Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1647

LotR designer a Blizzardnál

Hír | 2005.03.05 10:26

A GameSpy jelentéséből kiderült, hogy egy igen komoly mozgolódás történt két tekintélyes fejlesztőcsapat között. Dustin Browder, a LotR: Battle for Middle-earth csapatának designere úgy döntött március 9-ével elhagyja az Electronic Arts főhadiszállását, és csatlakozik a Blizzardhoz. Dustin olyan alkotások készítésében segédkezett többek között, mint a Red Alert 2, vagy a C&C Generals. Azt egyelőre nem árulta el, hogy mi lesz az új feladata, de ilyen tapasztalattal biztos sokat tudna segíteni mondjuk a Warcraft 4-ben, vagy a Starcraft 2-ben :)

Metal Combat - bunyó a láthatáron

Hír | 2005.03.03 23:45

A konzolok térhódításának köszönhetően, mi PC felhasználók mentesülünk a verekedős játékok által keletkezett billentyűzetcseréktől és álmatlan óráktól. A Solar Studios úgy döntött, elkészíti PC-re a Metal Combat-ot. Állításuk szerint, ez nem a hagyományos értelembe vett bunyóról szól. Nincsenek előre meghatározott kombók, mindent mi magunk alakítunk ki a harc közben, ezzel egyedivé téve minden összecsapást. Hogy ez mennyire lesz irányítható, azt már idén évvégén megláthatjuk. Addig is csodáljátok meg az első képeket, melyeket itt találtok.

[FuN] Új Szekta

Hír | 2005.03.03 09:15

Legfrissebb belső hálózati jelentésünkben egy igen érdekes darabra bukkantam. Mini megbeszélést tartottunk, vajon közzé szabad-e ezt egyáltalán tenni, de végül úgy döntöttünk, bárki saját felelősségére nézze, illetve olvassa végig az alábbi szösszenetet. Szerintem érdemes :)

PsychoToxic GOLD

Hír | 2005.03.02 06:54

Aranylemezre került a PsychoToxic. A játéknak nemrég már a demóját is nyúzhattuk, így bizonyára mindenki eldöntötte, hogy ha megjelenik, akkor rohan-e a boltba megvenni a cuccost. A Nuclearvision fejlesztését a Whiptail Interactive már március második hetében a boltokba repíti. Lesz a dobozon egy M betű is, mely azt jelzi, hogy kiknek szánják (M=Mature). További infó itt.

Starship Troopers késik

Hír | 2005.02.17 07:51

Elviekben már meg kellett volna érkeznie a Starship Troopers nevű űrgyalogos bogárhentelős FPS-nek, de sajna nem így történt. A kiadó, úgy döntött, hogy a tökéletességért meg kell dolgozni, ezért adott még egy kis időt a fiúknak, hadd dolgozzanak. A játék most úgy áll, hogy kora tavasszal érkezik. Addig pedig várunk türelemmel.

HotSpot-lesen

Teszt | 2005.02.11 10:52

A különféle kommunikációs eszközök WLAN funkciója sokáig csak egy plusz fölösleges opció volt. Mivel a vezeték nélküli technológia egyre inkább behálózza hétköznapjainkat, úgy döntöttünk, bemutatjuk, mit is kezdhetünk az igazi szabadsággal...

'Reggelt...

Hír | 2005.02.07 06:53

Kellemes hétfő reggelt mindenkinek. Odakint továbbra is csak egyre hidegebb van, már-már vérfagyasztóan. Sajnos van ahol a hó már eltűnt az utakról, ahol pedig nem, ott sem olyan szép fehér már, mint "gyermekkorában" :). Node most nézzük mi jut kora reggelre:

Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre egy pedagógusa mellé, de az így válaszolt: - Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak. - Jó, akkor továbbrepülök! - így a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést ad: - Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod? - Az aranyat. - Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot. - Mindenki azt, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák. A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "szamár". A diák anélkül, hogy belenézzen, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól: - Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!

'Napot...

Hír | 2005.02.05 10:31

Szép szombat délelőttöt mindenkinek - már ami még megmaradt belőle. Remélem mindannyian letöltöttétek a legtöbb tegnapi animációt. Már most van egy új videjjó, amit mindjárt meg is osztok veletek. Addig azonban felhívnám a figyelmeteket egy érdekes linkre, melyet a mai vicc helyett adományoznék a nagyérdeműnek. Szerintem állat, lehet rekordokat döntögetni :) Tessék csak, tessék:

  • TETRIS 1D Update: CPU_King kérésére akkor vicc is :)
    Két házaspár elhatározza, hogy partnert cserélnek egy éjszakára. Másnap reggel felébred az egyik férfi és megszólal: -Remélem, a lányoknak is ilyen remek éjszakájuk volt! Apja mondja a hülyegyereknek: -Kisfiam menj le szépen a boltba és vegyél húrkát, de ne véreset. -Denevéreset..?

