A Rockstar alkalmazottjának a fia szivárogtathatott ki egy részletet a Grand Theft Auto VI játékmenetéből
Több jel is arra utal, hogy a szóban forgó felvétel eredeti.
Több jel is arra utal, hogy a szóban forgó felvétel eredeti.
A Prime Gaming előfizetők már behúzhatják az Amazon két ajándékát.
Ma sem maradtok új livestream nélkül, ezúttal a Lethal Companyt vesszük elő.
A Sony bejelentette, hogy milyen játékokkal gyarapíthatják gyűjteményüket a PS Plus előfizetői az év utolsó hónapjában.
A SkyShowtime vezérigazgatója egy londoni rendezvényen adott ízelítőt abból, hogy az előfizetők milyen filmekre és sorozatokra számíthatnak 2024-ben.
A Kathryn Hahn karakterére, Agathára fókuszáló széria forgatásába nézhetünk bele egy videóval.
Annak is érdemes lesz újra megnézni, aki moziban már látta - nem mintha a rajongóknak bármilyen extra kellene ahhoz, hogy újra végigüljék.
Zajlik a balhé a Squid Game: The Challenge embertelen körülményei miatt, közben pedig újabb kellemetlen részletre derülhetett fény a bajnokság kapcsán.
Harmincegy évvel az első rész után megjelent a Flashback 2, de egy hét múlva már talán tehetünk úgy, mintha ez nem történt volna meg.
Már januárban is jelezték, hogy pokoli volt a forgatás, de most, hogy a kész vetélkedő látható a Netflixen, újra előálltak panaszaikkal.
Mindenhová magaddal viheted az id Software legendás lövöldéjét, és még csak nem is foglal sok helyet.
Az előrejelzések alapján csúfos kudarcra számíthat az utolsó DCEU-film.
A maga korában futurisztikusnak hatott, de valójában zseniálisan egyszerű elven puffanthattuk le a kacsákat a Duck Huntban.
Mi kifejezetten örülünk, hogy végül azt a szezonzárót kaptuk, amit a Disney+-on láthattunk.
Év végére jött meg 2023 egyik legjobb sorozata?
Tologathatod oda-vissza, a polcodon is jól mutat, és még?
Nyáron vonult vissza, de most a Kicktől kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
A kooperatív móka már lekörözte az Arkot, a Rustot és a Dead by Daylightot is.
Harry Krueger kilépése nagy veszteség a Sony belsős stúdióit erősítő Housemarque számára.
Most már ezt is tudhatjuk, és egyáltalán nem tűnik rossz választásnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)