Amerika Kapitány egyik korábbi ellensége is visszatérhet a The Falcon and the Winter Soldier sorozatban
Lehet, hogy a HYDRA egyik korábbi tudósa is meg fogja keseríteni a két címszereplő életét a Disney+ szériájában.
Lehet, hogy a HYDRA egyik korábbi tudósa is meg fogja keseríteni a két címszereplő életét a Disney+ szériájában.
A Ruined King után egy újabb Riot Forge címet lepleztek le, amit szintén egyedül élvezhetünk. A helyszín Zaun, a főszereplő pedig Ekko.
Kedvenc karaktereink is részt vesznek az őrületben, a Fast & Furious Crossroads a filmrajongókra alapoz - nem túl meglepő módon.
Ha esetleg Resident Evil rajongóként elmosolyodnál a Martin Sandwich néven, az nem véletlen, csodás utalás ez egy klasszikus jelenetre, amelyből azóta már meme lett.
A Saturday Night Live írói felelnek a forgatókönyvért, aminek persze örülhetnénk is, ha nem fájna nagyon, hogy megint egy klasszikust piszkálnak meg.
A sorozat showrunnerének első tervei alapján egy másik központi karakter szemszögéből ismertük volna meg az eseményeket.
Ismét rengeteg lappal és egyéb izgalmas újdonságokkal bővült a CD Projekt Red kártyajátéka.
Úgy néz ki, fontos szereplője lesz még az elkövetkezendő epizódoknak az internet új kedvence.
Az élőszereplős Mulan első trailerében látványos harcokat és átalakulásokat láthatunk.
A Star Wars Jedi: Fallen Order főszereplőjét játszó színész nem csak hangját, de kinézetét is kölcsönözte Cal Kestisnek, azonban vörös hajszíne miatt támadások érték. Nemtetszésének a Twitteren adott hangot.
A kiadó a WWE 2K20 megjelenésével egybekötve ajánlotta fel az összeget, mivel a játék borítóján szereplő Roman Reigns szintén a betegség egyik túlélője.
Az alkotáson jóval több részlet látható, mint a korábban publikált élőszereplős Mulan poszteren.
Az eddigi részek főszereplőjét egy figura formájában láthatjuk viszont, a Half-Life 2-es kinézetével.
A DC 2021-re tervezett filmjei között akár több összefonódás is lehet majd.
Túl vagyunk a Disney+ élőszereplős Star Wars-szériájának második epizódján is és kibeszélőnkben sajnos már a spoilereket sem tudjuk kerülni, szóval csak óvatosan olvassatok tovább.
Erről maga a főszereplő számolt be Instagram-oldalán, de aztán valamiért törölte is a bejegyzést.
A Vízipók-csodapók szereplői teszik barátságosabbá ezt az eldugott lakótelepet.
Két trailerrel is készült a megjelenés előtti napra az EA az új Star Wars játékából.
A főszereplőt alakító színész nem kerülgette sokáig a kérdést.
Alig egy nappal a premier után egy interjúból megtudtuk, hogy mi is a titokzatos fejvadászunk valódi neve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)