Ha FPS a játék, akkor a piros a szebb szín?
Kicsit furcsa ez a cím, nem? Annak néztek utána szakértőink, hogy a színeknek milyen jelentőségük van a videojátékos összecsapások során. Meglepő eredmények születtek.
Kicsit furcsa ez a cím, nem? Annak néztek utána szakértőink, hogy a színeknek milyen jelentőségük van a videojátékos összecsapások során. Meglepő eredmények születtek.
Manapság a kommunikáció már-már egyet jelent a közösségi médiával, aminek számos elgondolkodtató és érdekes vetülete van. Pszichológus szakértőnk beszél a lehetőségekről és problémákról.
A következő napokban Romániában dől el, hogy melyik start-up nyeri a European Youth Awardot, miközben a nemzetközi szakértők megosztják a tapasztalataikat az érdeklődőkkel.
Egyre több kutató vallja azt, hogy a gyermek minél korábbi oktatása nem egyenlő a több tudással, sőt épp az ellenkező hatással lehet rá. Ezt a témát most szakértőnk boncolgatja.
A JátékosLét Kutatóközpont egyik szakértője kamera elé ült, hogy elmagyarázza, miért nem érdemes démonizálni a játékokat. Szülőknek is erősen ajánlott.
Trükkös hackertámadásnak eshetnek áldozatául még az óvatos Microsoft fiók felhasználók, figyelmeztetnek minket a Kaspersky Lab szakértői.
Még az sem kizárt, hogy a játékbeli gazdaságok helyrehozatalakor megszerzett tapasztalatait kamatoztatni tudja a valós, igen problémás görög gazdaság problémainak kezelésére is.
A Dying Light fejlesztésébe David Belle is besegít, aki a parkour egyik műfaj egyik prominens figurája. Vagyis úgy ugrálsz majd, ahogy ő fütyül.
A GameStar szimulátorszakértője, a repülés megszállotja, a szerkesztőség egyik legkopaszabbika, RG is évet értékel. Jó hosszan.
Ráadásul szakértő kommentárral ellátva, ugyanis a Techland két fejlesztője magyarázza el, mit is látunk a képernyőn. Ezúttal a kampány közepébe kapunk betekintést.
A virtuális valóság úttörőinek tekintett cégnél nem spórolnak a Facebookos dollárokkal, két céget vettek meg és egy szakértőt is bevettek a csapatba.
A Riot MOBA játéka néhány szakértő szerint talán nem számít igazi sportnak, de a világ egyik vezető sport csatornája még is leadja a világbajnokságot.
Nem olyan fontos a garancia mint az erő? Tuningtippeket adnak szakértő PC Worldös kollégáink azoknak, akik kicsit komolyabb izmokat növesztenének gépükre. Csak saját felelősségre!
Örök igazság, hogy arra van igény, amire megteremtik, a Ubisoft pedig az Assassin's Creed Unityvel egy új szerepkört teremtett.
A Sony Computer Entertainment America volt igazgatója lesz a Spike TV szakértője az idei E3-on. Ha valaki, akkor ő jól átérzi a bejelentések súlyát.
A holland Triumph bemutatja, mire is képes szakértő kezekben a legújabb játékukhoz mellékelt editor.
Egy HBO-s sportműsorban szakértők röhögnek a League of Legends-en, és igazából magán az eSport gondolatán.
Kellene 12 PC World magazin, több mint 80 ezer forint értékű szoftvercsomaggal megfejelve? Vagy inkább még több ajándékra vágysz? Most érdemes szakértő kollégáink magazinját megrendelni, az egész családi Karácsony meg van oldva.
Szakértők szerint a kiegészítők és a mikrotranzakciók további százmilliókat hoznak majd a Rockstarnak.
Egy magyar tudósokból álló szakértő csoport felmérései szerint a női World of Warcraftos pólóban feszítő Xbox Live avatarok szexuális teljesítőképessége nagyobb, mint a mezei avataroké.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)