No Man's Sky - újabb per fenyegeti a fejlesztőket?
Nem sokkal a No Man's Sky megjelenése előtt újabb jogi kétségek merültek fel, ezúttal a játék mögött álló technológia kapcsán. A rajongók pedig érthetően nem nyugodtak emiatt.
Nem sokkal a No Man's Sky megjelenése előtt újabb jogi kétségek merültek fel, ezúttal a játék mögött álló technológia kapcsán. A rajongók pedig érthetően nem nyugodtak emiatt.
Egy újabb Warhammer 40,000 társasjáték adaptációját kaptuk meg, amiben hatalmas űrhajókat irányítva taktikázhatunk.
A többek között a Halálos fegyverben, a Félelem és reszketés Las Vegasban c. filmben és a Piranha 3DD-ben is szereplő színész lesz a Hitman következő, korlátozott ideig vadászható célpontja.
Kifejezetten trükkös megbízatást találtak ki a Hitman készítői, a hatodik különleges célpont ellen viszont egy hasznos eszközt is bevethetünk.
A közelgő Farming Simulator 17-ben fiúk és lányok már együtt gyürkőzhetnek meg a farm körüli teendőkkel, ugyanis a korábbi részektől eltérően az új verzióban már női karakterrel is játszhatunk majd.
Elég váratlanul jelent meg a Suicide Squad Special Ops, de ez a lövölde sajnos a régi idők pocsék filmfeldolgozásait idézi.
Négyrészes trailer-sorozatban mutatják be a No Man's Sky készítői, mi mindent tudunk majd csinálni a hamarosan megjelenő űrszimulátorban. Elsőként a felfedezésről kaptunk egy látványos montázst.
Bár teljesen új részre egyelőre úgy tűnik, nem számíthatunk a sorozatban, a Batman: Arkham Underworld képében egy mobilos spinoff is érkezett, amivel elüthetjük az időt a sokat csúszó gyűjteményig.
A Giants Software és a Focus Home Interactive bejelentette, hogy napra pontosan mikor mutatkozik be a Farming Simulator 17, ami a konzolokat is meghódítja.
A szörnyű Motorcycle Club-ot fejlesztő Kylotonn Games elhozta nekünk a WRC 6 új trailerét, amelyben a megjelenésről is elrejtettek egy fontos részletet.
Az új God of War rendezője nem zárta ki, hogy az új részben viszontlátunk egy-egy emlékezetes jelenetet a régi epizódokból, de sok más érdekes dologról is beszélt Cory Barlog.
Kooperatív kampányt és egy új, 100 négyzetkilométeres területet is hozott az Arma 3 legújabb DLC-je.
Hamarosan limitált ideig ismét vadászhatunk majd egy kijelölt célszemélyre, viszont a következő Elusive Target trükkös lesz, külsős segítség fog kelleni hozzá.
Kedvenc 47-es ügynökünk ezúttal Afrika felé veszi az irányt, ahol újabb célpontok várnak arra, hogy művészi pontossággal intézze el őket.
Iron Maiden: Legacy of the Beast néven jelent meg az új Iron Maiden videojáték, amiben természetesen Eddie-é a főszerep.
Tegnap egy livestream keretein belül meséltek a fejlesztők az Uncharted 4: A Thief's End nemrég megérkezett multis DLC-jéről és arról, hogyan halad tovább a mód fejlesztése.
A Paradox ezúttal egy komplexebb űrstratégiával próbálja megújítani a műfajt a rájuk jellemző stílusban: ez a Stellaris.
Bár a bejelentésen és az azt kísérő traileren kívül nem volt nagy hírverés az Insomniac Spider-Man játéka körül, a fejlesztő készségesen válaszolgat a rajongók kérdéseire.
Új Elusive Target érkezett a Hitman világába, akit csak limitált ideig van esélyetek likvidálni, és ha követitek a játék szabályait, csak egyszer próbálkozhattok.
A LEGO Star Wars: The Force Awakens számos karaktert felvonultat, mint például Darth Vader és Boba Fett, azonban nem hagyták ki az Ébredő Erő rendezőjét sem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)