Kiderült, mikor tartja a Microsoft az első nagy 2024-es játékbemutatóját, amin az Indiana Jones játékot is látni fogjuk
Öt stúdió öt alkotása már biztosan ott lesz az év első Developer Directjén.
Öt stúdió öt alkotása már biztosan ott lesz az év első Developer Directjén.
Alapjaiban formálják át a Unity cégfelépítését a vezetők, ennek pedig közel kétezer dolgozó lesz az áldozata.
A színészt megdöbbentette, hogy milyen eredmény született a bíróságon.
A Surgeon Simulatort szállító Bossa közel egyharmada elvesztette az állását a 2023-as év utolsó pillanataiban történt leépítés során.
Noha a legtöbb területen a Larian Studios monumentális fantasy RPG-je jön ki győztesen az összehasonlításból, a Bethesda sci-fi eposza is fel tud mutatni pár győzelmet.
A várva várt büntihullám végre megérkezett, és hirtelen mindenki megértette, hogy miért késtek vele ennyit. A rendszer bizony nem hibátlan.
Elég egyértelmű a lengyel stúdió álláspontja ezzel kapcsolatban.
Egy új jelentés szerint tapasztalt színész válthatja az elítélése után kirúgott Majorst.
Ugyan elvileg már megoldódtak a mentésekkel kapcsolatos gondok, ha te is tapasztalsz hibát, valószínűleg nem az a gond, hogy nem frissítettél.
Az év végével megszűnik a First Contact Entertainment, mert úgy látják, az ipar lemondott a VR-ról.
Négy hónapnyi megfeszített meló kellett ahhoz, hogy az Ocarina of Time 25. születésnapjára összeállhasson ez a cuki kis projekt.
Japánban épp fut egy Godzilla témájú McDonald's reklám, ami egyszerre borzalmas és csodálatos.
A Bendy and the Ink Machine fejlesztője megállapodást kötött egy filmstúdióval.
Teljesen érthető, hogy miért vélekedett így a Marvel Studios vezetője.
A Fallout London lehet a legnagyobb mod, ami valaha készült egy Bethesda Games Studios játékhoz.
Elijah Woodot és Sean Astint, két igazi fantasy-szakértőt vett rá a Larian Studios alapítója a monumentális szerepjáték kipróbálására.
Búcsúzunk lassan az idei évtől, több stúdió számot vet játékai eredményeivel, a Blizz kicsit formabontó számokkal.
Egy kiszivárgott irat arra utal, hogy több tucat dolgozójától szabadulhat meg a Sony, és egy stúdiót teljesen be is zárhatnak.
Mióta hír érkezett az Insomniac Games ellen elkövetett zsarolóvírusos támadásról, a stúdió néma maradt. Most viszont megtörték a csendet.
Összeszedtük, hogy hol csíphetitek el a Baldur's Gate 3 legismertebb hangjait, arcukkal együtt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)