Final Fantasy XI tisztogatás
A karácsony egyeseknek mégsem lett olyan szép ünnep mint várták, a Final Fantasy XI világában ugyanis nagyobb tisztogatás zajlott.
A karácsony egyeseknek mégsem lett olyan szép ünnep mint várták, a Final Fantasy XI világában ugyanis nagyobb tisztogatás zajlott.
A Square szerint az európai piac előbb-utóbb nagyobb lehet, mint a japán, ezért John Yamamoto, a cég CEO-ja közölte az MCV-vel, hogy a cége egy európai stúdiót keres, azzal a céllel, hogy "nyugati" játékokat fejlesszenek és adjanak ki.
Mi történik akkor, ha a WoW: Burning Crusade bétatesztelője történetesen Final Fantasy rajongó is? Így alapból semmi, viszont annál inkább internetes botrány keveredhet a dologból, ha meglátja, hogy a blood elfek mountja mennyire hasonlít kedvenc Chocobo-jára, amely úgyszintén a Final Fantasy játékokban található két lábon járó szárnyas.
Véget ért az idei World Cyber Games rendezvénysorozat, melynek záró eseményét, a világbajnokságot idén Monzában rendezték meg. Természetesen a magyar csapat is részt vett a megmérettetésen a Samsung Electronics Magyar Zrt. Jóvoltából. Sajnos idén sem sikerült dobogós helyet szereznünk, ellenben WarCraft III-ban Day-Night_Abuse bejutott a Top 16-ba, ezúton is gratulálunk neki! A teljes Grand Finalos galériát a hét vége felé tesszük közzé, addig válogatunk a több ezer képből. Alább láthatjátok az összesített helyezéseket, amiket a legkülönfélébb adatok alapján számoltak ki a szervezők.
Az Eidos Interactive most hivatalosan is kiadta a Bionicle Heroes című legós fantasy akciójáték demóját.
A Microsoft végre kiada a Flight Simulator X demójának végleges változatát.
Az ígéreteknek megfelelően megérkezett a Company of Heroes című második világháborús valós idejű stratégiai játék végleges egyjátékos demója.
Az Electronic Arts nyilvánosságra hozta a szeptember végén megjelenő FIFA 07 hivatalos zenei listáját. A húsz nemzetet képviselő 28 fociliga meccsei alatt az alábbi negyven dal valamelyike szól majd:
Bejelentettek Freak Out: Extreme Freeride címmel egy új extrém síelős sportjátékot. Nem sokat tudni róla, de az bizonyos, hogy aki szereti a havat, a mutatványokat, az óriási lesiklókat, az élvezni fogja a vele való játékot. Természetesen az nyer, aki a legmagasabbra képes ugrani, leggyorsabban tud lesiklani, s mindeközben a legrafináltabb trükköket hajtja végre. A megjelenés idén év végén várható PC-re.
A Bethesda Softworks kiadta a The Elder Scrolls IV: Oblivion című FPS szerepjátékának német verziójához az utolsó patchet, melynek hatására a játék az 1.1.511-es verzióra frissül. A tapasznak hála javításra kerülnek a különböző leállások okai, javítva lesz több kisebb hiba, stabilizálódik a pluginek helyzete a játékban és még sok egyéb kis apróság is bekerült. Itt megtekinthetitek a módosítások pontos listáját, míg magát a patchet innen tölthetitek.
Megérkezett a Melbourne Cup Challenge első videója is, melyben szintén egy 3D-s lóversenyt köszönthetünk. Jelenleg a játék filmbetéteit tekinthetjük meg valamivel kevesebb, mint fél percben. A videót innen cibálhatjátok.
Hát végre ez is megérkezett! A hét harmadik nagy durranása is befutott az igéreteknek megfelelően, hogy elkápráztasson minket néhány remekbeszabott repülő csodával. Remélem mindenki felkészült, mert végre megérkezett hozzánk is a cumó, így most már innen is reptethetitek magatokhoz a csomagot! Felszállási engedély megadva, letöltés maximum sebességgel.
Update: Megérkezett a játék demójának végleges változata. Mostantól azt tölthetitek.Különféle vírusok a futball-vb döntője és a francia Zinédine Zidane körül kialakult pletykák révén próbálnak megtévesztő módon számítógépeket megfertőzni. A futball világbajnokság előtt már számos olyan féreg, illetve trójai program bukkant fel, amelyek a VB-vel kapcsolatos pletykák, álhírek terjesztésével vagy belépőjegyek felajánlásával próbálták felkelteni a felhasználók érdeklődését. A világbajnokság során is gyakran jelentek meg hasonló trükköket alkalmazó kártékony programok. Arra lehetett számítani, hogy a VB után ezek a vírusok eltűnnek, azonban ez nem így történt. A rafinált vírusírók most a sportesemény utózöngéivel vannak elfoglalva, és kártékony programjaikat elsősorban a Zidane fejelésével kapcsolatos pletykákat tartalmazó emailek, illetve weboldalak révén próbálják terjeszteni. Tovább >>
Finally we've reached one guy from the big Electronic Arts who answered lot of things about the newest episode of Need for Speed. Carbon will be released later this year but until that time there will be a lot of new informations. Lets see what Chris Brown told to us!
Míg egy nappal ezelőtt úgy tudtuk, hogy a Final Fantasy XI folytatása már készül, és PC-re is megjelenik, a Square Enix elárulta az igazságot. A japán Nikkei News Service információi tévesek, az MMORPG-nek ugyanis nem lesz folytatása. A fejlesztőcsapat egy új játékon dolgozik, amely azonban nem kötődik ehhez a fantasy világhoz.
Az IGN úgy tudja, hogy a konzolon nagyon népszerű Final Fantasy sorozat újabb részhez közeledik, ráadásul PC-re is megjelenik. A következő generációs MMORPG elméletileg PS3 mellett Xbox 360-ra és Windows Vistára is megjelenik. Ennél többet egyelőre nem tudni, de a Square Enix már korábban is mutogatott sajtóeseményeken néhány videót egy új MMORPG engine-ről, amelyről még mindig nem egészen tiszta, hogy valóban az FFXI folytatása-e, vagy valami más alkotás használja majd a motort.
A PS2 minden idők egyik legnépszerűbb konzolgépe, ez tagadhatatlan. A Sony tetemes bevételeket halmozott fel olyan játékcímeknek köszönhetően, mint a gépre a nyolcadik rész óta mind a mai napig exkluzív Final Fantasy sorozat, vagy a sokáig kizárólagos GTA.
Egy igen szép, méretes animáció érkezett a Tabula Rasa című MMORPG-ről. A videó egészen pontosan az aktuális verzió gameplay anyagaival szórakoztat minket, méghozzá egyenesen 120 megabájtban. Majd 2,5 percig csodálhatjuk in-game a játékot. Aki meglesné a trailert, az erre kattanjon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)