Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1561

[CeBIT] Flash alapú noteszgép a Samsungtól

Hír | 2006.03.13 13:02

A Samsung Electronics kifejlesztett egy nagyobb kapacitású változatot flash memória alapú SSD-jéből (solid state disk), amely arra hivatott, hogy leváltsa a merevlemezeket. Vajon az új technológia megrázhatja a merevlemezes noteszgépek piacát? A 32 gigabájtos kapacitású flash memória akkora helyet foglal, mint egy 1,8 hüvelykes merevlemezes egység, ez duplája annak, mint amit egy évvel korábban mutattak be ugyancsak a CeBIT-en. Az új lemezt egy Samsung laptopban mutatták be, s mivel mérete ugyanakkora, mint az általánosan használt notebook merevlemezek, a lecserélés semmilyen gondot nem okoz. Az SSD három fő előnnyel rendelkezik a hagyományos merevlemezes technológiához képest. Az első az gyorsabb adatelérési sebesség. Ezt a kiállításon két laptoppal szemléltették: az egyikben SSD, a másikban merevlemez üzemelt. Az SSD-vel szerelt esetében 18, míg a másiknál 31 másodperc elteltével jelent meg a Windows Asztal, a bekapcsolást követően.

A második lényeges különbség a tartósságban rejlik. Ennek fő oka, hogy az SSD technológia egyáltalán nem használ fel mozgó alkatrészeket, ami így sokkal jobban védett a hordozhatóságból adódó ütésektől, rázkódásoktól. Aztán fontos még megemlíteni a teljesen csendes üzemeltetést. Emellett azonban több hátrányt is hordoz magában a technológia. Amíg nem terjed el szélesebb körben, bizony igencsak drága marad az eljárás: a flash memória gigabájtonkénti ára nagyjából 30 dollár, ami a 32 gigabájtos modell esetében összesen 960 dollárt jelent. A Samsung abban reménykedik, hogy több nagyvállalat is érdeklődik majd az újdonság iránt, ami tovább rövidítheti az árcsökkenés lassú folyamatát. Mindenesetre az árak így is folyamatosan zuhannak. Tavaly májusban a gigabájtonkénti flash memória 55 dollár körül mozgott.

[CeBIT] HD-DVD-s notebook a Toshibától még tavasszal

Hír | 2006.03.08 15:44

A Toshiba tervei szerint első HD-DVD lejátszóval rendelkező laptopjukat április folyamán dobják az európai piacra. A Qosmio G30 típusú készülék egyúttal Japánban és Észak-Amerikában is megjelenik, és nagyjából a jelenleg már kapható G20-as modell árával megegyező összegért vásárolható majd meg, amely 2410 dollárnál kezdődik. A HD-DVD egyike az újgenerációs optikai tároló formátumnak, amelyek a jelenlegi DVD-t hivatottak leváltani. A konkurens Blu-ray mögött olyan nagyvállalatok foglalnak helyet, mint a Sony, a Panasonic vagy a Samsung. A HD-DVD-nek azonban több előnye is van. Elsősorban gyártási szempontból kifizetődőbb, ugyanis a jelenlegi DVD gyárakat minimális módosítással át lehet állítani HD-DVD termelésre. A Blu-ray ezzel szemben sokkal összetettebb, így valamivel korszerűbb, és emellett nagyobb tárkapacitást kínáló formátum. A laptop HDMI csatlakozással is rendelkezik, amit kifejezetten HD minőségű videó és audió anyagok továbbítására fejlesztettek ki. Emellett hagyományos DVI kimenet is megtalálható a hátlapon, amelyet másolásvédelmi funkciókkal is elláttak.

A KIA USB támogatást és sok mást kínál legújabb autóiban

Hír | 2006.02.11 14:09

Haladni kell a korral, gondolták a KIA tervezői. A hamarosan piacra kerülő legújabb KIA modellek számos, eddig autóban soha nem látott informatikai megoldással kerülnek majd forgalomba. Az első delikvens a Multi-S koncepció, amely a középkonzolon két USB-csatlakozóval kedveskedik tulajdonosának. Ennek segítségével adatot cserélhetünk autónk és MP3 lejátszónk, telefonunk, PDA-nk, notebookunk és minden egyéb kütyünk között, no és nem utolsó sorban tölthetjük is azt. Az idei Detroit-i autóshown bemutatott KIA Soul még ennél is nagyratörőbb technikai megoldásokkal kívánkozik betörni a jövő autócsodáinak listájára. A Soul középkonzolba épített notebookkal rendelkezik, Bluetooth egységgel, MP3 lejátszóval, több USB porttal, WiFivel és telemetriával lesz felszerelve.

