[MOVIE] E3-as hagyaték
Több nappal az E3 után is özönlenek még a show területén mutogatott animációk. Ezek újabb hadát alant találhatjátok.
Több nappal az E3 után is özönlenek még a show területén mutogatott animációk. Ezek újabb hadát alant találhatjátok.
[MOVIE] Uru: ABMA Ubi Soft dobta át az E3-on is mutogatott Uru: Ages Beyond Myst játékának trailerét. Ez a közel két perces matéria bepillantást enged a kalandjátékok legjobbjai közé tartozó alkotás legújabb változatába. A Cyan Worlds munkáját ezév őszének derekától élvezhetjük. Addigis íme:
Kép WARE' #1Nos, úgy gondoltam, hogy mivel nagyon sok kép van, inkább ömlesztve tálalom, és nem egy hírenként. Lássuk hát...
Scaler - újdonság a TDK-tólA TDK Mediactive új játéka is előkerült szépen csendben. A Scaler című alkotás egy amolyan minden egybe stílusú :) Lényegében egy akciódús kalandjátékról van szó, melyből nem spórolták ki a mókát sem. Egyelőre mondjuk még eléggé titkolóznak róla, mivel a hivatalos bemutatása csak holnap várható. Akkor szerintem újabb infókkal tudok majd szolgálni.
Már egy ideje, pletyka szinten a köztudatban mocorog egy infomorzsa, melyből kiderül, hogy Jane Jensen újra alkot. Az AVault most információkat szerzett a Gabriel Knight sorozat megalkotójának új fejlesztéséről. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy paranormális tevékenységeket feldolgozó kalandjátékról van szó, mely rengeteg valós - ám megmagyarázhatatlan - adaton alapszik. Mivel csak valamikor jövő év végén jelenik meg, elég sokminden megváltozhat (nem is beszélve arról, hogy még maga a játék koncepciója sem végleges).
Az Atari (korábban Infogrames) a mai napon bemutatta új akció-kalandjátékát, a Sinbad: Legend of the Seven Seas-t. Ez, a hamarosan vetítésre kerülő következő DreamWorks rajzolt film játék adaptációja lesz. A progi a film történetét követi, és teljesen összefügg azzal. Célunk, hogy a hét tengert is átszelve megmentsük legjobb barátunkat, Proteus-t. Ha minden igaz, idén októberben kerül a boltokba.
Német testvérlapunk segítségével megtudtuk, hogy készülget a Funatics újabb kalandjátéka. A Cultures és a Zanzarah alkotói ezúttal a Joshua - The Seal of Darkness-en munkálkodnak. Ebben a játékos egy fantasy világba jut el, melyet ismeretlen sötét erők tartanak uralmuk alatt. A hivatalos honlapja is beindult már, ahol máris megszemlélheted az első képeket belőle.
Az Acclaim beindította a nemrégiben előbukkant Gladiator: Sword of Vengeance című hősies kalandjátékának honlapját. Ebben az ősi Rómába fogunk eljutni, ahol bizony gladiátorok leszünk. A honlapján találhattok néhány képet, és némi infót az első animációról (mely pontosan május 14-én, az E3 első napján érkezik majd!).
Négy új kép bukkant elő a LucasArts legújabb kalandjátékából, a még bőven fejlesztés alatt álló Full Throttle 2-ből. Nem vagyok biztos abban, hogy az eredeti fílinget visszaadja, de azért ettől még lehet jó :)
Az Electronic Arts és a LEGO Interactive jelentéséből kiderült, hogy készülget a Bionicle nevezetű akció-kalandjáték. Ez, a LEGO eddigi legsikeresebb alkotására a Bionicle robotokra alapszik (ki gondolta volna, mi? :D). Lényegében a jó és a gonosz harcát kell végigizgulnunk majd, ha minden igaz, valamikor idén összel. Várhatóan PC-re, PS-2-re, Xbox-ra, valamint Gamecube-ra érkezik majd.
Kalandjáték mániákusok figyelem! Újabb rakat érdekesség érkezik a számotokra, hála a The Adventure Companynek. Lássuk az E3-as felhozatalukat:
A Majesco alig néhány órája prezentálta legújabb fejlesztését, egy third-person akció-kalandjátékot. Az Advent Rising egy neves sci-fi történetíró, nevezetesen Orson Scott Card nevéhez kötődik. A játékos Gideon Wyeth bőrébe bújva indulhat a csapatával, az úgynevezett Seekerek elleni összecsapásban. A honlapja már üzemel, ahol egyelőre csak két háttérképet lehet találni...
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. FOGJATOOOOK LEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Úgy tűnik, hogy megintcsak felcsigázott a LucasArts, immáron sokadszorra! A francia Joystick magazin következő számából szivárgott némi információ, mely szerint készülget egyik kedvenc kalandjátékom a Maniac Mansion 3!!! A Rise of the Tentacles alcímmel ellátott stufáról semmit sem lehet még tudni, de ez végülis érthető, hiszen még nem is jelentették be :) Jah, de mégis tudni annyit, hogy az a Pendulo Studios fejleszti, akiktől az elég jól sikerült Runaway is származik! Thanx Lazy Update: Guybrush szállította az infót, hogy nem kizárt, hogy kacsa az egész... de én már csakazértis reménykedem :)
A Sierra alig néhány perce késztetést érzett arra, hogy megosszon velünk egy videjót :) Ezen az alig néhány hete előbukkant The Hobbit című akció-kalandjátékuk szemlélhető meg. Elég hangulatos kis anim, és szerintem sokaknak tetszeni fog. A végleges játék egyébként idén, egészen pontosan szeptember 26-án érkezik a boltokba.
Szépen csendben felkúszott szerverünkre az éjjel előkerült The Sydney Mystery demója. A Twilight Software kalandjátéka, ahogy neve is mutatja Sydney-ben, Ausztráliában játszódik. A demóban két karakterrel szemlélődhetünk néhány helyszínen, de arra felettébb tökéletes, hogy belekóstoljunk egy alighogy bejelentett alkotásba!
A 4Players.de jelentése szerint éppen a nyári vakációk vége után, vagyis valamikor szeptemberben érkezik majd meg a nemrégiben bejelentett Apocaliptyca című akció-kalandjáték. A honlapján addigis megszemlélhettek néhány aktuális képet, animációt, és hamarosan érkezik majd a kipróbálható demója is!!
A Twilight Software egy elég ígéretes kalandjátékot villantott fel a minap. Egészen pontosan a The Sydney Mysteryről van szó. Az ausztráliai csapat munkájába bármikor belekukkanthatsz, ha ellátogatsz a még elég kezdetleges hivatalos oldalukra...vagyis ide.
Na néd máááá :D Annak ellenére, hogy még meg sem jelent az első rész, a Starbreeze máris bemutatta az Enclave II-t! Annyit lehet róla tudni, hogy 10 játszható karakter, 28 pálya, kb. 100 fegyer és hasonló finomságok lesznek benne. Ja, meg annyit, hogy Xbox, Ps2, GameCube, valamint PC portok várhatóak... A honlapján hamarosan újabb infók csücsülnek majd!
Update: Némi levelezgetésnek köszönhetően megtudtuk, hogy a Starbreeze két másik játékon is dolgozik. A Templar egy akció-kalandjáték lesz (PC-re is), míg a Hollywood Project-ről egyelőre semmit sem lehet tudni...Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)