God of War - nem sokon múlt, hogy nem Egyiptomban játszódik
A görög mitológiáról a skandinávra váltott a God of War sorozat, pedig Kratos Egyiptomba is vándorolhatott volna.
A görög mitológiáról a skandinávra váltott a God of War sorozat, pedig Kratos Egyiptomba is vándorolhatott volna.
A Sony természetesen hét lakat alatt őrzi az E3-as sajtókonferenciája témáit, napokkal az előadás előtt mégis ismét előjött egy érdekes pletyka, ami a God of War 4-ről szól.
A God of War franchise tizedik évfordulójának alkalmából a Sony bejelentett egy különleges Kratos akciófigurát egy új trailerrel, amely talán már a God of War 4-re is utal.
Az 576 KByte heti akciójában csak PS3-as játékok voltak, így a pénteki leárazásukhoz is a platform egyik legnevesebb szériájából választottak ki két címet, amit a szokásosnál olcsóbban szerezhettek be.
Kratost péntektől PlayStation 4-en is elkísérhetjük harmadik nagy kalandjára. A God of War 3 Remastered azoknak is megéri, akik PS3-on már játszottak a játékkal.
Kicsit kevesebb mint két hónap múlva megjelenik a God of War III Remastered, amiben a szétroppanó koponyák mellett a fények is nagyon szépek lesznek. Most Kratos és Hádész harcát nézhetjük meg tíz percben.
A Yacht Club Games népszerű platformere hamarosan megjelenik PlayStation konzolokra és úgy látszik, hogy még a God of War főszereplője, Kratos is vendégszerepel majd.
Az egyik hétvégi panelbeszélgetésen mutattak meg néhány korai koncepciós rajzot, amik még az első God of War játék megjelenése előtt készültek. Kratos egészen más is lehetett volna.
Májusban kerül a boltokba a God of War első és második része, ezúttal a PlayStation kézikonzoljára szánt verzióban. Így fest Kratos kicsiben.
Hatodszorra is belelépünk ugyanabba a folyóba, de most már kezdjük unni, hogy mindig ugyanúgy vizes lesz a lábunk.
Kratos vérgőzös történetének előzményeit meséli el a sorozat következő epizódja, ami úgy tűnik, hogy nem sikerült rosszul.
Kratos dühe ismét felemészt mindent, de kopasz hősünk ezúttal új ruciban pancsol szét mindenkit.
Igen megható élőszereplős trailer érkezett a God of War sorozat legújabb részéhez, melyben megismerhetjük Kratos érzékeny oldalát.
Ha biztosra akarsz menni, és egy kis spoiler sem riaszt vissza, akkor most ide kattintva megnézheted a God of War: Ascension első fél óráját. Nem lesz rossz.
Kratos rajongók figyelem: megérkezett az egyjátékos mód kedvcsináló videója!
Csodás lehetőség nyílt azon játékosoknak, akiket elbűvölt a God of War sorozat, ugyanis már lehet jelentkezni a legújabb rész bétájára.
A Sony bemutatta a jövő tavaszra esedékes God of War: Ascension gyűjtőknek szánt kiadását.
A Call of Duty széria PlayStation Vita-exkluzív címét a készülékkel egy csomagban is megvásárolhatjuk, ráadásul extrát is kapunk hozzá.
Kratos, Fat Princess, Parappa és mások mérik össze erejüket a Sony nem annyira erőszakos, mint inkább cuki verekedős játékában.
A Sony legnagyobb bánatára kiszivárgott a nagy God of War 4 bejelentése, gondolom most Japánban nagyon szeretik az Amazont.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)