'Napot!

Hír | 2006.01.22 11:53

Kellemes vasárnapot mindenkinek. Reméljük, hogy a hideg miatt na és egyébként is, inkább minket figyeltek majd. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hírekben ne érződjön a kinti hideg így a tél vége fele. Szerény személyem búcsúzik tőletek egy időre, ám ameddig visszajövök addig is, GameStar!

Két informatikus beszélget: - Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel. - Szerencsés fickó! - Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem... - És aztán, mi volt még? - Egyszer csak azt mondja: "vetkőztess le!" - Nahát... - Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra... - No, csak vettél egy notebookot? Milyen processzorral?

512 megás ATi kártyák a polcon

Hír | 2005.05.04 23:59

Az ATi kiskereskedelmi forgalomba hozta Radeon X800 XL 512MB nevezetű videókártyáit. Mint ahogy a neve is mutatja, a kicsike csekély fél giga memóriával van megtámogatva, amivel letaszította az eddigi csúcskártyáját a trónról, aminek mindössze fele ennyi memcsire futotta. Egyelőre azonban nem sok szükség van ennyire, de nem lenne baj, ha nem okozna gondot egy beszerzése. Esetleg a notebook-omba is vennék egyet :D A legnagyobb hardvergyártók már lecsaptak a prédára, és potom 500 dolláros áron próbálják ránk sózni.

A jövő zenéi

Hír | 2005.02.04 11:29

A minap több új érdekes, figyelemreméltó masina mutatkozott be a nagyvilág előtt. Valószínűleg mindegyik meghatározó útirányba tereli majd a kommunikéciós és mobiltechnológiát.

  • HP iPAQ Mobile Messenger A február 14-17. között megrendezésre kerülő 3GSM World Congress-en mutatják be hivatalosan is a HP új kütyüjét. Gyakorlatilag az alábbi kép már mindent elmond, a készülék remek ötvözete a kézitehcnológia összes képviselőjének, így a PDA-knak, telefonoknak, zene-és videólejátszóknak, fényképezőknek, nomeg a napestig sorolható dolgoknak.
  • Pantech&Curitel PH-L4000V A Pantech&Curitel nagy előrelépést tett mind design, mind minőség és szolgáltatás ügyileg. Az ő új mobiltelefonjuk nem holmi VGA fényképezőket mutat be tartozékként, hanem egy valóságos kamerára épül. A gépezet egy 2,1 megapixeles CCD szenzoros, autófókuszos kamerával van ellátva, mely 2x-es optikai zoomra képes. Rengeteg szolgálatás, igen kecses forma - nem is csoda, hogy megnyert egy európai designversenyt.
  • T-Mobile MDA IV PDA, vagy mininotebook, a lényeg, hogy a T-Mobile egy új, VGA képernyős kommunikátort mutatott be. A háromsávos UMTS, Wi-Fi, Bluetooth technológiás szerekezet sokak szerint könnyedén maga mögé utasítja majd az új 9500 kommunikátort. Az MDA IV-et egy 520 Mhz-s XScale processzor hajtja, Windows Magneto rendszer társaságában. Megjelenése a piacon valamikor ezév nyarán várható.

  • Új 1 kg-os notebook a Toshibától

    Hír | 2004.07.28 15:22

    A Toshiba új 1 kg súlyú notebookot készül piacra dobni a Dynabook SS SX szériából. A példány fedőneve 2211LNKW, és igen vonzó. Az 1024x768-os felbontású továbbfejlesztett LCD kijelzőt magában hordozó kisokos 256 MB RAM memóriát - mely később 1.28 GB-ig bővíthető -, 40 GB-nyi adatot képes tárolni és a 3 2.0-ás USB port mellett SD kártyát is képes megenni, node ez csak töredéke az összes képességének. A 4,8 órát kihúzó akkumlátorral felszerelt 268 x 210 x 34.6 mm méretű notebook Windows XP Professional operációs rendszerrel lesz kapható, japánban körülbelül 1900 dollárért. Thanks Mobile Review.

