Előkerült a Blitzkrieg 2 című második világháborús stratégiai játék legújabb, 1.21-es javítása. Főként eddig hiányzó eszköztippeket, valamint néhány játékmenetbeli módosítást adtak hozzá és természetesen jó adagnyi bugot vettek el :) A 32 megás fájlt itt találjátok. Mindeközben a multiplayer demóhoz is kiadtak egy csöppnyi szerver hotfixet.
Az Xboxyde honlapra felkerült kettő, sajnos hang nélküli felvétel a hamarosan megjelenő legújabb Need for Speed-ről. Az ingém szeleteket az idei X05 kiállításon rögzítették, ami természetesen azt jelenti, hogy ezek nem is a PC-s verzióból származnak. Mindazonáltal szerintem feltétlenül érdemes meglesni, mert, ha nem is teljesen adja vissza a pécés fílinget, tuti, hogy jó nyálcsorgató :) Erre tessék:
Ezen a hétvégén, egészen pontosan New York városában rendezi meg az UGO Quake 4 bajnokságát. Ez az első, és egyben utolsó olyan parti a végleges játék megjelenése előtt, melyet bárki meglátogathat, aki csak arra jár. Ok, tisztában vagyok vele, hogy nem mindannyin megyünk NY-ba reggelizni, de jó látni, hogy a világ egyre több tájékán olyan alkotások kerülnek elő látható formában, melyek még meg sem jelentek. Az ezt követő héten pedig egyébként mindenki hozzájuthat, mert a boltokba kerül!!!
A misztikus regények kedvelőinek minden bizonnyal sokat mond az a név, hogy Agatha Christie. Bizony, az And Then There Were None című regénye igen népszerű - angol nyelven egymilliárd darabot, fordításokban pedig további egymilliárd példányt adtak el belőle. Ezt a címet karolta fel a The Adventure Company. A regény alapján készült játék munkálatai befejeződtek, aranylemezre került. Észak-amerikai megjelenés november 8-án. További infó itt.
Kellemes szerda reggelt. Tegnap elég szép hírtermés jött össze, mindenki kedvére válogathatott. Reméljük ma is elkényeztetnek minket egy-két demóval és animmal. Az idő a szokásos, reggelre nem árt egy kabát.
| A rendőrfőnök elmegy a város legtávolabbi végén lévő borbélyhoz: - Tudja, ki vagyok én? - Nem - válaszolja a borbély. - Jó, akkor borotváljon meg! |
Már csak alig néhány nap választ el minket a F.E.A.R. megjelenésétől. Ám addig még érkezhet pár érdekesség belőle. Így történt ez most is, hiszen egy szépséges kis közelharcos, bunyós (ugdosós és csapós) jelenetekkel felspékelt videót kaptunk. Az a "khirájságh" a játékban, hogy gyakorlatilag fegyverek nélkül is lehet gyalázni :) Erre tessék:
Annak ellenére, hogy a Microsoft viszonylag csendben próbálja fejlesztgetni a Windows Vistát, egyre több és újabb verzió kerül közkézre a neten. Egyre egyszerűbben lehet hozzájutni bizonyos verziókhoz, most például a 5231-es változata került elő. Ebben már Windows Media Player 11-es van, újabb Internet Explorer 7 beta, új hang és videó opciók, és így tovább. Még néhány képet is találhattok róla itt. Azért felhívnám a figyelmeteket, hogy, ha még hozzá is juttok, nem érdemes feltenni, mivel még nagyon sok hiba van benne. Ilyen korai verziónál ez persze természetes.
Újabb apróságok érkeztek, ezúttal Knights of the Temple II frontról. A Cauldron fantasy folytatása egészen szépen fejlődik, és a korábban kiadott képekhez és videókhoz képest most valami egészen elfogadható minőségjavulást lehet felfedezni - már, ha jobban megfigyeljük a lenti animokat. Természetesen máris tölthető lokálból, mert úgy a kényelmes! Íme:
Egy újabb, eléggé szigorító felvétel került elő a Pince of Persia legújabb részéről, a Two Thrones-ról. A Ubi Soft Montreal third-person akció kalandjátéka hihetetlen népszeűségnek örvend, jóval nagyobbnak, mint egykor a dicső elődök. Feltétlenül kötelessége mindenkinek megnézni ezt a videót, aztán csak győzködjétek felkapkodni az állatokat mindenhonnan :P Erre tessék:
Mennyi idő telt el úgy, hogy adták nekünk azt a rengeteg animot... Aztán már ráuntunk. Nem is olyan rég volt, hogy jelentették, a Cold War aranylemezre került. Újabb kellemes meglepetésben van részük a cím rajongóinak, ugyanis a Cold Warnak megérkezett a kipróbálható verziója. A telepítéssel kapcsolatos minden részletet, információt, nomeg magát a 385 megás demót itt megtaláljátok.
