A mémgyárosok beindultak a kijárási tilalom bejelentése után
Ahogy azt sejteni lehetett, sokan humorral próbálják elütni a rendkívüli helyzet élét.
Ahogy azt sejteni lehetett, sokan humorral próbálják elütni a rendkívüli helyzet élét.
A kisebb mozikat bedarálhatja a holnaptól életbelépő korlátozás, a nagyobbak még maguk sem értik, pontosan mit lehet és mit nem.
Tovább szigorított a magyar kormány a fertőzöttek számának csökkentése érdekében, lemondhatunk a legtöbb szórakozási lehetőségről, és az oktatás módja is megváltozik.
A szivárgások alapján izmos grafikus vezérlőről van szó, 20 GB VRAM-mal. A Big Navira jelenthet választ a GeForce RTX 3080 Ti.
Egyelőre csak a Cinema City véleményét ismerjük, de aligha térhet el ettől a többi, filmszínházat üzemeltető társaságé.
Költözik a Netflix-féle Vaják sorozat, miután Angliában újabb zárlat következik a koronavírusjárvány miatt.
A mozikat még a héten bezárják a britek, a forgatások egyelőre nem állnak le
Az AMD végre bejelentette Big Navi kártyáit, amik az Nvidia RTX 30XX sorozatával veszik fel a harcot.
A cégeknek mostanra valamelyest volt idejük berendezkedni a koronavírus okozta gazdasági lelassulásra, a járvány pedig a Sony pénzügyein is rajta hagyta a nyomát.
A PCB-ről előkerült képek alapján ezen a Radeon RX 6000 szériás kártyán két 8-tűs csatlakozó és VirtualLink port lesz.
A játékokban már könnyedén navigálunk külső nézetben, de vajon a valóságban hogy működne ez? Van, aki kipróbálta!
A Demon Slayer film több pénzt termelt a megjelenését követő három napban, mint a Tenet vagy az Új mutánsok ugyanennyi idő alatt.
Azonban a koronavírus miatt továbbra sem túl rózsás a mozik helyzete a tengerentúlon.
Új videóval jelentkezett a Fallout: Miami mögött álló brigád.
Számos fejlesztővel beszélgetve kerestük a választ arra, hogy miként birkózik meg a hazai játékipar a koronavírus-járvány okozta kihívásokkal.
Az új Jurassic World film egyébként sem fog egyhamar elkészülni, de ez biztosan nem fogja segíteni a munkálatokat.
A koronavírus járvány miatt eltolt The Walking Dead szezon fináléja nagyon fura helyzetbe került, ami láthatóan nem is tett túl jót a széria iránti érdeklődésnek.
Az AMD Zen 3-as Ryzen-bemutatóján a bivalyerősnek ígérkező Big Navi VGA is részesült a rivaldafényből.
A Jurassic World 3 bemutatójának elhalasztásáról döntött a Universal Pictures, és jóval többről van szó néhány hónapnál.
Miután szinte minden fontosabb filmpremiert 2021-re halasztottak, a magyar Cinema City hálózat tulajdonosa bedobta a törölközőt, de hogy érinti ez a hazai mozizást?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)