  • [MOVIE] Splinter Cell 3

    Hír | 2005.02.04 08:52

    Kiváncsian vártam, a francia Ubi Soft meddig bírja ki a nélkül, hogy újabb videót adna ki a Splinter Cell: Chaos Theory-ból. Nos, egészen mostanáig, majdnem megdöntötték az egy hetes rekordot... A third person akciójáték még mindig nagyon szép, és bizony lesz mit csinálni benne. A videó megtekintése fakultatív:

    The Sims 2 - MAGYARUL

    Hír | 2005.02.03 14:40

    "Kis" érdekességgel szolgált a hazai Electronic Artsnál munkálkodó kedves ismerősünk, Ildikó. Javallom azok is olvassák, akik egyébként nem annyira kedvelik a Sims játékokat, lévén az ilyen, és ehhez hasonló döntések komoly változást (jó irányban) hozhatnak a hazai szoftverpiacba. Hallga' csak: "Ugyan legtöbben már hallottatok róla, most hivatalosan is megerősíthetjük, - köszönetképp annak a pillanatnyilag 12.000 vásárlónak, aki legális forrásból szerezte be a Sims 2 játékot - a stúdió úgy döntött, hogy a szoftvert teljes magyar nyelvre lokalizálja. A magyar nyelvű Sims 2 megjelenése: március 18. Az eredeti angol nyelvű szoftvereket az EA természetesen kicseréli, a retail hálózatok segítségével. Az első - már magyar - The Sims 2 kiegészítő április elején jelenik meg, Sims 2 Egyetem címmel."

    GameStar - NYERTESEK!

    Hír | 2005.01.25 23:58

    A közelmúltban lezajlott Óriási előfizetési akciónk sorsolása. Köszönjük mindazoknak, akik minket választottak, reméljük jövőre is ugyanígy döntötök (amikoris nagy valószínűséggel hasonló nyereményözön várja kedves mindannyiótokat). A nyerteseket természetesen levélben is értesítjük. A teljes nyerteslistát (amit ezen az oldalon is megtalálhattok), a következő, 2005 februári GameStar magazinban is megtaláljátok. Minden szerencsésnek gratulálunk!!

    AIAS döntősök

    Hír | 2005.01.22 12:46

    Academy of Interactive Arts & Sciences - 8. Interactive Achievement Awards. Röviden. Kicsit bővebben immáron nyolcoadszorra rendezik meg ezt a bizonyos versenyt, melyben február elsején hirdetnek nyertest év játéka, év konzolos játéka és év videójátéka kategóriákban. A konzolos ugye minket nem érdekel :), így álljon itt a másik két kategória döntős csoportja. Thanks Blue's News.

  • Az év játéka - jelöltek: Grand Theft Auto: San Andreas (Take2/Rockstar North) Half-Life 2 (Vivendi Universal Games/Valve) Halo 2 (Microsoft/Bungie) Katamari Damacy (Namco/Namco Limited) World of Warcraft (Vivendi Universal Games/Blizzard)
  • Az év videójátéka - jelöltek: City of Heroes (NCSoft/Cryptic Studios) Half-Life 2 (Vivendi Universal Games/Valve) Doom 3 (Activision/id Software) World of Warcraft (Vivendi Universal Games/Blizzard) Sid Meier’s Pirates! (Atari/Firaxis Games)

  • 'Reggelt!

    Hír | 2005.01.20 09:02

    Halihó! Már megint csütörtök van, ami azt jelenti, hogy mindjárt itt a hétvége. A sablonos szövegek helyett inkább csak annyit tennék még ehhez hozzá, hogy ez a nap nem a hírek mennyiségéről lesz híres - legalábbis most így néz ki. De a helyzet hamarosan változik. Érzem az erőben.

    Sünike megy az úton, egyik kezében egy jókora kenyér, másik kezével meg egy kötelet húz maga után. Szembejön vele egy farkas, és megkérdi: - Süni, hová viszed azt a kötelet? - Tudod, farkas koma, olyan szörnyű az életem, hogy úgy döntöttem, felkötöm magam egy fára. - Akkor meg minek a kenyér? - Fene tudja, meddig leszek felkötve...