A Microsoft Games Studios jelenti: a Zoo Tycoon 2 kiegészítője elkészült, aranylemezre került. Az Endangered Species igen hamar megjelenik, már október 18-án a boltokba kerül. Akik nem ismernék az add-ont, azok ezen a címen megleshetik, miről is van szó.
Először még csak arról szóltak a hírek, hogy a Dark Age of Camelot: Darkness Rising - a legújabb kiegészítő - csak Észak-Amerikában lesz honos. Később kiderült, hogy Európában is megjelenik majd, de az nem, hogy mikor. Erre kaptunk most választ. Európába a legújabb kiegészítője a játéknak 2006. elején érkezik. Részletek itt.
Üdvözlet eme hideg reggelen. A tegnapitól eltérően ma úgy néz ki vannak hírek. Nem is akármilyenek, még demóra is hamarosan sort kerítünk. Addig is azonban kerítsünk sort egy poénra:
| Két barátnő beszélget: - Tudod, mi van a férjed és én közöttem? - Nem! - Tulajdonképpen már csak te! |
Kellemes reggelt kívánok. Szokás szerint az idő ilyenkor még elég hűvös, délre azonban meleg lesz. Csak a hét második felére ígérnek néhol 1-2 kisebb esőt, reméljük, hogy valóban sokáig megmarad még ez az időjárás.
| Két barát beszélget: - Képzeld, a múltkor megmentettem egy nőt az erőszaktól. - Hogyan? - Hát meggyőztem. |
Madárcsicsergéssel és gólyafüttyel teli szép jó reggelt mindnyájatoknak! Az idő odakünn még kiváló, persze lehet csak azért mert itt bent meg fűtünk, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy aki tud még ma intézze el kirándulhatnékját, biciklizhetnékjét, parkban sétálhatnékját, mert jövőhéttől kemény hidegek jönnek így érkezik az igazi GAMER IDŐ (hogy a játékokról már ne is beszéljünk, mint a F.E.A.R. vagy éppen a Quake 4)! A szokásos hétvégi uborkaszezon kitartani látszik még pár napig, de azért már most reggel is szolgálhatunk 1-2 jóval kecsegtető demó hírrel! Csapjunk is a sörbe...
| - Apa, az ott egy halászhajó? - Nem kisfiam, az egy yacht. - És hogy kell írni, jével vagy ipszilonnal? És hával vagy céhával? - ...jobban megnézve mégiscsak halászhajó. |
Üdv! Tegnap esti mérgességemben nem is volt kedvem kirakni, hogy a Blizzard mivel rukkolt elő. Nem Diablo 3, nem Starcraft 2, de még csak nem is Warcraft 4-ről volt szó. Egyszerűen csak egy felújított küllemmel ellátott, funkciódúsított kis honlapfrissítésről. Érdemes mondjuk megnézni itt, de szerintem a fél világ most nagyon csalódott...
| Két paraszt beszélget: -Te, a Józsit mégsem holnap temetik, hanem pénteken. - Miért, jobban van? |
Miközben tűkön ülve várjuk, hogy mit jelent be ma a Blizzard, majdhogynem megfeledkeztünk a King Kond demóról. De természetesen vigyázó szemünket rajta tartottuk, és már itt is van! A 3D-s akciójáték iszonyat jól sikeredett, rengeteg akció, T-Rex harc, és hasonlók vannak benne. Szerintem kötelező kipróbálni, hogy valahogy kibírjuk a filmig, illetvea végleges játékig. Erre tessék (Thanks Haba, Kumbee):
Jó reggelt kívánok! Eljött végre a péntek - jövő héten ilyenkor már gyakorlatilag bárki, aki szeretné, olvsahatjá legújabb számunkat. Én már belepillantottam, nagyon zsír lesz... :) Több fontos bejelentést is a mai napra halogattak a kiadók, úgyhogy érdemes lesz egészen estig velünk maradni!
| A kisfiú lelkesen meséli otthon a papájának: - Apu, Apu képzeld két gólt is lőttem a meccsen! - És mennyi lett az eredmény? - 1-1. |
Őőőőő, igazából nem tudok mit mondani. Csak meglestem a Battle.net-tet, és egy érdekes kép fogadott. Valami lesz holnap. Lehet a World of Warcaft kiegészítés bejelentése? Hát passz... meglássuk.
Update: Kis érdekesség. Sokadik frissítésre kijön az alant látható kép. Azért nem hiszem, hogy egy bug lenne a flashben, mert csak erre a képre jön ki ez a szöveg: ".999_ = 1". Gőzöm nincs mit jelent, de, ha valaki tudja, plíz dobja be kommentbe. Megatenksz! Update 2: Kommentben piistii monddá, hogy a 999 megfordítva 666. Hmm, és tényleg. LEGYEN DIABLOOOOO 3333333333!!!!!!!!!! :DÚgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)