[PATCH] Duplázás
Két patch is nap világot látott az este sötétjében, íme:
Két patch is nap világot látott az este sötétjében, íme:
A Heaven VS Hell személyében egy RTS-ről van szó, amely a 25-ik században játszódik. Az emberek már odáig fejlődtek, hogy a technikájukkal bármit manipulálhatnak, befolyásolhatnak. Már-már isteneknek hiszik magukat, amikor néhányan elhatározzák, hogy új világot építenek. Ekkor kezdődik el a harc három kaszt között (Heaven, Hell, Humans), csoportonként különböző egységekkel. Szóval ennek a játéknak a belsejébe nyerhetünk bepillantást az E3-as videója segítségével: klikk!
Néhány honi fiatal összefogott és Soyos Entertainment névvel társaságot alapított, fő foglalkozásuk pedig megjelenítési technológiák kifejlesztése és fejlesztése, de terveik között saját játék elkészítése is szerepel. Számunkra azonban most az a legfontosabb, hogy jó ideje dolgoznak a Lineage II című MMORPG grafikai feljavításán. A Half-Life 2 kiegészítőjéből már ismert HDR technológiát próbálják átültetni annak motorjára, ami annál is inkább nehéz feladat, hogy az soha nem fogja támogatni az eljárást. Az elért eredmény az alábbi kép tanulsága szerint azonban mégis csak szép. A módosítást patch formájában tervezik majd kiadni, ha elkészülnek vele a srácok valamikor jövő év elején. Úgyhogy addig ne tessék kidobni a játékot! :)
Mint mondtam egy hírrel lejjebb, éppen hazafelé tartottam... De nem mondtam el mindent, muhhhaha. Útközben betévedtem egy sikátorba, jó sötét volt. Aztán egyszer csak kiértem egy ilyen erdőshegyes területre, kis sziklák közé letelepedtem, hogy meghúzzam a... kólásüveget, erre kiugrott a bokorból A dög. Szerencsére lesifotósunk megint kéznél volt, lekapott minket. Gyengébbek kedvéért: én háttal állok a kamerának ;) Amúgy Gears of War, de ezt fölösleges mondani :)
Update: FarCry talált egy NAGYON DUUUUURVA kézikamerás videót. Azt hiszem nem érdemes több szót fecsérelni, ezt látni KELL!!! Klikk!Az idei E3-on Fabrice Cabounetet faggatták a Heroes of Might anf Magic 5-ről, a legendás széria következő tagjáról, mely már az Ubisoft műhejében készülget. Az interjúban rengeteg dolgoról olvashatunk, például a játék közbeni élményekről, mi változik az elődhöz képest, milyen várak és fajok lesznek, nomeg, hogy mikor fog megjelenni az RTS... Érdemes végigolvasni, mégpedig itt. Update: egy kis idézet... :) - In which languages will it be released? - Besides the standard ones, we hope to do the main Eastern European languages. Polish and Hungarian because they are so many fans there. Maybe Chinese.
Vagy a mínusz egyedik résznek is nevezhetnénk, elvégre a legfrissebb pletykák szerint Lucas bácsi fejében már megfogant az új epizód ötlete, mely a Baljós Árnyak eseményeit 88 évvel előzné meg, bemutatva a Sith Lordok bukásának és a Jedik győzelmének történetét, Yodát állítva az egyik főszerepbe. Én személy szerint jobban kedvelem a hatodik rész után játszódó sztorikat és karaktereket, de gondoljunk csak bele, érdekes lenne ha új színészek alakítanák Luke-ot és társait, de még mindig jobb lenne, mint ha Carrie Fisher most állna be Leia szerepére. George bá nem tartja túl valószínűnek, hogy ő ül majd a rendezői székbe, de én személy szerint az egész film létrejöttében annyira bízom, mint Jabbában. Ha már Star Wars, megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam minden kedves olvasó figyelmét a rajongók által indított thankyougeorge.com weboldalra, ahol egy röpke aláírással fejezhetitek ki hálátokat A mítosz atyjának. A készítők az év végén továbbítják az összegyűlt szignókat Lucasnak, céluk egymillió darab összegyűjtése, ehhez azonban a Ti segítségetekre is szükség lesz! Írjátok alá és adjátok tovább ismerőseiteknek! Köcci :)
A nemrégiben bejelentett teljes értékű EverQuest II kiegészítő, a Desert of Flames első videója megtekinthető a GameSpot oldalain. A játékban, ha minden igaz, az eddig legfeljebb lvl 50-es karikat 60-ig lehet gyúrni. Thanks TMS.
