Ingyen behúzható a Company of Heroes 2
Ötéves lett a játék, amit a fejlesztőcsapat így ünnepel.
Ötéves lett a játék, amit a fejlesztőcsapat így ünnepel.
A Rebellion új utakon indul el, egy tévésorozatot és egy filmet már be is jelentett.
Oceanékkal ellentétben ezek a hölgyek kicsit sem lazák.
Wolfgang Petersen kultikus háborús filmje a tévében folytatódik - mi pedig a premier előtt megnézhettük az első két epizódot.
Véletlenül sem szabad a kanapén hagyni vagy egy hátizsákba téve nekidőlni: könnyedén elhajlik az Apple méregdrága táblagépe.
Éles váltás a The Raid filmek rendezőjétől, de mi ezt cseppet sem bánjuk.
A konzolok és tévék fejlődésével folyamatosan változnak az elvárások, az Avermedia pedig igyekszik a lehető legjobban megfelelni a felhasználók igényeinek.
A Ubisoft bejelentette, hogy új irányokba viszi két franchise-át.
A tankokat, repülőket és hajókat félretéve más irányba indul a fejlesztőcsapat.
Az őrület határán.
Az e-sport témákkal foglalkozó ELeague műsorába kerül be egy LoL szegmens, amit egyébként a játék egyik legismertebb alakja vezényel majd.
A Samsung nevéről általában okostelefonok és tévék jutnak az eszünkbe, a dél-koreai gyártó azonban a memóriáknak köszönhetően szárnyal igazán.
A Netflix, az Amazon, a Hulu meg a többiek addig feszítették a húrt, amíg a feje tetejére nem állt a streaming-hajó, az elégedetlen nézők újra a torrenthez fordulnak.
Betalálták az ötéves játékot az önjelölt kritikusok.
Egy vásárló keményen nekimegy az Activisionnek a Guitar Hero TV kapcsán.
Lezajlott a 70. Emmy-gála is, ahol átadták a legjobb tévés produkcióknak járó díjakat. Sokan távoztak üres kézzel, akiknek díjat reméltünk és akadnak meglepő győztesek is.
Szekta ellen nincs orvosság?
A producer pedig nem más, mint maga Sam Lake lesz.
Steve Guttenberg Twitteren lőtte le a nagy meglepetést.
Minek tévé és tévéadó, amikor ott a 4K-s játékkonzol és a különféle streaming szolgáltatások? A Philips kifejezetten konzolgamereknek szánt kijelzővel jelentkezett, amibe a monitorok minden jó tulajdonságát belezsúfolta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)