Ezek voltak a Steam legnagyobb megjelenései idén
A Steam-díjak kiosztására még egy kicsit ugyan várnunk kell, de a Valve már most megosztotta, hogy mely idei játékok fogytak a legjobban a platformon.
A Steam-díjak kiosztására még egy kicsit ugyan várnunk kell, de a Valve már most megosztotta, hogy mely idei játékok fogytak a legjobban a platformon.
A Marvel-féle Alien képregények írói már utaltak rá, hogy feltűnhet egy hibrid életforma, viszont a sorozat legutóbbi számában végre bemutatkozott az eddig mítikus lény.
Persze a hivatalos megerősítésig érdemes fenntartásokkal kezelni az információt.
A brit elektronikus zene meghatározó formációjának alapítója 65 éves volt.
Folytatjuk 2023 leginkább várt filmjeinek felsorolását, cikkünk második részére is bőven maradt még puskapor.
Meglepően jól néz ki, főleg ahhoz képes, hogy milyen platformra érkezik.
A Netflix elengedte, a DC nem tartott rá igényt, az Amazon viszont menten lecsapott Ríviai Geralt és Superman egykori megformálójára.
Az Egyesült Államok szenátusa áldását adta a közösségi platform betiltására.
Sajnos egyes játékosoknak hónapokat kell várniuk majd az új Harry Potter játékra.
Az Európai Bizottság szerint nem igaz, hogy a Microsoft ígéretet tett az EU-nak a ZeniMax-címek multiplatformként való megőrzésére.
Hamarosan otthonod kényelméből is megnézheted, hogyan forgatja fel a DC univerzum erőviszonyait a Dwayne Johnson által megformált antihős.
Súlyos áldozatokkal járhat a DCEU reformja, de ez lehet az ára annak, hogy fel tudja venni a versenyt a rivális MCU-val.
Elítélhető módon nem alakulnak robottá.
A karaktert megformáló Joseph Quinn elmondta, hogy mit gondol.
A redmondiak a Nintendo és a Steam áruház támogatását is folytatni fogják, ha sikerül felvásárolniuk az Activision Blizzardot.
A Disney+-hoz hasonlóan épülhet fel a Discovery+ és az HBO Max összeboronálásával létrejövő platform.
Egy 24 éve futó poén betetőzése a fénykardozó mackó, aki egy gyerekeknek szóló sorozatban bukkan majd fel.
Maga a Transformers: A fenevadak kora rendezője tisztázta a dolgot.
Összegyűjtöttük a nagyobb streaming platformok decemberi premierjeit, amik között még egy új Vaják-sorozat is található.
Exkluzívok és multiplatform címek, régóta várt folytatások és vadonatúj IP-k csapnak össze. Az eredmény szokás szerint rajtatok múlik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)