Úgy tűnik, az idei E3 akkor kezdődik, amikor véget ér, legalábbis az egyre gyakrabban érkező videók mindenképpen erre utalnak. :) Az általam "nem igazán kedvelt" Sims-széria legújabb kiegészítőjébe, valamint a horrorfilmek egyik királya, John Romero nevével fémjelzett játékba pillanthatunk be két rövidke anim keretében.
Kiadtak egy új javítást a már közel négy éve megjelent Conquest: Frontier Wars című stratégiai játékhoz. Ilyenkor az E3 vihar előtt csendjében azonban az ilyesmiket is ki kell tenni. Érdekes: az előző javítás 1.01-es volt, ez 1.07-es - mondjuk az elmúlt négy évben volt idejük szórakozni vele. A változtatások listája igen hosszú. A közel 50 megás fájlt innen tölthetitek le közvetlenül.
A THQ is nyilvánosságra hozta, hogyan alakultak a pénzügyei az elmúlt időszakban. Az előző pénzügyi évhez képest a mostaniban (amit szokás szerint március 31-vel bezáróan kell értelmezni) 18%-os növekedést értek el, amely 757 millió dollár nettó bevételt jelent (maga a növekedés 115,9 millió dollár). A jövedelmi adatokat tekintve közel megduplázódtak a számok: a múlt évi 35,8 millió után most 62,8 millió dollárról beszélhetünk. Az utolsó lezárt negyedévi adatok is 40%-kal növekedtek, úgyhogy nincs okuk panaszkodni. Az elnök Brian Farrel lelkesen újságolta, hogy nagyon örülnek a sikereiknek, melyet leginkább a Disney/Pixar, valamint a Nickelodeon és a World Wrestling Entertainment licenszek segítségével értek el, de a Warhammer 40,000: Dawn of War és a The Punisher is igen jó példányszámban fogyott és veszik őket ma is. A cég optimista és további növekedésre számít, főleg konzol fronton. PC-s vonatkozásban a Full Spectrum Warrior folytatásában bíznak a leginkább, amit pár hírrel lejjebb jelentettek be.
A Telltale bejelentette, hogy cirka hatszázezer dolláros tőkéjéből új játékok fejlesztésébe kezd. Ezek egyike a Bone lesz, amely Jeff Smith könyvei alapján készül majd. Más fronton is változások várhatóak a cégnél. Olyan emberek léptek ugyanis be, mint Greg Land, Karen Petersen és Brien Gillies, akik több nagy játék elkészítésében játszottak már fontos szerepet. Hogy e nagy változásokból mikor látunk valamit, egyelőre kérdéses.
Belső források szerint egy héttel a tervezett megjelenési időpont előtt meg kellene jelennie a játéknak, ami június 23-át jelent az eddigi 27. helyett. Hogy miért kell korábban megjelennie, jó kérdés, szerintem egy héten már nem múlik semmi, legfeljebb féltucat buggal több marad majd benne :) A spanyol honlapja pedig közzétette az állítólagos hivatalos gépigényt. Windows XP (Windows 2000 és Me felejtős), Pentium IV 1,7 GHz (ajánlott: Pentium IV 2 GHz vagy Athlon XP), 512 MB RAM (ajánlott: 1 GB RAM), videókari 128 MB RAM-mal, DirectX 9.0b támogatással.
