Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 210

Csak januárban érkezik a Windows Vista

Hír | 2006.03.22 08:46

A Windows Vista operációs rendszer megjelenését áttolták 2007. januárjára – ezt a Microsoft Platform és Szolgáltatások részlegének társelnöke, Jim Allchin jelentette be egy sajtótájékoztatón. Ettől függetlenül a nagyobb üzleti partnerek számára egy tömeges licenszelési program keretein belül a már korábban bejelentett 2006. novemberi kezdettel kezdenék meg a Vista leszállítását, így biztosítva lehetőséget számukra, hogy időben elkezdhessék a telepítési eljárások előkészítését. Allchin egy januári interjújában úgy nyilatkozott, hogy habozás nélkül eltolná a Vista megjelenési időpontját, ha úgy látja, hogy a megszabott határidő a végtermék minőségi romlásához vezetne. A keddi sajtótájékoztatón pedig elmondta, hogy a Microsoft szeretett volna végre egy pontos dátumot adni a vásárlói számára a Vista széleskörű megjelenését illetően, így aztán a biztonság kedvéért inkább januárra csúsztatták az időpontot. Hozzátette, hogy az operációs rendszer összes fő kiadásának sorozatgyártásra alkalmas változatát (összesen hat ilyen van) november folyamán szeretnék kiadni, de olyan komplett számítógépek, amelyeken előre telepített Vista található, januárig nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. A kisfelhasználói változatok (Windows Vista Starter, Windows Vista Home Basic, Windows Vista Home Premium és Windows Vista Ultimate) tartalmilag nem változnak. Az üzleti változatok (Windows Vista Business és Windows Vista Enterprise) pedig a fentiek alapján már november folyamán elérhetővé válik a tömeges licenszelés keretein belül. Allchin nem adott pontos indokot a késésre, csupán annyit mondott, hogy minőségi kérdések alapján döntöttek így, ugyanis partnereik számára ez a legfontosabb. A Microsoft szerette volna megtisztelni őket azzal, hogy tiszta, kézzelfogható dátumot ad, mert a jelenlegi helyzet szerint nem úgy tűnik, hogy sikerülhet novemberre előtelepített Vistával rendelkező számítógépek forgalomba állítása. Ekkor kezdődik a karácsonyi vásárlási szezon, és eredetileg erre időzítették volna az egészet. „Szeretnénk készségesek lenni partnereink aggodalmai iránt, és őszintén megmondani, hogy néhány hét további minőségjavításra mindenképp szükség van.” – mondta. Nem aggódnak a rivális Apple esetleges válaszlépései miatt, véleményük szerint ugyanis vásárlóik a gazdag szolgáltatások és temérdek újítás miatt így is, úgy is beszerzik majd a Vistát. Elemzők azonban ezt nem így látják. „Ha lekésik a karácsonyi főszezont, az óriási károkat okozhat, a további eladásokat pedig drasztikus mértékben lelassíthatja.” – mondta Sam Bhavnani, a Current Analysis legfőbb elemzője. „A kár ráadásul hosszú távú, és közvetve a számítógépgyártók, a viszonteladók és az alkatrész árusítók is megérzik a hatását.” A Wall Street is negatívan reagált a fejleményekre. Nem csak a Microsoft, hanem annak hardverpartnerei, a Dell, és a Hewlett-Packard részvényárfolyama is lezuhant, bár az esés nem volt annyira számottevő. Júniusban a tervek szerint kiadnak még egy CTP béta verziót a Vistából. Akkorra már minden funkciót beleépítenek az operációs rendszerbe, és onnantól kezdve valóban azok minőségének javítására koncentrálhatnak. A Microsoft leszögezte, hogy az Internet Explorer 7 Windows XP-re szánt változatának megjelenési időpontja nem változik, vagyis még 2006 második felében kiadják. Korábban úgy nyilatkoztak, hogy az XP-s IE7 egy időben jelenik meg a Vistával.

