Öt új Marvel film dátumát jelentették be
A Fekete Párduc második részét követő premierek között A galaxis őrzői és A Hangya folytatások is ott lehetnek.
A Fekete Párduc második részét követő premierek között A galaxis őrzői és A Hangya folytatások is ott lehetnek.
A játék rendezője elmondta, hogy a második rész még a Pathfinder: Kingmakernél is rosszabbul teljesített, ez pedig kockáztatja a sorozat jövőjét.
A legújabb teaser videó leleplezte a második rész pontos megjelenési dátumát, ami bizony azért még kicsit odébb lesz.
A horrosorozat második részének két hőse, illetve természetesen a zombik is bekerülnek a játékba.
A vérfürdőben a második rész ikonikus Harley Davidsonja is helyet kap.
Neil Druckmann elmondta, hogy az első rész két főszereplőjének kapcsolata átalakult, de Joel ettől még ott lesz az események sűrűjében.
A Vader Immortal második fejezetét a napokban mutatták be, és azonnal meg is jelent az Oculus eszközeire.
Az biztos, hogy szó lesz az Age of Empires brandről a holnap rajtoló gamescomon, de a felújított második rész mellett vajon a folytatás is helyet kaphat?
Az eredeti System Shock remake-jén is dolgozó csapat a második részt is felcicomázza.
Sam Lake benne lenne a dologban, de nem csaphatják csak úgy össze az esetleges második részt.
David Harbour tudja, hogy nem lett pénzügyi siker a mozi, így nem igazán számít második részre.
Gameplay videón nézhetjük meg, hogy mit tartogat a játékosoknak a Torment of Hades.
Nem volt túl erős a második rész fogadtatása, de ez nem jelenti, hogy a harmadik nem érdemel egy esélyt.
Szinte csak most mutatták be a filmet, de máris a második részen töri a fejét a stúdió.
Egy teljesen új epizód helyett a Koei Tecmo úgy döntött, inkább az egészen jól sikerült második részt fogják tovább bővíteni.
A The Division 2 második része bizonyos bővelkedni fog a kihívásokban, mivel gyakran elég szívós ellenfelekbe futhatunk majd bele.
A Microsoft nem igazán büszke a Crackdown sorozat második részére, de most megajándékozza vele az Xbox-felhasználókat.
Sajnos úgy tűnik, hogy nem fog elkészülni a David Fincher által rendezett második rész.
A Lego kaland második része sajnos minden téren hatalmas visszalépés az első epizódhoz képest.
A második részben már neki is ugrunk a Dark Souls játékok egyik legemlékezetesebb főellenfelének.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)