Befutott a Cobra Kai utolsó évadának új, magyar feliratos előzetese
Már nincs sok hátra a nagy finálé első felvonásának érkezéséig.
Már nincs sok hátra a nagy finálé első felvonásának érkezéséig.
Alaposan felborult ezen a héten a Netflix hazai toplistája, már ami a sorozatokat illeti.
A forgatás végeztével döntött úgy a streamingszolgáltató, hogy inkább mégsem tart igényt a The Grimm Reality című fantasy thrillerre.
A néhány éve tervezett film helyett egy tévés produkciót kapunk a CBS-től.
Egy másfél órás előadás során derültek ki fontos és érdekes részletek a Microsoft Flight Simulator sorozat következő részéről.
Már forog a népszerű tévésorozat történetét folytató harmadik mozifilm.
Olyan alkotók dolgoztak rajta, mint J.J. Abrams, Matt Reeves és Bruce Timm.
A projekt pedig nem a Max, hanem az HBO saját gyártású produkciója lesz.
Zöld utat kapott a Lámpások címmel készülő új produkció, amelynek két főhőse John Stewart és Hal Jorden lesz.
Azt is tudjuk, hogy kiket fognak megformálni az élőszereplős feldolgozás folytatásában.
Komoly változás nincs az élbolyban, Sarolta királyné is jön fel gőzerővel a Bridgerton-láz hatására, viszont az aranyérem egy spanyol sorozaté lett nálunk.
A Jetflicks azzal dicsekedett, hogy szinte bármilyen filmet vagy sorozatot megnézhetnek rajta a látogatók bármikor és bárhol.
A nagy brandek most pihennek, viszont így is lesz mit nézni a nyár közepén a Disney streamingszolgáltatásán.
Az igazi szörnyek vagy bennünk, vagy köztünk élnek, de semmiképp sem az ágy alatt.
Meggyőzően fest a G4 gaming monitorsorozat legújabb tagja.
A játékiparban zajló leépítések rengeteg érdekes projektet vettek el tőlünk.
A vállalat vezetője, Todd Howard tudja, hogy a rajongók ki vannak éhezve a folytatásra, de nem szeretnének semmit sem elkapkodni.
A szerepjáték sorozat mindhárom epizódja 90 százalékkal lett olcsóbb átmenetileg.
Egy jogi thrillerbe ágyazott whodunit sorozattal jelentkezett az Apple, egy remek Jake Gyllenhaallal a főszerepben.
Már nem kell sokat várni Matt Reeves Batman-univerzumának következő felvonására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)