The Sims 4 - szabadúszó munkák, konzolos billentyűzet- és egértámogatás érkezik
Ingyenes frissítés hoz majd új munkákat, öltözékeket a játékba.
Ingyenes frissítés hoz majd új munkákat, öltözékeket a játékba.
Azért van megoldás: a frissítéssel együtt érkezik a Legacy Edition, ami lehetővé teszi majd, hogy a jelenlegi rendszerben folytatódjon a játék, de további frissítéseket már nem kap ez a verzió.
Ráadásul folyamatosan érkeznek az új játékosok is, tavaly nagyjából 5 millióan.
Egyes videojátékokban nincs is, máshol alibiként szerepel csak, de akadnak olyan alkotások, ahol a történet maga válik tökéletessé a műfaj által. Hogyan lehet jól mesélni játékokkal?
A vadnyugati kaland során felbukkanó épület az Electronic Arts játékában is egészen jól néz ki.
Befutott a The Sims 4 új kiegészítője, amelyben sztárokká válhatunk.
Az ingyenes frissítés után közvetlenül láthatjuk, amit simjeink.
A Get Famous igazán egyedi életpályákat is felkínál simjeink számára.
A The Sims játékosai elég hangosan adják a fejlesztők tudtára, hogy nem elégedettek a játékkal, de a Maxis azért igyekszik.
A viszonylag csendesen indított mobiljáték komoly milliókat termelt az első hónapjaiban.
A Mario Tennis Aces és a The Sims 4 legújabb kiegészítője is bekerült a legjobban fogyó játékok közé az 576 KByte heti statisztikái alapján.
A sorozat negyedik része is meg fogja kapni a már tradícióvá vált Seasons kiegészítőt.
Az Electronic Arts ismertette a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó teljesítményét és úgy tűnik, hogy a mikrotranzakciós botrány ellenére sincs okuk a panaszra.
Az EA döntései alapján szinte teljesen felszámolják a The Sims 4-en dolgozó csapatot, és inkább más játékra fordítják az erőforrásokat.
Will Wright jó ideje nem adott már életjelet magáról, de most előkerült és megmutatta, hogy min dolgozott a közelmúltban. Hamarosan emlékekből építhetünk majd világokat.
A novemberben PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megjelent játék ezeken a platformokon is tovább bővül.
Vizsgálatok érdekes eredményei adhatnak kimerítő választ többek között a játékmotivációk, a játékok társas jellege, a pozitív és negatív játékélmények vagy éppen a függőség kérdéseire.
Új mobilos The Sims játékot kaptunk, a Beamdog pedig kiadott egy új portot.
Az élmény sokkal közelebb áll a PC-s játékhoz, mint a The Sims Freeplay esetében.
Ha úgy szeretnétek végigjátszani a játékot, hogy Noctis lámának van öltözve, akkor van egy jó hírünk számotokra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)