Ömlik a pénz a játékra, amit összekevertek a Red Dead Redemption 2-vel
A Wild West Online iránt olyannyira megnőtt az érdeklődést, hogy a Kickstartert és a korai hozzáférésű megjelenést is kihagyhatják majd a fejlesztők.
A Wild West Online iránt olyannyira megnőtt az érdeklődést, hogy a Kickstartert és a korai hozzáférésű megjelenést is kihagyhatják majd a fejlesztők.
Remek pénzügyi évet zárt a Square Enix idén, ennek ellenére mégis úgy döntöttek, hogy megválnak az IO Interactive-tól.
A kiadó egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy nem akarnak többet foglalkozni a stúdióval. Ha nem jön gyorsan valaki egy nagy táska pénzzel, akkor a Hitman folytatásnak is reszeltek.
Egy pénzügyi évvel későbbre halasztotta az Electronic Arts a BioWare teljesen új, Destiny-szerű alkotását. Ez egyaránt jelenthet pár hónapos és éves csúszást is.
Március óta már így is nagy bevételtől esett el néhány youtuber, ám a Call of Duty: WWII bejelentésével csak romlott a helyzet.
Még mindig lehet csatlakozni a Playerunknown's Battlegrounds készítői által indított jótékonysági kezdeményezéshez, amihez maga a csapat is egy komoly összeggel járult hozzá.
Pénzügyi jelentésük ismertetése után a Destiny 2-ről is kikérdezték az Acitvisiont, akik igyekeznek megnyugtatni mindenkit, aki kételkedik a Destiny 2-ben.
Hiába az alacsony költségvetés, néhány rajongó minimális pénzből is minőségi kisfilmet tud összehozni. Összeszedtünk hatot, ami külön figyelmet érdemel.
Sokan az MMO műfaj megváltójaként tekintenek az Intrepid Studios projektjére, így nagyon gyorsan meg is dobálták pénzzel a fejlesztőket.
Nagyon sokan akarják visszakérni a pénzüket, de nem csak emiatt kap őrületes mennyiségű ticketet a cég.
Örömök és csalódások egyaránt értek minket áprilisban. Mondjátok el, ti mivel játszottatok, mi az, amit a szívetekbe zártatok, vagy épp mi az, aminek kapcsán inkább visszakérnétek a pénzeteket!
A nézők rengeteg pénzt költöttek kedvenceik támogatására az elmúlt évben, a Twitch üzemeltetői pedig szeretnék, ha minél többen részesülhetnének a támogatásból.
Jön még kutyára dér, télre nyár és tanítási szünetre GameStar tábor. Ezt pedig vehetitek fenyegetésnek, sőt készpénznek, hiszen idén júliusban újra együtt tölthetünk egy hetet, szerkesztők és táborozók, gamerek és nem gamerek.
Nyitó hétvégéjén az új Halálos iramban film több pénzt termelt, mint a Star Wars VII, de az adatok egy kicsit csalnak.
Egy lelkes és ügyes Reddit felhasználó összegyűjtötte a közösség adatait, és kimatekozta, hogy mennyibe kerülne pénzből kirakni a gyűjteményt.
Nagyon úgy tűnik, hogy a gigászi vállalat is bevezeti azt a rendszert, amit a Valve szolgáltatása már egy ideje sikerrel alkalmaz: visszatérítést kérhetünk, ha csalódtunk egy játékban vagy alkalmazásban, ráadásul ezt rögtön két platformon is.
A Nintendo azzal akarja biztosabbá tenni nem rég megjelent konzolját, hogy pénzt fizet azoknak, akik valami komolyabb hibát vagy biztonsági rést fedeznek fel a Switchben.
De egyszerűbb lenne összeszedni sok millió forintot, mint megdönteni a szükséges pontszámot. Már a készítő is megbánta a dolgot, most próbálja jóvá tenni.
A Black Hive fejlesztőcsapat még Kickstarteren próbálkozik összekalapozni pénzt a játékára, de már most bejelentette konzolokra is.
A világ legnépszerűbb közösségi finanszírozással foglalkozó oldalán elképesztő mennyiségű pénz ment keresztül az elmúlt években, még akkor is, ha csak a játékokat nézzük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)