VU Games megjelenések
A VU Games végre valahára kiadta az idei európai megjelenési dátumait. Lássátok hát a listát, melyen iszonyat nagy nevek is szerepelnek úgy, mint:
A VU Games végre valahára kiadta az idei európai megjelenési dátumait. Lássátok hát a listát, melyen iszonyat nagy nevek is szerepelnek úgy, mint:
Jéééé, ezekből is lassan dunát lehetne rekeszteni, nem? Mindegy, őgy gondolom ez még azért figyelemre méltó lehet. Az Apex és a VIA közös megvalósításáról van szó, egy alapjában véve vett asztali DVD lejátszóról. Alapjai teljesen PC-sek, ilyen módon bármilyen PC-s játéko is futtathatunk rajta. Egyszer kell ezeket telepíteni, aztán utána megy minden, mint a karikacsapás. A lenti hardverspecifikációkat tekintve azonban nem hiszen, hogy minden téren megállja a helyét, de szinte biztos, hogy rövid úton lehet majd bővíteni...
Kiváncsi leszek, hogy pontosan milyen célokra, és mely korosztálynak szánják a kicsikét...Szép jó napot mindenkinek! Még mindig esik a hó, de legalább máris itt a hétvége! Gondolom már alig vártátok ezt a bizonyos elkövetkezendő két napot, hiszen most lesz a Nyílt nap, melyre mindenkit várunk szeretettel. Aki mégse tudna eljönni, az sajnálhatja. Nemsoká jönnek a hírek, de addig is a vicc:
| Kohn összefut Grünnel, aki kölcsönkér tőle ötszáz forintot azzal, hogy majd hozza. Kohn ad. Pár nappal később megint összetalálkoznak. - Ó, Kohn, nem tartozom neked ötszáz forinttal? - De tartozol. - Adj még ötöt, és akkor kerek ezret kapsz vissza! Kohn ismét ad, majd ismét sor kerül a találkozásra. - Te Kohn, nem tartozom neked egy ezressel? - De igen. - Adj még ezret, és akkor kétezret adok majd! Kohn ímmel-ámmal ad. Nemsokára Grün becsönget hozzá. - Te, nem tartozom neked kétezerrel? - Neeem! |
Tigeroo utasítására kénytelen vagyok megírni a reggeli beköszöntést. Azzal fenyegetőzött, hogy megpörköli a papagájom taraját, ha nem csinálom meg. Ennek a felsőbb kényszerítő erőnek pedig be kell hódolnom. Amúgy is az olvasók mindenek előtt! :) Sajnos barátaim, ez volt az utolsó teljes hét ebben az évben. Sajnos? Jön a következő, mely új évet, új kalandokat, s nem utolsó sorban új meglepetéseket is tartogat - és ez vonatkozik a mi szeretett GSO-nkra is! Mai viccünket köszönjétek TOMEEEEE adminunknak! :)
| Megy a székely a kutyájával a szekéren. Lassan megy a ló, ezért a székely elkezdi verni ostorral, hogy gyorsabban menjen. Erre a ló megszólal: - Jaj gazdám! Miért bántasz mindig? Lehetnél velem egy picit kedvesebb is! A székelybe beleáll a félelem, leugrik a szekérről és fut a kutyájával el az erdőbe. Ott egy fa tövénél fújják ki magukat, mire a kutya megszólal: - Húúú bakker!!! Te is megijedtél, mikor a ló megszólalt? |
A Battlefield: Pirates c. modot készítő csapat kiadott (bár kissé megkésve) egy kis karácsonyi ajándékot egy új térkép személyében. Érdekessége, hogy a nevén kívül semmit se tudok róla :) Az pedig 'Domes of Doom' és innen vihetitek TOMEEEEE jóvoltából (akinek mellesleg köszönök egy viccet is...;)) Egyébként ha nem ismernétek ezt az egészet, akkor ugyanonnan le is tölthetitek a teljes modot is!
Nyeeekem tecccik, hogy ilyen sokminden jutott estére, csak mostmár elfogyhatnának a cuccok, mert kezdek megalvadni :) Na, lássuk csak most épp mi került elő. A JoWood lelkes marketingesei kiadták a Söldner: Secret Wars című akciójátékuk teljes intro videóját. Ha nem vagy olyannyira iszonyat fáradt, mint én, és mivel a játék csak február környékén érkezik, töltsd le innen a csomagot...
Jelen pillanatban úgy fest, hogy a négy legjobban várt FPS közül (Doom III, Half-Life 2, S.T.A.L.K.E.R.: Oblivion Lost, Far Cry) ez a kis gyöngyszem jelenik meg először. Mindezidáig legfőképpen a kültéri finomságokat szemlélhettük, ám most befutottak némi beltéri képecskék is. Jó lesz eeeez :D
IGEEEEEN :D Habár nem igazán hivatalos, új trailerek bukkantak elő, de szerintem nem sokan láttátok még. A GameSpot regisztrált tagjai valamikor még november közepén hozzájuthattak. Most, az Oblivion-Lost.com-nak köszönhetően előkerült egy link, ami ezen animációkat elérhetővé tette. Nem tudom pontosan, hogy a GameSpot leszedeti e ezeket, de amíg fent vannak, cibáljátok :D Érdemes!
