Mortal Kombat X - gyűjtői kiadások, szobrokkal
Négy gyűjtői kiadásban lesz kapható a Mortal Kombat X, melyek tartalmukat tekintve ugyan nem okoznak nagy meglepetést, de azért egy rajongó minden igényét kielégítik.
Négy gyűjtői kiadásban lesz kapható a Mortal Kombat X, melyek tartalmukat tekintve ugyan nem okoznak nagy meglepetést, de azért egy rajongó minden igényét kielégítik.
Ma elkezdődött a Halo 5: Guardians béta tesztje, a Microsoft pedig akkor már a különböző kiadásokat is bejelentette. Három lesz, mindegyik egész jó.
Az uborkaszezon végefelé közeledünk, és bár augusztusban is az újrakevert kiadásokat várjuk a legjobban, ezek mellett is lesz mivel játszani.
Nem sokkal a Sony sajtókonferenciájának vége után bejelentették a The Order 1886 új megjelenési dátumát, illetve három, elég menő gyűjtői kiadást.
A CD Projekt RED ma bemutatta többek között a The Witcher 3: Wild Hunt új előzetesét, a gyűjtői kiadásokat, ti pedig velünk együtt elsők között értesülhettetek az újdonságokról!
A közepesen langyos január után egy izgalmas február következik. HD kiadások, DLC-k, rég várt, ütős címek és gyűjtemények hónapja lesz ez, nem fogunk unatkozni.
Több mint tíz játékkkal nyitjuk 2014-et: a kiegészítők és felújított kiadások mellett számos említésre méltó PC-s cím is érkezik januárban.
Nemsokára PC-n is megjelenik az Assassin's Creed új része, így nem árt felkészülten érkezni mielőtt eldöntjük, melyik kiadást is választjuk.
A befektetők már dolgoznak a periféria 4K-s felbontással ellátott változatán, valamint valószínű, hogy a továbbiakban érkező fejlesztői kiadásokra alapból telepítve lesz az Android.
Minden igényt kielégít majd a PlayStation 4 egyik leginkább várt címének Collector's Edition és Special Edition kiadása, amiben például egy sapka is helyet kapott.
Megkaptuk a Dark Souls II megjelenési dátumát és a speciális kiadások részleteit, egy új brutálisan jó trailerrel és egy adag képpel együtt, viszont van rossz hírünk is a PC-seknek.
Miután bemutattuk nektek a szerintünk legjobb gyűjtői kiadásokat, most egy ráadás epizódból megismerhetitek azt a tizet, amik pont ellenkező okokból maradtak emlékezetesek.
A Rockstar kiadott egy hivatalos közleményt a GTA 5 speciális és gyűjtői kiadásairól, illetve a játékhoz várható kiegészítő tartalmakról.
Válogatásunk harmadik részében újabb 10-et ismerhettek meg azon gyűjtői kiadások közül, melyek többet nyújtottak - vagy nyújtanak majd - másoknál.
A Thief producere a jelenlegi és következő generációra szánt kiadások közötti technológiai különbségekről beszélt és kiemelte, hogy nem csak a külsőségekben lesz más.
Az E3-on már láthattuk az idei Xbox Live Summer of Arcade előzetest, most már a címek és a megjelenési dátumok is beestek, lehet tervezni az idei kiadásokat.
A Codemasters új szintre emeli a gyűjtői kiadások fogalmát, a GRID 2 ugyanis egy olyan egyedi változatban is megvásárolható lesz, melyben az alapjáték mellé egy valódi versenyautó és más, szintén nem túl olcsó extrák is kerültek.
A Rockstar Games felfedte, hogy milyen extrákat tartalmaznak a GTA 5 gyűjtői kiadásai. Mától elő is lehet őket rendelni.
Két új trailer mutatja be a Joelnek és Ellie-nek szánt speciális kiadások tartalmát.
Edward Kenway az asztalunkról figyelheti, ahogy játékbeli alteregójával meghódítjuk a hét tengert.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)