    'Reggelt...

    Hír | 2004.04.05 10:18

    Üdvözlet mindenkinek az új hétnek kezdetén. Bár a hétfőtől nem szoktunk sokat várni, el kell mondjam, hogy a mai nap bizony tartogat meglepiket. Egészen pontosan S.T.A.L.K.E.R.-ügyileg lesz robbanás, de erről majd később :) Mi lesz még a héten? Jó kérdés :) Az biztos, hogy meleg van, jó idő, vegyetek notebookot, és húzás kifelé a szabadba netezni :D Most pedig hallgassátok mazur mester csodás poénját:

    Mi a batorsag... Batorsag az, amikor egy ferfi tok reszegen, ejjel 4-kor hazajon, belepve az ajton a kezeben seprut tarto, tombolo feleseget megpillantva azt meri kerdezni, hogy: Takaritasz vazze, vagy ma meg elrepulsz valahova??

    NVIDIA @ ECTS

    Hír | 2003.08.15 09:12

    Az NVIDIA is jelen lesz az idei ECTS-sen, és egy rakat játékot fog mutogatni aktuális termékein. Először lássuk a "titkos" terméklistát:

  • GeForce FX 5200 Ultra - nForce2
  • GeForce FX 5600 Ultra - nForce2
  • GeForce FX 5200 Go - notebookban
  • GeForce FX 5600 Go - notebookban
  • GeForce FX 3000 - nForce3 + AMD Opteron
  • GeForce FX 5900 Ultra Most pedig lássuk a játékokat...
  • Aquanox 2
  • BF1942: Secret Weapons
  • Breed
  • Chaser
  • Commandos III
  • Freedom Fighters
  • Gladiator
  • Hidden and Dangerous II
  • Moto GP2
  • Operation Desert Storm II
  • S.T.A.L.K.E.R.
  • Tomb Raider 6
  • Tron 2.0

  • 'Reggelt...

    Hír | 2003.07.01 08:41

    Üdvözlet mindenkinek... Jól telik ez a forró hét? Vagy mindenki nyaral és csak én vagyok a monitor előtt? Sebaj. Hátha akadnak néhányan olyanok is, akik még a partról is minket figyelnek egy notebookon keresztül. Nos, ha ez valóban így van, csak halkan megjegyezném, hogy az már betegség :) Persze nekünk tök jó, szóval aki valóban így tesz, vagyis nyaralás közben is minket figyel, folytassa csak :) Máris kezdem a napot egy hasizom erősítővel:

    Szőke a lottózóban: - Mi az a lottó? - El kell találni 5 számot... - Értem, és milyen messziről?

    AMD 1900+ és 2000+ notebook-ba

    Hír | 2002.09.24 14:23

    Az AMD a mai napon előállt két legújabb notebook processzorával, melyek az Athlon XP 1900+ és 2000+ márkanevet kapták. Már több neves noteszgép gyártó, például a Compaq, a Packard Bell és a Fujitsu Siemens is jelezte igényét a chipekre, tehát nem sokat kell várni a bolti példányokra sem.

    Hitachi cool-notebook

    Hír | 2002.07.22 20:02

    A Hitachi a mai napon bejelentette, hogy hamarosan megvásárolható, legújabb fejlesztésű noteszgépét már vízhűtéses rendszerrel látja el. A notebook ennek köszönhetően minden eddiginél csendesebben üzemel majd. A gépekben egy 1.8-as mobil P4-es fog dobogni és 15" kijelzőn át bámulhatjuk majd a masina produkcióját, mindezt 2.941$ körüli áron. A PCWorld.com-on bővebben is olvashatsz az új notebook-ról.

