Nem elég, hogy vége a világnak, rohadt hideg is jön
Kipróbáltuk a Wasteland 3-at, és újfent meggyőződtünk róla, hogy játékként sokkal szórakoztatóbb a posztapokalipszis, mint a valóságban.
Kipróbáltuk a Wasteland 3-at, és újfent meggyőződtünk róla, hogy játékként sokkal szórakoztatóbb a posztapokalipszis, mint a valóságban.
A Train to Busan Presents: Peninsula címet viselő második rész jó pár évet ugrik a történetben, és már a zombiapokalipszis utáni világot mutatja be. Nem kellemes hely, most szólunk.
Soha nem látott vészhelyzet van a világon és ez az élet minden területén érezhető. Nem kivétel az IT-ipar sem, ahol világjárvány hírére azonnal emelkedni kezdtek a hardverárak és a távmunka eszközei kerültek fókuszba.
A DC szuperhősei összefognak egy közös ellenféllel szemben a Justice League Dark: Apokolips Warban.
Batman legendás ellensége újabb nívós szakmai elismeréssel lett gazdagabb, ennek tükrében pedig érdemes elgondolkodni azon, a temérdek képregényes szupergonosz közül miért épp Joker lett a díjkiosztó gálák nagyágyúja az utóbbi években.
A képregény tavaly lezárult, de soha sem derült ki, hogy mi is volt a kiváltó ok az apokalipszis mögött, így a szerző most kínált egy megoldást.
A Joker főszereplője továbbra is tarol az idei díjszezonban, legutóbbi elismeréséhez kapcsolódó köszönőbeszédében pedig Heath Ledgert is megemlítette.
Az apokalipszis után nem kényelmes az élet, pláne ha eltűnt embereket kell felkutatni.
A tavaly megjelent film egy elég vad Gotham cityt tárt elénk, de egyelőre csak a fiatal devenéremberrel találkozhattunk benne.
A negyedik lovas megmutatja, hogy mi fán terem a pokol.
Egészen más hangulata lesz ennek a tartalmi csomagnak, mint az eddigi Frostpunk élménynek. Láthatunk például folyékony halmazállapotú vizet.
Az apokalipszis három lovasának történetével megismerkedhettünk, de a fejlesztők adósak még a negyedik testvér kalandjával.
Akadozik a szolgáltatás a világ több részén, és az Instagram is megdöccen néha, nem tudni, mi a gond.
A korábban érkező infókkal ellentétben úgy tűnik, a Warner Bros. még nem ült le egyeztetni Todd Phillipsékkel a folytatás lehetőségéről.
Eredetileg nem így tervezték, de a nagy siker hatására a Warner Bros. berendelte egy újabb Joker filmet.
Joaquin Phoenix és Todd Phillips is nyilatkoztak a folytatásról, szerencsére nem tartunk még ott, hogy minden áron el kell készülnie.
A sztorinak egy nagyon drámai és ijesztő pontja sokak szerint kérdéses volt, így a Joker film rendezője, Todd Phillips beugrott, hogy tisztázza a dolgot.
A te Windows rendszered is megérdemel egy szintlépést! Év végi előfizetői akciónk keretén belül egy rakás pénzt is megspórolhatsz.
Rekordot rekordra halmoz bevételek terén Todd Phillips bohócos drámája.
A Joker-lépcső New York legújabb turistalátványossága.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)