Korábbi konzolokra is jön a Resident Evil Village, megtudtuk, mikor
A Capcom megmutatta az első Resident Evil Village gameplay-t, jött egy demó és megvan a megjelenési dátum is.
A Capcom megmutatta az első Resident Evil Village gameplay-t, jött egy demó és megvan a megjelenési dátum is.
A Goodwill nevű online áruház tartott készletkisöprést, melynek keretében egy hatalmas doboznyi konzolt gyűjtöttek össze, amit most árverésre bocsátanak. Egészen pontosan 400 kilónyit.
Ezúttal 2000 konzolra tették rá a kezüket, hogy komoly haszonnal adjanak rajtuk túl.
Immár a kilencedik konzolgenerációnál járunk, de minden bizonnyal közületek sokan már jóval korábban belekóstoltak a konzolos életérzésbe.
Nem kell konzolért vagy bivalyerős PC-ért fizetnünk, hogy bármely PC-s címet magas minőségben pörgethessük: elég lesz egy LG okostévé hozzá.
A szoba melegébe húzódtunk a farkasordító hideg elől, hogy halkan duruzsoló PC-k és konzolok társaságában új világokat fedezzünk fel.
A PlayStation 5 és az Xbox Series X|S is körülbelül annyi energiát fogyasztanak, mint egy tévé.
Mondjuk az újgenerációs konzoltulajoknak érdemesebb visszafogottabb lelkesedéssel várni a rövidesen lelepleződő projektet.
Három kiváló játékot pörgethettek, ha van otthon egy Xbox konzolotok.
Konzolokhoz is bevethetőek az ASUS HDMI 2.1-es, 4K@144 Hz-es újdonságai, de akad egy 240 Hz-es megjelenítő is.
A zsákmányok között volt több PlayStation 4 és Nintendo Switch is, de a számítógépeket és iPhone-okat is meglovasította az amerikai posta egyik dolgozója, akit most elítéltek.
Az egyik legnépszerűbb túlélőjáték új platformokat hódíthat meg a közeljövőben.
Az Erőt immáron újgenerációs konzolokon is sikerült kicsit optimalizálni.
Egy rajongói trailer megmutatta, hogy hogyan is nézne ki kedvenc életszimulátorunk egy Switch Pro konzolon.
Értelemszerűen a régebbi konzolokra kisebb volt a kereslet a generációváltás miatt, azonban a Nintendót ez sem akadályozta meg, hogy elképesztően erős évet zárjon.
A Predator és a Nitro szériákon belül több olyan monitort is villantott a CES alkalmából az Acer, amiket kifejezetten játékosoknak szán.
Kiváló ötlet volt az egyik műzligyártó cég részéről PlayStation 5-ös nyereményjátékot szervezni akkor, amikor nem jut elég konzol a boltokba.
Jelenleg nem tudni, a God of War 2 PlayStation 5-exkluzív lesz-e, de a széria korábbi fejese szerint még nem kell miatta konzolt újítani.
Ha a te kontrollered is hajlamos megkergülni, nem csatlakozni a konzolhoz, vagy váratlanul lecsatlakozni róla, akkor nem vagy egyedül.
Januárban is érdemes lesz majd előfizetni az Xbox Game Passre PC-n és konzolokon is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)