Volkswagen Eos - a Microsoft csodaautója

Hír | 2006.03.13 18:55

Láttunk már autókba tervezett számítógépeket és azokba integráltakat is. Most azonban essék szó valami egészen másról. A Microsoft és a Volkswagen közös megállapodást kötött, melynek értelmében közös erővel fejlesztenek ki egy autót, amely valóságos technikai csodaként lép az úttörők mezejére. A Volkswagen Eos minden utasa számára egy 7 inches érintőképernyőt kínál, amelyeket egyenként hajt meg egy-egy 650 megaherzes processzor. A mini-PC-kben egy 20 gigabájtos merevlemez is lapul majd, amelyeken tetszét szerint tárolhatunk bármit. Az Eos számítógépei nem csak videózásra, zenehallgatásra és videójátékra lesznek alkalmasak, hanem alkalmazhatjuk őket GPS-es navigációs rendszerként is, de a beépített WLAN-nak hála internetezhetünk is. Így menet közben böngészhetünk a neten, intézhetjük a levelezésünket, no és persze kikapcsolódhatunk. A Volkswagen Eost élőben az idei Cebiten mutatják be, forgalomba pedig idén nyáron kerül majd, várhatóan 7.000.000 forintos alapáron.

[CeBIT] Alternatív megoldás a HD-DVD és a Blu-ray mellett

Hír | 2006.03.13 13:04

Az újgenerációs optikai tároló formátumok körüli felhajtás a CeBIT-en tovább növekedett. A figyelmet azonban elvonta egy harmadik szereplő, akik olcsóbb megoldást kínálnak. A Versatile Multilayer Disc (VMD) névre keresztelt rendszer ugyanazon a vörös lézer technológián alapul, mint a jelenlegi DVD-k. A Blu-ray és a HD-DVD ezzel szemben kék színű lézert használ az adatok olvasására és írására. A szín az égetett jelek nagyságát határozzák meg, a jelenlegi vörös jóval nagyobb lyukakat éget a lemez felületébe, mint a kék, így utóbbi ugyanakkora helyen sokkal több adat tárolását teszi lehetővé. A jelenleg forgalomban lévő DVD 4,7; a HD-DVD 15, míg a Blu-ray 25 gigabájt adat tárolását teszi lehetővé egy rétegen. A magas minőségű (videó) tartalmak nagyon nagy területet igényelnek, ezért a tárkapacitás kulcsfontosságú. A New Medium Enterpise londoni székhelyű vállalat egy alternatív megoldással rukkolt elő. A VMD gyakorlatilag olyan DVD technológia, amely kettőnél jóval több réteget használ fel. A VMD akár 10 réteget is tartalmazhat, ami összesen közel 50 gigabájos kapacitást jelent. A technológia nagy előnye, hogy olcsó: az olvasó egység nagyjából 150 dollárért előállítható, míg a Blu-ray és HD-DVD esetében ez az ár 500 és 1000 dollár között mozog. A CeBIT kiállításon be is mutatták az első VMD lejátszó prototípusát. A vállalat szerint már a harmadik negyedévben megkezdődhet az első kereskedelmi változat piacra vezetése.

Az NME szóvivője leszögezte, hogy nem kívánnak a "nagyok" útjába állni. "Vállalatunk elsősorban Kínában és Indiában szeretné népszerűsíteni termékeit, ezt követően pedig Kelet-Európa, Oroszország és Dél-Afrika irányába mozdulnánk el. Ez bőven elég egy olyan kicsi társaságnak, mint mi." A vállalat máris aláírt több tartalmi megállapodást indiai és kínai székhelyű társaságokkal. Az Eros Group például 2600 úgynevezett bollywoodi filmet jegyez. Bollywood India hatalmas filmgyártó központja, melynek alkotásait a térség milliárdnyi lakosa nézi, így aztán fontos tényező. 2006 végére a megállapodás értelmében mintegy 50 ilyen alkotás jelenhet meg VMD-n. Kínában a tervek szerint összevonná üzleti tevékenységeit az ottani székhelyű E-World Technology vállalattal, amely a már piacon lévő Enhanced Versatile Disc (EVD) kifejlesztését tudhatja maga mögött. Az összevont vállalat két elektronikai gyártóval dolgozna együtt, hogy olyan lejátszót fejleszthessenek ki, amely mindkét HD formátumot támogatja, s emellett a DVD és CD olvasását is probléma nélkül megoldja. Az NME szerint létezik egy olyan vásárlói középréteg, amely igényelné a HD tartalmak által nyújtotta lehetőségeket, de nem kíván költeni az egyelőre méregdrága HD-DVD vagy Blu-ray lejátszókra. Ők képezik a vállalat fő célcsoportját.