    Transport Giant: DU megjelenés

    Hír | 2005.01.17 19:27

    Tycoon rajongók örvendjetek! A JoWooD végre elszánta magát a nagy lépésre, és úgy döntött, február 18-án Európában is megjelenteti a Transport Giant: Down Under-t. Igaz, ez csupán egy kiegészítő, de több érv is szól a beszerzése mellett: 30 új ausztráliai jármű, 12 történelmi misszió és 15 új pálya - azoknak, akik cél nélkül szeretnének építgetni - és a legjobb tulajdonsága: csupán 20 fontba (7000 forint) fog kerülni.

    [MOZi] Tron 2.0!

    Hír | 2005.01.14 19:24

    1982-ben egy programozó élete gyökeresen megváltozott, érdekes kalandokkal találkozott szembe - a Tron című film. Bizony, immáron több, mint 20 éve, és még mindig mondhatjuk, hogy érdekes film. Bizonyára többen láttátok már. De ha nem, akkor biztosan hallottatok a PC-s megvalósításáról, amely egy játék formájában öltött alakot. Nos, nagy siker volt. Talán ezért is döntött úgy a Disney, hogy két kiváló írót kér fel az eredeti film átdolgozására, újraírására, folytatására. Brian Klugman és Lee Sternthal személyéről van szó, akik nevéhez több remek alkotás is tartozik. Nagyobb részleteket egyenlőre nem tudni, ám biztosan figyelemreméltó darab lesz!

    Anarchy Online - 2006-ig ingyen

    Hír | 2005.01.14 19:03

    Nos, nemrég ugye volt egy kellemes meglepi, Anarchy Online ingyen. A dolog annyira, már-már horrorisztikusan jól sült el, hogy a Funcomnak tetszett amit látott. Jelenleg minden eddiginél több taggal büszkélkedhetnek, ami saját kis birodalmukat illeti. Ezért döntött úgy a cég, hogy 2006. elejéig (egész pontosan 2006. 01. 15-ig) meghosszabbítja az "akciót", és az AO továbbra is ingyenes lesz. Aki többet olvasna az ügyről, szóvivők nyilatkozatát elemezné, az erre fáradjon, ám aki máris töltené le a teljes és ingyenes Anarchy Onlinet, az ide kattanjon!

    NBA vs EA - 1:0

    Hír | 2004.12.21 08:53

    Épp a minap jelentették, hogy az EA egy igen komoly részt felvásárolt a Ubi Soft-ból. Valamivel ez elott kiderült, hogy a világ legnagyobb kiadója exkluzív jogokat szerzett NFL játékok megalkotásához. A jelek szerint nem hagyják abba a karácsonyi vásárolgatást. Igyekezték ugyanis bezsebelni az NBA liszenszeket is, természetesen exkluzívban. Nos, az NBA atyaúristenei úgy döntöttek, hogy "nanehogymá'". :) Kiváncsi vagyok a második fordulóra... van egy olyan érzésem, hogy az EA kétszeres árat is fizetne ezekért a jogokért.

    UEFA CL 2005 megjelenés

    Hír | 2004.12.02 19:12

    A világ jelenlegi legnagyobb játékkiadója az Electronic Arts, tegnap frissítette a megjelenési listáját, amin egy új futballszimulátor gammára figyelhettünk fel, névlegesen az Uefa Champions League 2005 - re. Ezáltal lehetősége nyílik mindenkinek arra, hogy kedvenc klubcsapatával nevezzen Európa legrangosabb fociligájába és akár a döntőig meneteljen. Ja, majd' elfelejtem, a kicsike február 4. napján lát napvilágot, és az összes létező platformra elkészül. Thanks Matyee

    Close Combat: FtF hátizsák

    Hír | 2004.11.30 21:26

    Aki már hallotta ezt a nevet: Close Combat, már bizonyára nem egy városépítgetős stratégiai játékra asszociál azonnal :) Bizony, a következő CC játék a First to Fight lesz, de nem ez az újdonság, amiért elrángattalak titeket a tanulnivaló mellől (már aki tanult, ugye :)), hanem a fegyverarzenál (viszonylag) részleges leírása, amit ezen az oldalon meg is találtok. Tipp: az oldal egyszerűen nagyszerű, ha még nem döntöttétek el, mit kértek karácsonyra ;)

    Half-Life 2 cheatek

    Hír | 2004.11.16 09:58

    Ejj ejj, azok a csúúúnya IGN-es csávók. Már vagy két hete végigvitték a HL2-t, és úgy döntöttek, hogy a megjelenés pillanatában kiteszik oldalukra a legtöbb csalást. Véleményem szerint ezeket már csak akkor érdemes használni, ha végképp nem tudsz egy "jelenetet" megoldani. Szóval csak az látogasson el ide, aki már nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szenved :)

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)