    Emelkednek az LCD árak

    Hír | 2002.04.21 16:02

    Folytatódik az év eleje óta tapasztalható LCD áremelkedés. Magasabb lesz a notebook panelek ára, de az asztali LCD-k gyártói, például a Samsung is emel árain. A Samsung példáján valószínűleg a többi gyártó is megemeli árait ezért aki LCD-t akar venni, az sürgősen tegye meg, vagy hosszú ideig várakozni kénytelen.

    Befutott a Telivér!

    Hír | 2002.04.17 18:22

    Megérkezett az AMD régen várt új processzormagja, a Thoroughbred, azaz Telivér. Először a mobil gépekbe, vagyis a notebook-okba szánt példányok jönnek ki, válaszként az Intel mobil processzorok terén folyó törekvéseire. Az új CPU-k már 0.13 mikronos technológiával készülnek, ami alacsonyabb áramfelvételt és melegedést jelent, ezáltal végre elkezdheti az AMD hódítását a notebook piacon is. A cég bejelentését itt olvashatjátok.

    60Gbyte-os noteszgép merevlemez

    Hír | 2002.04.10 18:48

    Elsőként a Toshiba állt elő a 60Gbyte kapacitású notebook-ba szánt winchesterrel. Az eddigi legnagyobb noteszgép merevlemezben két korongon tárolódnak az adatok és a cég legkésőbb április végén megjelenő hordozható gépeiben (természetesen a legjobbakban) már ilyen HDD fog pörögni. Ha további érdekességeket olvasnál az új wincsiről, kattanj el ide.

    Radeon a HP Omnibookban

    Hír | 2002.03.29 23:25

    Az ATi Technologies tegnap jelentette be, hogy a HP legújabb Omnibook noteszgépeiben már Mobility Radeon grafikus vezérlőegység dohog egy Mobile Pentium 4-es mellett. A HP döntését azzal indokolta, hogy a Mobility Radeon-okban minden megtalálható, ami egy élvonalbeli notebook grafikus egységéhez szükséges, például fejlett video vágási funkciók, TV-kimenet, multi-monitor támogatás és még sorolhatnám. Az ATi szerint ezek a Radeonok közel azonos teljesítményre képesek, mint az asztali gépekbe kapható high-end videokártyák.

    Sony notebook BIOS

    Hír | 2002.03.08 09:04

    A Sony AMD-s hordozható számítógépei számára adott ki egy új BIOS-t. A notebook-ok a frissítéssel immáron teljes mértékben képesek kihasználni a Mobile Athlon-ok és Duronok SSE utasításkészleteinek előnyeit. Ha letöltenéd a BIOS-t, klikk ide.

    Adaptec USB 2.0 driver

    Hír | 2002.03.04 07:45

    Pár új USB 2.0 driver látott napvilágot, az Adaptec-től. Ezek egy része notebook-ok számára, a többi Win9x/ME/NT/2000/XP-vel felvértezett asztali gép számára készült. A drivereket innen tudod letölteni.

    Vízhűtéses notebook-ok...

    Hír | 2002.03.01 07:55

    A vízhűtéses processzorok ezidáig a szuperszámítógépek, nagy teljesítményű szerverek kiváltságai voltak (nomeg néhány tuningosé). Innentől kezdve ez másképp lesz! Ugyanis a Hitachi vízhűtéses notebook-ok piacra dobásán gondolkodik. A tervek szerint az extrém hűtés egy P4-est fog megfelelő hőmérsékleten tartani. Gondolom már sejtitek, hogy nem mindennapi P4-ről lesz, szó, de a cég erről egyelőre még hallagat. Az viszont biztos, hogy ha megvalósul az új rendszer, az elég nagy löketet ad majd a notebook-oknak.

    AMD Mobile Duron 1.1 és 1.2Ghz

    Hír | 2002.01.30 16:51

    Az AMD tovább erõsít a notebook-okba szánt processzorok terén, egy nappal az Athlon 4 mobil proci bejelentése után máris közölték, hogy a kistestvér Duron is ringbe száll a notebook piacon, egyelõre 1.1 valamint 1.2 Ghz-es teljesítménnyel. Ezekben a központi egységekben is megtalálható lesz a PowerNow! technológia, melynek segítségével kevesebb áramot használnak a processzorok, vagyis egy feltöltéssel tovább bírják majd a notebook-ok.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)