Három új grafikus chipet mutatott be az nVIDIA

Hír | 2006.03.10 08:54

Az nVIDIA három új grafikus chipet mutatott be. A 7900 GT, 7900 GTX és 7600 GT modelleket a tervek szerint hamarosan forgalomba kerülhetnek. A 7900-as sorozat a jelenlegi csúcstartó 7800 GTX és GT modelleket hivatott leváltani. Belső tesztek szerint a 7800 GT erősen rápirít a jelenlegi kártyákra, míg a 7900 GTX vegyes eredményeket produkált. Ami a leginkább figyelemreméltó, hogy a 7600 GT a legtöbb tesztből győztesként került ki. Mindhárom új chip 90 nanométeres technológiával készül, amely kisebb méretet, hatékonyabb teljesítményt eredményez a vállalat jelenlegi 110 nanométeres eljárással készült processzoraihoz képest. Az ATI nemrég piacra dobott Radeon X1900 XTX csúcskártyája emberére talált az nVIDIA GeForce 7800 GTX 512 MB-os változatával, ám abból nagyon kevés készült, így szinte lehetetlen volt megvásárolni. A vállalat szerint a 7900-as sorozat esetében ez a probléma nem merül majd fel. Elárulták azt is, hogy a 7900 GTX kizárólag 512 megabájtos változatban kerül a boltokba, 650 MHz-es mag-, illetve 800 MHz-es memória-órajellel. Az ára várhatóan 499 és 649 dollár között mozog majd. A 7900 GT változat ára mindössze 249 és 399 dollár között várható, és 256 MB memória található rajta. Emellett 450 és 660 MHz-es mag- és memória-órajellel rendelkezik. A tesztek alapján lényegesen „ráver” a 7800 GT-re, illetve az ATI Radeon X1800 XL-re is. A 7600 GT a legkisebb a sorban, várhatóan ez is lesz a legnépszerűbb. A 256 megabájt memóriával rendelkező kártya ára 179 és 229 dollár között lesz majd. A tesztek is azt bizonyítják, hogy ez a chip rendelkezik a legjobb ár/érték aránnyal.

GeForce 7900 GTX

[CeBIT] Óriás LCD panel az LG.Philipstől

Hír | 2006.03.08 15:33

Az LG.Philips LCD vegyesvállalat bejelentette, hogy sikerült kifejleszteniük egy 100 hüvelykes LCD panelt. A vállalat szerint az ő megoldásuk jelenleg a legnagyobb a világon, s csak a plazma technológiával készülő kijelzők vetekedhetnek a méreteivel. A 100 hüvelykes, szélesvásznú LCD TV 2,2 x 1,2 méter nagyságú, 6,2 megapixeles felbontású, s akár 1,07 milliárd színű, valódi HD minőségű kép megjelenítésére képes. A készülék emellett óriási, 3000:1 kontrasztaránnyal, 297%-os színvisszaadási tulajdonsággal, és 180°-os látószöggel is büszkélkedhet. Egyelőre nem tudtak kereskedelmi forgalomba kerülési időpontot, vagy árat közölni, de az biztos, hogy megjelenésekor nem sokan engedhetik majd meg maguknak a "mini" házi mozit.

Csak év végén jön a PlayStation 3

Hír | 2006.03.07 19:25

Késik a konzolok gyöngyének megjelenése: a PlayStation játékgépsorozat harmadik képviselője a tervezettnél később kerül piacra. Állítja mindezt a hollywoodi Variety magazinnak adott interjújában Sir Howard Stringer, a Sony szóvivője. Az eddig tudnivélt tavaszi, nyári időpont mindenképp csúszik, a PS3 várhatóan valamikor év végén kerül a boltokba. Ennek oka egy, a chipsetek körüli probléma, amely még megoldásra vár. A jelek szerint még Japánban is leghamarabb csak nyár végén kerülhet forgalomba a Sony legújabb csodája. Bizonyíték itt. Update: a Variety interjúja Sir Howard Stringerrel teljes formájában ezen az oldalon olvasható.

