Csúszik a Fortnite következő szezonja
Nem nehéz kitalálni, hogy az Epic Games mi miatt döntött az új Fortnite móka késleltetése mellett.
Nem nehéz kitalálni, hogy az Epic Games mi miatt döntött az új Fortnite móka késleltetése mellett.
Az egykor Ion Maiden néven ismert, a '90-es éveket idéző FPS immáron PC mellett konzolokon is elérhetővé vált, viszont a játékélmény eltérő a különböző platformokon.
A filmet tető alá hozó Ridley Scott egy interjúban mesélt arról, hogyan sikerült megvalósítani a mellkast szétszaggató alien-csemete első felbukkanását, és az milyen fogadtatást kapott.
Szöveges üzenetek és e-mailek küldése mellett az okosizzókat is random villogtathatta volna a játék azoknál, akik erre engedélyt adnak.
Végre új Baldur's Game 3 gameplay-t is kapunk a Divinity-hírek mellé.
Első rangú koncertet adott Vitáris Iván és bandája, emellett azt is megtudhattuk, hogy milyen hatással van a karantén a zenészekre.
A Call of Duty: WWII mellé egy másik akciójáték érkezik, és sajnos nem a Spider-Man.
A Modern Warfare alsorozat legendás katonájának újabb bevetése mellett talán a Warzone egyik bunkerében látható atombomba rejtélye is megoldódik.
A Mortal Kombat 11 fejlesztői úgy érezték, szakítva a korábbi karaktercsomagokkal most inkább egy bónuszkampányt is hozzácsapnak a friss harcosok mellett a játék legújabb fizetős bővítményéhez.
Elindult a GOG nyári leárazása, melyben az akciós játékok mellett ígéretes újdonságok próbaváltozatai is várnak minket.
Lehet, hogy mégsem az Insomniac Spider-Man játékát kapjuk meg a Call of Duty: WWII mellé.
Az egyebek mellett a Dishonored játékokról ismert Arkane dolgozott egy Half-Life játékon, de ezt végül elkaszálták.
Pörgős akció, fanyar humor és nyugalmas beszélgetések egyaránt várnak azokra, akik kipróbálják az Xbox előfizetése mellé járó címeket.
Már a téma eredeti felvetője is megbánta, hogy belement ebbe, de 1000 kommentig jutott egy beszélgetés, ami a Serious Sam 4-ben szereplő hárpiák kebleiről szólt.
A fejlesztők egy videóban mutatták meg nekünk, milyen újdonságok érkeznek a játék mellé.
A játék egyik fejlesztője érdekes sztorit osztott meg a kiadás előtti utolsó napokról.
Egyebek mellett két új civilizációval bővíthetjük most a játékot.
Emellett leleplezték a PlayStation Move Controller Marvel's Iron Man VR Bundle kiadást is. Nem viccelünk, tényleg ez a neve.
Az Amell fiúk összehozták a rajongóik segítségével a szerelemprojektjüket és jó kis heist sci-fi lett a végeredmény.
A véres mészárlások mellett profi diplomatává is válhatunk, sok esetben elkerülhető lesz majd az erőszak az Assassin's Creed Valhallában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)