A Perpetual Entertainment bepillantást engedett Gods and Heroes: Rome Rising című kizárólag multiban játszható játékuk E3-as prezentációjába. A történet Kr.e. 300 körül játszódik Rómában, mikor a Birodalom hatalma teljében magasodott a világ fölé, de már kezdik bekeríteni ellenségei. Nyáron szándékoznak nekifogni a bétatesztelésnek, hogy aztán ősszel megjelentethessék. További infókat a honlapján találhattok.
A Bohemia Interactive fórumain vadásztunk le egy apró hozzászólást, melyet a fejlesztőcsapat egy tagja követett el. Annyit kell róluk tudni, hogy anno egy igen népszerű játékot sikerült összerakniuk Operation Flashpoint címmel. Nos, annak folytatását már régóta halogatják, a kiadó Codemasters se úgy áll hozzá a dologhoz, ahogy azt ők szeretnék. A srác kommentjében azonban igen pozitív dolgokról esik szó. Nevezetesen, hogy a kiadó ugyan nem mutatja őket be, de ők maguk mégis kint lesznek az E3-on és viszik az Operation Flashpoint 2-t is, valamint minden más projektüket, amit már meg mernek mutatni. Mindezt teszik a rajongók által nyújtott segítség és türelem meghálálása miatt is. Elismerésre méltó.
Joe004 ügyeskedéséhez fűződik, hogy most meg tudunk Nektek mutatni néhány egészen új, mellesleg exkluzív képet a Battlefield 2-ből. Exkluzivitásukból fakadóan csak az oldalra mutató linket mutathatom meg. Ha minden igaz, és sikerül vele elkészülnöm, a következő szám GS TV-jében egy 9 perces feliratozott videóinterjút tekinthettek meg a játékról.
A mai nap egyértelműen Napóleonhoz kötődik (már ha a játékok alaptémáját vesszük figyelembe), ezt bizonyítja pár sorral lejjebb egy bejelentés, valamint most egy másik hírezet is. Elkészült végre valahára a Cossacks II - Napoleonic Wars, amelyet a díjnyertes első rész után minden vérbeli RTS fan nagyon vár. Ugye? Többet erről írni nem lehet, úgyhogy annyit tennék csak hozzá, hogy jöjjömmá' :)
Bizonyára minden rajongója jól ismeri az LFS-t. Kibújva a részletes felsorolás alól, az S2 egy teljes mértékben továbbfejlesztett, javított és tuningolt verziót jelent, melynek most az alfa verziójú demóját adták ki. Mivel valaki már megtette helyettem, ezért inkább azt javaslom, olvassátok el itt, hogy mik is az újdonságok. Két sorral lejebb pedig már téphetitek is a cuccost.
Érdekes, hogy a világ játékforgalmazói mennyire hisznek az MMO játékok erejében, annak ellenére, hogy világszerte egymás után buknak meg az egyes projektek... A GMX Media úgy gondolta szerencsét próbál egy Beyond Blitzkrieg nevezetű játékkal, melyben a játékosok százai csatázhatnak a nyugat-európai harctéren. A játékterep nem kevesebb, mint 36 ezer objektumot tartalmaz, köztük épületeket, bunkereket, hidakat, és így tovább. A jelenlegi térkép nem is oly apró, hiszen 354 ezer négyzet mérföld nagyságú! Az első képek is befutottak, melyeket itt találhattok meg.
Ha már két hírrel lejjebb a szimulátorjátékokat emlgettem, ne feledkezzünk meg az elkövetkezendő korok autósjátékairól sem. Ezeknek a játékoknak nemes képviselője lesz az RPM Tuning, amiről korábban már láttunk egy demót, s ami sokunkat igencsak meggyőzött. Most azonban szomorú hírrel szolgált a kiadó: késik. Az eredeti tervek szerint már holnap (!) ki kéne jönnie, ennek ellenére márciusig várnunk kell. Sebaj, annyit már talán kibírunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)