EA: Tíz éven belül eltűnnek a bolti játékok

Hír | 2006.03.05 17:28

Az Electronic Arts európai sales részlegének alelnöke szerint tíz éven belül búcsút mondhatunk a hagyományos bolti, dobozos játékoknak - azokat ugyanis felváltják a jeleneg valóban terjedőben lévő letölthető digitális tartalmak. Dr. Jens Uwe Intat volt tehát az, aki a legnyilvánvalóbb módon fejezte ki az általa képviselt vállalat jövőbeli disztribúciós elképzeléseit: 'az elkövetkezendő tíz év során minden szórakoztató média letölthetővé válik." - mondta, majd hozzátette, "A CD-k és DVD-k hamarosan olyan múzeológiai emléktárgyakká válnak, mint most az audiókazetták, vagy a bakelit lemezek." Példának az Apple sikereit hozta fel, akik az iTunes zenei letöltőközpontot alig két éve nyitották meg, s azóta a szolgáltatás népszerűsége az egekbe szökött. Nemrég töltötték le tőlük az ötmilliárdomodik zenei fájlt, s a forgalom már lassan a hagyományos, boltban vásárolható zenei albumok iránti keresletet is túlszárnyalja. Emellett megemlítette a mobil csengőhangok és a e-könyvek népszerűségét is, továbbá jóslatában az is szerepelt, hogy véleménye szerint új üzleti modellekkel lehetőség nyílik majd a jelenlegi fizetős rendszert a digitális disztribúcióval egyesíteni, amely megkönnyítené a vásárlók dolgát is. A doktor úr azonban leszögezte, hogy nem áll szándékukban az Apple-féle hozzáállást tanúsítani a videojáték-iparban. A zenei üzletág digitális szegmensét egyértelműen ők uralják, s ezt az árképzésben is kamatoztatják. Ez az, amit a videojátékok esetében nem kívánnak utánozni. Annál is inkább, mivel a játékok sokkal differenciáltabb piaccal rendelkeznek. Ott van legalább háromféle konzol, plusz a számítógép. A monopólium szinte teljesen kizárt. Arra a kérdésre, hogy a forgalmazók, a boltok hogyan reagálnak majd erre, Intat így válaszolt: "Először is, a hagyományos boltok is belépnek majd az online üzletbe. Jelenleg a Wal-Mart konkurál az Amazonnal, s ez így lesz a jövőben is, csak éppen online szempontból. Másodsorban pedig nem fog teljesen megszűnni a fizikai média. Arra mindaddig szükség lesz, amíg van rá kereslet. Gondoljunk csak az ajándékozásra, vagy a nagyszülőkre. A kézzelfogható dolgok ideje nem járt le."

Október elején érkezik a Windows Vista

Hír | 2006.03.01 18:37

A Microsoft egy igen hosszas sajtótájékoztatóban megformált bejelentéssorozatot tett. Haladjunk is szépen sorjában. A napokban megjelent a Vista operációs rendszer februári bétája. A következő két tesztverzió RC0 és RC1 névre hallgat, és április 10-én, valamint június 26-án válnak publikussá. Október első heteiben pedig már maga a végleges Windows Vista kerül forgalomba, amelynek nem mellesleg hatféle kiadása lesz. Kettő hazai felhasználók számára, kettő üzleti partnerek részére, egy "start" csomagban kiadott lebutított verzió; valamint egy high-end csomag, amely a létező összes technikai újdonságot és miegyebet tartalmazza. Ezzel egyidejűleg szintén októberben érkezik a DirectX9L (korábban Windows Graphics Framework 1.0), a DirectX10 (Windows Graphics Framework 2.0), valamint a Windows Vista Media Center változata. DirectX frissítés (10.1) valamikor 2007 végén várható.

A KIA USB támogatást és sok mást kínál legújabb autóiban

Hír | 2006.02.11 14:09

Haladni kell a korral, gondolták a KIA tervezői. A hamarosan piacra kerülő legújabb KIA modellek számos, eddig autóban soha nem látott informatikai megoldással kerülnek majd forgalomba. Az első delikvens a Multi-S koncepció, amely a középkonzolon két USB-csatlakozóval kedveskedik tulajdonosának. Ennek segítségével adatot cserélhetünk autónk és MP3 lejátszónk, telefonunk, PDA-nk, notebookunk és minden egyéb kütyünk között, no és nem utolsó sorban tölthetjük is azt. Az idei Detroit-i autóshown bemutatott KIA Soul még ennél is nagyratörőbb technikai megoldásokkal kívánkozik betörni a jövő autócsodáinak listájára. A Soul középkonzolba épített notebookkal rendelkezik, Bluetooth egységgel, MP3 lejátszóval, több USB porttal, WiFivel és telemetriával lesz felszerelve.

