Jön a második generációs PSVR
Az új modell nemcsak felépítésben más, hanem működésében is változott az előzőhöz képest.
Az új modell nemcsak felépítésben más, hanem működésében is változott az előzőhöz képest.
Úgy tűnik, hogy a Sony-nak eddig nagyon megérte beszállni a virtuális valóság őrületbe.
A Grip Digital és a Teotl Studios bejelentette, hogy idén szeptemberben végre megjelenik a The Solus Project PlayStation 4-es kiadása, méghozzá VR támogatással.
A Sony és a Polyphony Digital aztán nem veszi félvállról a tájékoztatást és rögtön három videóval igyekeznek bemutatni a Gran Turismo Sport egyes aspektusait, például a VR-t.
Nem kellett sokat várnunk az E3-as bejelentés után és kiderült, hogy mikor kapjuk meg PlayStation VR-ra is a különleges élményt kínáló Superhot VR-t, valamint az alapjátékot PlayStation 4-re. Közelebb van, mint hinnétek.
Illatok, forróság, fröccsenő víz és gyengéd érintés - ezt mind megkapja az, aki bebújik egy VR Sense kabinba.
Már idén nyáron élvezhetjük PlayStation VR-on is az egyáltalán nem hétköznapi, időmegállítós lövöldét.
Kis halaktól óriási szörnyekig látszólag minden a horgunkra akadhat a Monster of the Deep: Final Fantasy XV-ben.
Külön szekcióban mutatkoztak be a Sony előadásán a PlayStation VR-játékok, amik egészen sokféle élménnyel várják a játékosokat.
Míg a Doom VFR-t és a Fallout 4 VR-t a PC-sek kapják meg, a PS4-esek Skyrimbe utazhatnak.
Stuart Whyte több neves stúdió után a Sony Interactive Entertainment londoni alakulatát erősíti majd és kifejezetten VR-játékok fejlesztésével foglalkozik majd.
A legfrissebb jelentések szerint világszerte remekül fogy a Sony VR szemüvege.
A PlayStation VR-ra szánt, szürreálisan félelmetes horrorjátékhoz nincs szükség többé a virtuális valóságra, a Here They Lie már anélkül is könnyen ránk hozhatja a frászt.
Az Oculus Rift után a PlayStation VR segítségével is átélhetjük a száguldás élményét a DiRT Rallyban, a Sony rendszeréhez pedig egy érdekes új módot is kitaláltak a készítők.
Bár a Guerrilla Cambridge bezárása után a nagy stúdió még támogatja a RIGS-et, a tervezett új tartalmakból már semmit nem fogunk látni.
Párizs felett madárként repkedni izgalmas, és nem olyan szédítő, mint vártuk.
A Perfect célja nem más, mint hogy rendkívül megnyugtató tájakra kalauzoljon el a virtuális valóságban, egyelőre még csak a PSVR, de hamarosan több más headset segítségével.
Ugyan hivatalosan nem működik együtt a Sony VR sisakja a PC-vel, de vannak trükkös játékosok, akik megoldották ezt egy programmal.
Bár az eladási adatok nem árulnak el minden részletet, az látszik, hogy a PlayStation VR-nak minden esélye megvan, hogy felülmúlja a PC-s headsetek eladásait.
Ismét egy fantasztikus GameNightot tudhatunk magunk mögött, ahol a rekeszizmok mellett ezúttal az elménket is megtornáztattuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)