Irrational Games - 57 stúdió segít a munkanélküli fejlesztőknek
Az Irrational Games bezárásával 75 fejlesztő vesztette el a munkáját, a stúdió azonban mindent megtett, hogy könnyebb legyen az átállás.
Az Irrational Games bezárásával 75 fejlesztő vesztette el a munkáját, a stúdió azonban mindent megtett, hogy könnyebb legyen az átállás.
A GGJ egy már az egész világon elismert esemény, ahol a fejlesztőknek egy meghatározott téma alapján kell megalkotni játékuk prototípusát mindössze 48 óra alatt. Megint zseniális mind.
Az Xbox One fejlesztőinek egy egészen különleges ajándék jár a karácsonyfa alá, amit most mi is megnézhetünk egészen közelről.
A Valve elküldte a fejlesztőknek, hogy mikorra tervezi az idei év folyamán esedékes két utolsó nagy leárazását, valaki pedig nem tudta magában tartani az infót.
Ias Stocker, az Escape Goat fejlesztője szerint a PC-s indie játékoknak szükségük van a Steam gondviselésére a túléléshez.
Az, hogy a PlayStation Plus előfizetők ingyen játékokat kapnak, a Sony számára jelentős kiadással jár.
Egy új tanulmány szerint a fejlesztőknek kéne tenniük azért, hogy játékuk kevésbé tegye függővé a felhasználókat.
Újabb változások történtek a Microsoft következő generációs konzoljának háza táján. Összeszedtük az elmúlt nap eseményeit.
A Sony egyik fejese úgy gondolja, hiába adták meg a fejlesztőknek bármilyen DRM alkalmazásának lehetőségét, a cég olyan jó rendszert dolgozott ki, hogy senki nem fog élni ezzel.
Ezúttal a Watch Dogs készítésébe, pontosabban a digitális mozgásrögzítés folyamatába nyerhetünk bepillantást a fejlesztőknek köszönhetően.
Független fejlesztőknek köszönhetően egy, a Resident Evil klasszikus játékmenet-elemeit felidéző túlélő horror érkezik PC-re.
A PlayStation 4 felépítése állítólag nem lesz idegen a fejlesztőknek, ezt az Ubisoft Montreal elnöke, Yannis Mallatt kellemes meglepetésnek tartotta.
Ken Levine, a játék igazgatója úgy gondolja, a fejlesztőknek az extremitásokra is fel kell készülniük, hogy minden játékosnak meg tudjanak felelni.
Tegnap este a Mozilla Alapítvány elérhetővé tette a Firefox 16-os verzióját, amely leginkább a fejlesztőknek kedvez.
A Nexus: The Jupiter Incident egy kiemelkedő alkotás volt a maga korában, a fejlesztőknek viszont nincs elegendő alapja a folytatás elkészítéséhez.
Szomorú hírt jelentett be minap a Ubisoft: búcsút inthetünk a vancouveri fejlesztőknek...
Ennek segítségével bárki készíthet hasonló játékot, így mondani sem kell, hogy mekkora kár ez a fejlesztőknek.
Ismét igazi megtiszteltetés jutott magyar fejlesztőknek - a Race of Champions nevű autóversenyzős "csúcsbajnokság" hivatalos játékát Debrecenben fejlesztik.
Ami viszonylag érthető egy olyan felhasználó esetében, aki az internet arctalan rengetegében csak köpködni tud.
Néhány érdekes kritérium is olvasható az Apple, fejlesztőknek szánt útmutatásában
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)