[PATCH] Tortuga: Pirates of the new World

Hír | 2006.01.17 14:10

Előkerült a Tortuga: Pirates of the New World 1.1-es javítása az Ascaron Entertainment jóvoltából. A játékot Amerikában egyébként Pirate Hunter néven hozták forgalomba. A patch a másolásvédelmi eljárás hibáját javítja, amely a 2-es szervizcsomaggal rendelkező Windows XP operációs rendszerek esetében azt eredményezte, hogy a játék egyszerűen nem indult el. A fájlt innen tölthetitek.

'Reggelt...

Hír | 2005.10.24 06:51

Kellemes hétfő reggelt mindenkinek. A hírek kicsit elapadtak, ahogyan az a hétvégi uborkaszezonkor szokás, reméljük a délelőtt folyamán már többről is beszámolhatunk. Az időjárás eléggé változatos, az utóbbi napokban hol megfagyott az ember, hol megsült... Reméljük azért inkább az utóbbi, nomeg a napsütés lesz a jellemző.

Késő éjszaka nagy sebességgel behajt egy kocsi az egyirányú utcába a forgalommal szemben. A rendőr észreveszi és megállítja. Éppen kezdené a mondókáját, mikor észreveszi, hogy az ülésen a saját főkapitánya foglal helyet. A rendőr tiszteleg, majd így szól: - Mit szól hozzá főkapitány úr? Már megint rosszul rakták ki ezeket a hülye táblákat!

NVIDIA G72 GPU jövő év elején

Hír | 2005.10.06 09:10

A DigiTimes értesülései szerint az NVIDIA 2006 elején dobja piacra G72 típusjelzésű új grafikus processzorcsaládját. Az új GPU-k 90 nm-es csíkszélességgel készülnek majd (az ATI most bejelentett és hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülő X1xx család már ezzel a technológiával készül), vagyis magasabb órajelre és nagyobb tranzisztorszámra számíthatunk. Sőt, az SLI rendszer akár egy kártyán is elképzelhető lesz. Remélhetőleg ennél azért több újítás is várható, ugyanis annak idején a 3Dfx is előrukkolt az egy kártyán több chip megoldással... :)

Land of the Dead megjelenés

Hír | 2005.09.24 12:11

Számomra már kicsit unalmas a sok zombihent játék, itt lenne már az ideje, hogy a sok kevésbé profi próbálkozás után valami igazán felkavarja ezt a műfajt is, mondjuk egy jó kis PC-s Resident Evil. Jelenlegi hírünk tárgya, a Land of the Dead nem akar a csúcsra törni, csupán meglovagolni a zombi játékok reneszánszát úgy, hogy neki is csurranjon, cseppenjen valami. A játékban a már jól megszokott klisséséken lőhetjük majd keresztül magunkat, Földet ellepő halotti hordák, világot megmentő hősök...stb. A progi Október 17-én kerül majd forgalomba, gondosan ügyelve arra, hogy Halloween előtt már megteremtse az "ünnepi hangulatot". Tovább jó hír, hogy a játék budget kategóriában szándékozik harcba szálni így a PC-s verzió ára 20USD míg az XBOX változaté 30 amcsi kopejka lészen majd.

'Napot!

Hír | 2005.09.11 12:03

Szép napot mindenkinek! Szép, inkább borongós és esős, mint szép és ez jelenleg meglátszik a hírekben is. Jelenleg nincs nagy forgalom vasárnap lévén, de lehet, hogy lesz azért még pár érdekesség.

- Te, az én kutyám szerintem nagyon jó rendőrkutya lenne! - Miért? Jó a szimata és fegyelmezett? - Nem! Szereti a fánkot, és tökhülye.

Myst V dokumentumfilm közeleg

Hír | 2005.09.01 13:38

Némi infóval dobott meg minket borz2 az Adventuregames team oszlopos tagja, mely szerint a The Turner Broadcasting bejelentette, hogy elkezdődtek annak a filmnek a munkálatai, mely majd a Myst V készítésének kulisszatitkaiba vezeti be az érdeklődőket. A filmet majd a játék limitált verziójának gazdái kaparinthatják meg, mely a játék mellett DVD-ként mellékelve kerül forgalomba.