IGEEEEEEEEEEEEEEN :D Egy lazzantos animáció után itten van maga, a kézzel fogható bizonyíték (Thanks GH). Ja, ja... ez nem ígéret :D Nem is csűröm csavarom, mindenkinek kötelező kipróbálni a Need for Speed saga legújabb tagjának demóját! Várom a villámgyors véleményeket kommentbe!!!!!!!!!
Update:ÉÉÉS IGEEEEEEN :D Még áprilisban jelentettem, hogy tutira vehetjük a Bloodrayne 2 fejlesztését. Akkor még sokan hitetlenkedtek a szavamban, és persze még a hivatalos bejelentés sem érkezett meg, de akkoris :) Itt álljon a bizonyíték, egy teljesen hivatalos honlap képében. Igen, készül a folytatás, és PC-re, Xbox-ra, valamint PS2-re is 2004 októberében jelenik meg. Sajnálatos módon még eléggé visszafogott a tartalom, de már lehet jelentkezni a hamarosan érkező trailer ügyében :)
A Shrapnel Games kiadta az Illwinter Game Design által fejlesztett fantasy-stratégia, a Dominions 2: The Ascension Wars játszható demóját, melyet lokálból vihettek! Hogy ne legyen már egymondatos a hír, elmondom még, hogy november közepétől vásárolható meg a teljes változat (természetesen ez nem a hazai viszonylatokra utal). Thx John & mateeem! :)
IGEEEEEEEEEEEEN! Szóval végülis megérkezett éjjel a kicsike, nem kis kavarodást okozva a neten... Sajnálatos tény, hogy egy igen hatalmas hibát is találtak benne, amin jelenleg is keményen dolgoznak a fejlesztők. De azért lehet vele játszani, ezért érdemes letölteni. Felért lokálba :) Tessék:
Jééééééééééééé... neba' :) Ki gondolta volna? Végre valahára elismerte a Valve is, hogy szuperígéretes játékuk, a mostanra már világhírű Half-Life 2 tényleg nem jelenik meg szeptember 30-án. A legmókásabb az egészben, hogy új megjelenési dátumot nem is kapott a kicsike... LOL. Én csak arra vagyok kiváncsi, hogy vajon idén még megérkezik e :D
Éééééééééééés IGeeeeeeeeeeNNNN :D Pontosabban VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! A drágalátos THQ volt olyan rendes, hogy nemcsak a Games Convention-re, hanem az ECTS-re is összehozott egy teljesen újdonságos S.T.A.L.K.E.R. animációt. Ezt máris most és azonnal kezdjétek el lecibálni tőlünk, mert... hát szóval készen van :D
VÉGREEEEEEEEEEEE :D Kijött egy teljesen jó, játék közbeni animáció, egyik személyes kedvencem folytatásáról, a Worms sorozat következő képviselőjéről. Nem is nagyon szaporítanám a szót, nemes egyszerűséggel csak annyit mondanék, hogy kötelező darab :) BONCSAD TŐCCSED :D
A ToTheGame ismételten frissítette egy nagyobb kiadó megjelenési listáját. Köszönjük szééépen :) Lássuk a felhozatalt:
Igeeeeeen!! Kigyütt az ötödik animáció a - már előre - nagysikerűnek nevezhető akciójátékból, mely megjelenési ideje már közel se biztosan szeptember 30-ra tehető. Ebben megtekinthetjük a mi csodálatos Alyxünket, meg egy életünkre törő katona haláltusáját... :) Ha van egy kis sütnivalótok, azonnal nekiláttok tölteni :) Íme:
Éééés itt a másik, amit már tegnap óta várunk! Nem más, mint az RtcW fejlesztői által készített ingyenes játék publikus pályaszerkesztője! :) Ezt a 15 megás pakkot azoknak készítették, akiknek van bátorsága és talán tudása is a gammához saját pályákat készíteni. Angolul tudóknak ez a fórum a segítségükre lehet alkotás közben. Magát a csomagot pedig innen cibálhatjátok!
Az Adrenalin Vault volt az első, aki információkat szerzett a Contract Killer nevű idén augusztusban megjelenő akciójátékról. A főszereplő Dominick egy genetikailag felturbózott szuperkatona, mellékállásban mesterlövész, mellesleg nőcsábász... A linkre kattintva találhatunk pár képet, emellett kiderül, hogy igen szövevényes történetet (el tudjátok képzelni, mi mindenen mehet keresztül egy szuperkatona? Neeem...), természetesen eget verő mesterséges intelligenciával rendelkező ellenségeket, és bajtársakat, problémák többféle megoldását, hatalmas pályákat, realisztikus fizikát és környezetet kapunk. Kell ennél több? :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)