Az IKEA kartonkonzolokkal segít, hogy biztosan elférjen nálad az Xbox Series X vagy a PS5
Kell a hely a next-gen konzoloknak, és nagyon úgy tűnik, hogy ezt a problémát az IKEA is pontosan látja.
Kell a hely a next-gen konzoloknak, és nagyon úgy tűnik, hogy ezt a problémát az IKEA is pontosan látja.
A Ubisoft kiterjesztette a fejlesztést, így PS4 és Xbox One mellett PS5-ön és Xbox Series S|X-en is újra átélhetjük a klasszikus Prince of Persia kalandokat.
Egy videós egészen menő masinát csinált a Nintendo klasszikus konzoljából.
A szokásos tartalmi frissítéseken felül a Ubisoft a jövőben ráfekszik az új generációs hardverek látványosabb kihasználására is.
Erre a listára azon 2021-ben megjelenő játékokat gyűjtöttük össze, amik egyebek mellett PlayStation és Xbox konzolokra is elérhetők lesznek.
A VGChartz összehasonlította az új generációs konzolok eladásait egymással, és viszonyításképp a Nintendo Switch adatait is mellérakta.
Ha már amúgy is filmszerűek a konzolgyártó játékai, akkor miért ne láthatnánk viszont azokat a mozivásznon, vagy a tévé képernyőjén?
Semmi sem tart örökké, még a kiemelkedően sikeres konzolok és játékok támogatása sem.
A Cooler Master és a KFC konzolnak álcázott PC-jét játékosoknak találták ki. Különlegessége, hogy a felesleges hőt az étel temperálására használja.
Mostantól jelez a Sony új generációs konzolja, ha egy játék régebbi verzióját indítod el.
Ismételten négy címet kapnak ajándékba az Xbox Live előfizetői, ezúttal három konzolgenerációt is érint a felhozatal.
A filmipar mellett a konzolgyártók tartják életben az optikai lemezeket, amelyek lassan, de feltartóztathatatlanul teret veszítenek a digitális tartalmakkal szemben az átalakuló fogyasztói szokások következtében.
A tavaly debütált Terminator: Resistance mégis kap felturbózott változatot, ami már egy újgenerációs konzolon lesz játszható.
A switches megjelenés után újabb változatot jelentett be az InnerSloth.
A fejlesztő Remedy bejelentette, hogy mikor fog megjelenni a játék digitális és dobozos kiadásra PS5-re és Xbox Series X|S-re.
Négy konzolgeneráción ível át a visszafelé kompatibilitás.
Eljött a nap, amikor jobb minőségben játszhatjuk mobilon a Cyberpunk 2077-et, mint konzolokon.
A cég a Cyberpunk 2077 megjelenés körüli botrányokra reagálva tartott egy befektetői hívást, melyen bevallották, miért sikerült ilyen kellemetlenül az indulás.
Hét napon belül újabb frissítés érkezik, de az első nagy csomagra januárig várni kell.
Persze nem a konzolos kiadásokat hasonlították össze az akkori demóval, hanem a csúcsra húzott PC-s Cyberpunk 2077-et.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)