Korlátos korlátlan?!

Hír | 2005.08.24 21:39

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a T-Online elbocsátott 50 előfizetőt, mert azok túllépték a cég által jogosnak ítélt havi adatforgalmat. A cég ma sajtóközleményben adta a netező közösség tudtára, hogy végre döntés született arról, hogy mi is lesz ez a jogosnak ítélt havi adatforgalmi korlát. A helyzet igencsak groteszk, mivel korlátlan csomagokat helyeznek adatforgalmi megszorítások alá, de nincs mit tennünk, ők a szolgáltatók és a most kikalkulált határ már igen emberinek mondható. Az ÁSZF-ben (Általános Szerződési Feltételek) hamarosan rögzítendő szabályok szerint "extrém felhasználónak" minősül minden olyan személy, akinek adatforgalma túllépi a havi 150GB-t! A bűvös számot a T-Online emberei több NET-es érdekvédelmi szervezettel karöltve határozták meg és ennek esetleges változtatását évente fogja felül vizsgálni. Megnyutató, hogy ez a mennyiség az ígéreteik szerint csak nőhet, csökkenteni nem fogják a megengedett forgalom maximumát. Lévén, hogy a magyarországi Internet szolgáltatók (ISP) jórésze vonalát a T-Online-tól bérli várható, hogy több szolgáltató is hasonló szigorításokkal fog elő állni.

Logitech G - Királyság

Hír | 2005.08.11 22:41

Imádom a Logitechet:) Szerintem a világ egyik leginnovativabb gyártója, mindig képesek olyan újdonságokkal előrukkolni, amitől az ember áll és bámul. A cég célkeresztje most a progamerekre fordult, hisz nekik szánják a Logitech G egércsaládot. Két rágcsáló került most bemutatásra, a G7 mely vezeték nélküli, míg a G5 vezetékes, de tulajdonságaik annyiban egyeznek, hogy mindegyik 2000 dpi-s felbontással rendelkezik. A fő érdekesség viszont csak most következik! A G5-ös egér aljára 1,7 illetve 4,5 grammos súlyokat helyezhetünk kedvünk szerint, előtérbe helyezve ezzel a mértani percizitást. Mindkét fajta súlyból találunk a csomagban 8-8 darabot. Természetesen új meghajtó programot is kapnak a kicsikék SetPoint névvel, amivel további finomhangolásokat végezhetünk. A G7 100, míg a G5 70 dollár körül áron lesz forgalomban.

Újabb játékszinkron!

Hír | 2005.07.29 16:18

Nem rég számoltunk be egy új hazai kezdeményezésről, a Játékszinkron.hu-ról. A csapat kereskedelmi forgalomban nem honosított, de népszerű játékokat lát el magyar szinkronnal egy profi csapat segítségével. Első áldozatuk a Silent Hill 2 volt, s most elárulták, hogy elkezdtek dolgozni egyik korábbi teljes játékunk, a Duke Nukem: Manhattan Project hangjainak szinkronizálásán. Ha minden jól megy, heteken belül el is készülnek vele.

Universal Combat: AWA + Gold - jön

Hír | 2005.07.28 07:40

A 3000 AD a mai napon jelentette, hogy két játéka is hamarosan megjelenik. Az egyik az Universal Combat: A World Apart, amelyet már minden rajongó jól ismer. Egészen pontosan augusztus 1. az a nap, amikor bolti forgalomba kerül. A másik alany az Universal Combat Gold, amely az alapjáték frissítése. Ez várhatóan szeptember 1-től érhető majd el. További infó itt.

Falcon 4.0 és Kult szeptemberben

Hír | 2005.07.25 19:26

Döbbenetes pontossággal majdnem egyidőben jelentette be két külön kiadó, hogy játékuk idén szeptemberben jelenik meg. Az első alany a Falcon 4.0: Allied Force, a második pedig a Kult: Heretic Kingdoms. A két címnek tartalmi valójában semmi köze egymáshoz, más kategóriájú játékokról van szó. Azonban ami közös bennük, hogy mindkettőjük idén szeptemberben kerül forgalomba. További infó itt, valamint erre.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)