Call of Duty Mobile - ez a legjobban nyitó mobilos cím
Vannak tényezők, amik maszatolják kicsit ezt az eredményt, de ettől függetlenül nagyon szép számokat hozott az első héten.
Vannak tényezők, amik maszatolják kicsit ezt az eredményt, de ettől függetlenül nagyon szép számokat hozott az első héten.
A Blizzard a szabályzatot alkalmazva azonnali hatállyal szerződést bontott Chung "Blitzchung" Ng Waijal.
Benjamin Percy író, illetve Adam Kubert és Viktor Bogdonavic rajzolók felelnek majd a füzetekért.
Amíg a következő évadra várunk, addig képregénnyel ismerhetjük meg jobban a sorozat világát.
Persze csak a kezelőfelülete, a már fent lévő filmek és sorozatok nem változtak meg varázsütésre, de azért jó az irány.
Ha szerettétek az eredeti rajzfilmsorozatot, akkor ezt is imádni fogjátok.
Ez azt jelenti, hogy a Disney+ szolgáltatásra készülő alkotások esetében sem kell nélkülöznünk a mozivásznon megszokott minőséget.
A Spider-Man rajongók nagy örömére tegnap jött a bejelentés, hogy a Sony és a Disney elásták a csatabárdot, ennek kapcsán nyilatkoznak most a stúdiók vezető producerei.
Hamarosan megérkezik a kultikus sorozaton alapuló VR-projekt, amelyben felfedezhetjük egyebek mellett a Tardis belsejét is.
A Riot Games valamire készül a titokzatos Tellstones név alatt.
Ugyan a The CW véget vet az Arrow szériának, viszont a jelek szerint ezzel párhuzamosan egy újabb sorozatot is útjára indít.
A Sony bemutatta, hogy milyen speciális változatokban vihetjük haza a Naughty Dog sikervárományos játékát.
Az elmúlt két hétvége során tényleg mindenkinek volt alkalma belekóstolni abba, hogyan szeretné az Infinity Ward felfrissíteni a Call of Duty sorozatot. Ha te is próbáltad a játékot, mondd el, mit érzel!
A híres rendező fiával ír együtt egy Marvel képregénysorozatot, amelyben bizony már nem Peter Parker a barátságos és közkedvelt hálószövő.
Sorozatosak a frissítéssel kapcsolatos problémák, a KB4515384 például a hangot rontotta el a Windows 10 sok felhasználójánál.
A rajongók felváltva lelkesednek és keserednek el a titokzatos DLC kapcsán, de sem a fejlesztők, sem a kiadó nem siet a megnyugtatásukra.
Mond nektek valamit az MIBR neve? És megmozdul bennetek valami, ha azt monduk, mousesports? Gyertek el a budapesti V4 Future Sports Festivalra, találkozzatok a világ élvonalába tartozó játékosokkal, nézzétek meg, hogy játszanak élőben, előtte viszont szurkoljatok nekik a döntők előtti utolsó megmérettetéseken!
A megállapodás ráadásul nemcsak filmekre és tévésorozatokra, hanem videojátékokra is szól.
Konkrétumokat még nem árult el nekünk a füzet sem, de azért egy elég masszív utalást már kaptunk a Star Wars kánon egyik legtitokzatosabb karaktere kapcsán.
Nagyon úgy tűnik, hogy a téli szünetben a Vaják sorozatot fogjuk nézni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)