Hearts of Iron III demó
Úgy látszik, mostanában a demó-letöltések java része nekem jut. Ezt a játékot azonban én is vártam!
Úgy látszik, mostanában a demó-letöltések java része nekem jut. Ezt a játékot azonban én is vártam!
A PC-s játékfejlesztés egyik nagy előnye, hogy megélnek kis cégek is a piacon - az egyik ilyen kis cég új demójával jelentkezünk.
A Robot Entertainment és a Trinigy között létrejött megállapodás egy új játék születését készíti elő.
A Halo Legends anime már javában készül, s a Comic-con-on láthattuk az első jeleneteket belőle.
A DICE legújabb játéka július 8-án rajtolt, s a PlayStation Network, valamint Xbox Live legkelendőbb darabjává vált.
Új, megújult és a már megszokott programhelyszínek változatos kavalkádjával várja - immár tizenhetedik alkalommal - látogatóit a Sziget.
Az EA egyik PR emberét megkérdezték, hogy mi a helyzet a Dante's Inferno PC verziójával, azonban sajnos lehangoló választ kaptunk.
Nem állíthatnám, hogy elkényeztetnek minket az infókkal a Prince of Persia moziról...
Lousiana államot eddig javarészt onnan ismertük, hogy itt található New Orleans - mással eddig nem nagyon tűnt ki ez az állam.
Halloween már elmúlt: vámpírok, gólemek, boszorkányok helyett a Mikulást és Jézuskát várjuk. Szentségtörő módon mégis azt javallom: köszöntsük a sötétség erőit!
Rendszerünk elboldogul majd a Street Fighter IV grafikájával? Kétségek esetén érdemes letesztelni vasunkat a Street Fighter IV benchmark alkalmazással.
Lézeres szemműtétre küldené az Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra ősszel megjelenő Bayonetta szellemi atyját a Dead or Alive sorozatot megálmodó Tomonobu Itagaki.
Peter Molyneux tervei bejönni látszanak a Microsoftnak. Erre utal legalábbis, hogy a Microsoft Gaming Studios európai részlegének igazgatójává nevezték ki.
Tegnap végül az esti órákban a Microsoft konferenciájával hivatalosan is kezdetét vette az E3 néven ismert forgatag. Nincs ugyan jelen az összes lényeges piaci szereplő, de hogy lesz néhány meglepetés, az már előre borítékolható.
Az Ubisoft bejelentése szerint, az Assassin's Creed 2, és a Splinter Cell: Conviction is DLC-k garmadájával bővül.
Ismét eljövend kedvenc napunk, mikoron újfent szorgosan kezdünk ténykedni a társadalom javára, vagy legalábbis annak látszatát igyekszünk kelteni.
Az Assassin's Creed 2 megjelenési időpontjával kapcsolatos kijelentések hangzottak el egy befektetői konferencián.
Be kell szereznem egy nagyobb postaládát, mert nem fért be az új GS, így most sétálhatok el érte, amikor lesz egy kis időm. Javaslom, készüljetek fel ti is, lessetek a postásra, mint a szomszéd kutyája, különben személyesen kell majd átvennetek. Aprópó, jó reggelt és szép napot néktek! Igazi strandidőnk lesz.
A Dante's Inferno főszereplője maga Dante, aki a halál kaszájával indul el bosszút állni.
Off-road kalandok az orosz autóipar vitathatatlanul legnagyobb legendájával!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)