztük testvéri kapcsolatok is, amelyeket tévesen értelmeztek.
Az EA Entertainment elnöke bejelentette, hogy a szomorú hírek ellenére a cég továbbra is elhivatott a Marvellel kapcsolatban. Vagy csak aláírtak egy szerződést.
Erin és Yuri nem finomokodnak: a posztjaik olyanok, mintha gyakorlatilag bejelentették volna az új verzió érkezését.
Lassan 14 éve jelent meg az ötödik kötet, a hatodikról pedig alig tudni valamit, céldátum még nem létezik a kiadása kapcsán.
A cég elképesztő sikereket arat a gyorsan növekvő platformon.
Ha mindez nem lenne elég, egy új DLC is érkezik, mely egy új lineáris kampányra invitál bennünket.
A Blizzard előtte még kiad egy patchet, ami felkészíti az MMO-t és játékosait a 2012-es kiegészítő visszatérésére.
A 007-es és az Omega luxusmárka 30 évre visszanyúló kapcsolata új támpontot adott a bejelentést izgatottan váró rajongóknak.
Kiválasztották az új Harry Pottert, Hermione Grangert és Ron Weasley-t.
A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy holnap rajtok el a Days of Play, ami nem csak egy csomó akciót hoz, hanem aktivitásokat is.
A PlayStation 5-ös verzió bejelentése is kellett ehhez.
Kiszivárgott információk szerint mindjárt elrajtol a Sony éves akciója, ahol PS5 konzolok, kiegészítők és játékcsomagok is komoly árengedménnyel lesznek elérhetők.
Az elmúlt hetekben megjelent apróságok mind színesíthetik a Steam gyűjteményedet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)