Zseniális, játékokból tanult trükkel jutott előre egy autóversenyző
Virtuálisan mindannyian csináltuk, valódi versenypályán viszont kevesen próbálják meg.
Virtuálisan mindannyian csináltuk, valódi versenypályán viszont kevesen próbálják meg.
A DirectX 9-től sírva omlik össze az Intel videokártyája, de van egy módszer, amivel így is élvezhetőek maradnak a régi kedvenceink.
Leleplezték a Stranger Things utolsó évadának történetét, de trükkös módon.
A Blizzard nem nézi jó szemmel, ha nem rajtuk keresztül költik a Diablo Immortal játékosai a pénzüket.
Már a teszthétvégén voltak trükkös gamerek, akik olyan helyekre játszották be magukat, ahová nem kellett volna.
A hézagos szabályozás miatt sok helyen adódik probléma az elektromos rollerek használatával.
Mutatunk pár trükköt, amivel úgy tévesztenek meg a játékok, hogy észre sem veszed.
A filmszerű élményt kínáló cinematic nézetet mindenki ismeri - azt, hogy a GTA V egyik küldetésében milyen módszerrel működik, már kevesebben tudják.
Az energiaárak drasztikus emelkedését elnézve jól jönnek majd a házi praktikák.
A játékok világában nem minden az, aminek látszik, ám a legtöbbször a jobb élmény érdekében vernek át minket a fejlesztők.
Egy friss szivárgás arra utal, hogy az Infinity Ward srácai nemcsak korábbi trükkjeiket melegítették fel, hanem a konkurenciától is ellestek pár fogást.
Mutatunk öt trükköt, amikkel az iOS 15-öt futtató eszközödet hatékonyabban használhatod.
Csábító ajánlat segítségével zsákmányoltak több mint 500 millió dollárt az Axie Infinityt kifosztó észak-korai hackerek.
Új trailer érkezett a co-op akciójátékból, ami most Robin képességeire fókuszál. A Gotham Knights akrobatikus harcosa új trükköket tanult.
Egy kis trükközéssel sikerült átvinnie a játékbeli fizetőeszközt, mintegy 50 ezer dollárnyi pénzt fordított így mikrotranzakciókra.
Vadonatúj laptopok, kijelzők és meglepő dizájntrükkök: kövesd velünk élőben az Acer nagy bejelentését, hogy kristálytisztán lásd a PC-k aktuális világát.
A Florida Mayhem egy cseles Mei és Symmetra kombóval próbálta legyalulni ellenfelét, de ennek meglett az ára.
Nagy árat fizetünk érte, de egy kis trükközéssel a sugárkövetés sem jelent akadályt a Steam Decknek.
Még az sem zárható ki, hogy az Epic egy ügyes trükkel vette rá a CD Projekt RED-et a váltásra.
Egy kis trükközéssel a Cyberpunk 2077 felbontását 128x72-re lehet csökkenteni
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)