Zeno Clash tavaszi megjelenés és rövid játékidő
A chilei ACE Team Source motoros akciójátéka lassan finishbe ér, hiszen időközben kiadóra is sikerült szert tenni.
A chilei ACE Team Source motoros akciójátéka lassan finishbe ér, hiszen időközben kiadóra is sikerült szert tenni.
A Dawn of War 2 fejlesztői követik a Blizzard példáját, szétvagdalják exkluzív folytatásukat epizodikus megjelenésekké.
Aranylemezre került a 12 órányi játékidővel rendelkező Mirror’s Edge, plusz hozzánk vágtak egy kiadós videót.
A The Wheelman producere, Shaun Himmerick egy interjúban a Vin Diesel nevével fémjelzett akciójáték játékidejéről is mesélt.
Aki amiatt forgolódott álmatlanul éjszakákon át, mert nem tudta, mennyi időt tölthet Edward Carnby-val, megnyugodhat.
Az Official Xbox Magazin munkatársai mikrofonvégre kapták a Bethesda szóvivőjét. Öveket bekapcsolni, kólát betárazni!
Igazán grandiózus léptékű kiegészítőnek ígérkezik a Medieval II: Total War Kingdoms, hiszen 4 új kampánnyal, 13 frakcióval, 150 egységgel, és és közel 75 órányi játékidővel gazdagítja az amúgy is igazán terebélyes alapprogramot.
Egyre többen döbbennek rá, hogy a több tíz órás játékidő és a dollármilliókból előállított tartalom nem feltétlenül a videojáték egyetlen formája.
A Neverwinter Nights 2 tavaly ősszel ismét elhozta az elveszettnek hitt Forgotten Realms hangulatot. Egyedül a technikai hiányosságok árnyékolták be, viszont kiderült hogy készül a kiegészítő, ami újabb órákkal toldja meg az amúgy sem rövid játékidőt.
A Half-Life 2: Episode One kicsit megosztotta a játékosokat, mivel alig 6 órányi játékidőt kaptak a pénzükért, ám a Half-Life 2: Episode 2 esetében már más dolgokra is fókuszálnak a fejlesztők.
A Sega bejelentette, hogy a Rome: Total War - Alexander című stratégiai játékkiegészítés szeptember 1-jétől dobozos változatban is elérhető lesz. Eddig csak letölthető formában vehették meg az érdeklődők, de úgy már június közepétől. A késlekedést nem tudják semmivel magyarázni, mert a jelek szerint ugyanaz került a két változatba. A 30 órányi új játékidőt a görögök, perzsák és indiaiak elleni harc során "éljük majd fel".
Az IGN lecsapott a Valve által nemrég bejelentett Portal fejlesztőire - mert egy külső céggel csináltatják a játékot, és jól kifaggatták az egyik munkatársat. Az eredmény összefoglalóját alant olvashatjátok. A Portalt készítő csapat egy része korábban a DigiPen Technológiai Intézet hallgatói voltak, akik egy pályázatra készítettek Narbacular Drop névre hallgató játékot, amely megszólalásig hasonlított a Portal játékmenetére. A pályaművel díjat nyertek, fel is figyeltek rájuk a Valve oda látogató alkalmazottai, s megkérték a kis csapatot, hogy az alkotásukat mutassák meg Gabe Newellnek, a Valve vezetőjének. Gabe azonnal fel is vette a fiatalokat, s gyakorlatilag ekkor kezdődött a Portal fejlesztése. Minderről Kim Swift, a Portal csapat egyik tagja nyilatkozott, aki ekkor került a Valve alkalmazásába. Ő árulta el a következő részleteket is:
Az Atari az elmúlt pillanatokban tudatta a nagyvilággal, hogy jó egy hónappal késik a Neverwinter Nights 2 megjelenése. Mindennek oka, hogy a single módban játszható 50 órát (játékidő) felviszik 60-ra, így további fejlesztések szükségesek. Várható megjelenés október végén. További infó itt.
Maga a Lionhead Studios tett közzé egy kis irományt, hogy mi is zajlik épp a stúdió azon részében, ahol a Fable 2 fejlesztése zajlik. A csapat egyébként külön is költözött, hogy senki ne zavarhassa meg a munkát (nyilván más volt a fő indok). A cikk azért született, mert elérkeztek egy mérföldkőhöz a fejlesztés során: közölték a játékot majdan kiadó Microsoft Game Studios vezetőivel a tervezett elkészülési időpontot. Jelenleg nagyjából hetvenen dolgoznak a projekten, de igazából még csak a tartalmi gyártás kezdődött el, vagyis készülnek a textúrák, a dizájnerek rajzai alapján épülgetnek a pályák, a karakterek, stb. A történet ezúttal is aprólékosan kidolgozott lesz. Ez a gyakorlatban úgy formálódik, hogy a sztoriért felelős emberkék beülnek a tárgyalóba és naphosszat vitáznak a jelentéktelennek tűnő részleteken. Minden felmerülő kérdést megvitatnak és kizárják a felesleges szálakat. Ebből alakul majd ki végül a karakterek cselekedetei, s csak ezután írhatók meg a dialógusok. Nos, ez a rész már nagyjából megvan. A Fable 2 ötszáz évvel az első rész története után játszódik, így a környezet jelentős változáson esik át. Ami talán a legjobb, hogy jóval hosszabbra nyúlik a történet, ami remélhetőleg a játékidőre is jótékony hatással lesz, valamint a hangulat is valamivel érettebb lesz.
Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Prey demója bizony jövő csütörtökön érkezik, de most további információkra tehettünk szert. A kipróbálható verzió pontosan június 22-én, reggel hat órától válik elérhetővé hazai idő szerint, és bizony megint a GameSpot szerezte meg az exkluzív jogokat. Amint felébredtek és kikászálódtok az ágyból, máris tölthetitek majd a szerverünkről! :) A demó nagyjából egy órányi (!) játékidőt tartalmaz az egyjátékos kampányból, illetve további két multiplayer pálya is helyet kap majd a csomagban. A teljes változat július 10-én érkezik.
A SEGA bejelentette, hogy a Rome: Total War kiegészítője, az Alexander már június 16-tól elérhető digitális letöltés formájában azok számára, akik előre regisztrálják magukat. A többieknek még három napot várniuk kell, hiszen június 19-én jelenik meg dobozos változatban a játék. A stratégia küldetéslemeze több mint harminc órányi játékidőt hordoz magában, s természetesen egy teljesen új kampányt is tartalmaz, melynek során Nagy Sándor hadjáratát kell végigvinnünk Görögországon át egészen a Perzsa Birodalom leigázásáig. További információkért és a regisztrációért látogass el a www.totalwar.com weboldalra (közvetlen link).
Íme a Half-Life 2: Episode One is aranylemezes lett, mely a Half-Life 2 három részes folytatásának első darabja lészen, melyben teljesen más távlatokból szemlélhetjük City 17-t. Külön érdekesség, hogy az első epizódban helyt kap egy a második epizódot ismertető videó is. Mint ahogy azt már megszokhattuk a Valvetól, a játék ismét elérhető lesz a Steamen keresztül, valamint emellett bolti dobozos változatban is elérhető lesz. Gabe Newell a Valve atyja elmondta, hogy azért tarották szükségesnek az epizódokra való felosztást, mert a PC-s játékok és maga a rendszerek fejlődése egyszerűen nyomonkövethetetlen, mire elkészülnek, addigra már megint ugrott egy nagyot a technika. Épp ezért az újabb epizódokba már újabb elemek kerülhetnek be, fejlettebbek lehetnek, valamint a játékosoknak sem kell hat évet várniuk egy teljesen új rész megalkotásához, hisz így másfél év után kézhez kaphatják az első epizódot, mely magában is hat óra játékidőt biztosít. A történetet nézve ismét Dr. Gordon Freeman védőruháját ölthetjük magunkra, miközben végig szembesülünk az általunk elkövetett tettek következményeivel az egész városban. Kalandjaink során velünk lesz a bűbájos Alyx Vance, valamint a robotja, Dog is. Eme folytatáshoz egyébként az alapjátékra nem lesz szükség, így hát mindenki kipróbálhatja, és ne feledjétek, hogy mindehhez már csak pár nap van hátra. Június elsején folytatódik a harc. Addig is töltsétek le a legújabb trailert alant lokálból.
A SiN Episodes vezető dizájnere, Shawn Ketcherside frissítette a közösségi híroldalt, amelyből az derül ki, hogy a terveik szerint hamarosan kiadnak egy SDK-t, vagyis fejlesztői csomagot, s emellett még egy Arena módra, és ingyenes multiplayerre is lehetőséget kapunk. Fény derül továbbá arra is, hogy történeti szálanként három epizódot terveznek a fejlesztők, ám a főbb kérdések továbbra is megválaszolatlanul maradnak az esetleges folytatásokhoz - így megy ez a tévésorozatoknál is. A második epizódban némileg továbbfejlesztik az engine-t (amivel egyébként most sincs semmi gond), hallgatnak a játékosok visszajelzéseire és több játékidőt ígérnek Balde-del...
Dungeon Siege II: Broken World helyzetjelentésA GameSpot-os kollégák beverekedték magukat a Gas Powered Games standjára, ahol is alaposan szemügyre vették a Dungeon Siege II: Broken World című RPG-kiegészítőt. Titkosügynökeik jelentése szerint az addon egy új actot ad majd a játékhoz, amely az alapokban befejezett sztori végénél folytatódik majd. A kiegészítőben újra Aranna világát kell megmentenünk. Minderre 10 órányi játékidőben nyílik lehetőségünk, no és a mellékküldetések további plusz 5 órát biztosítanak játékidő tekintetében, így összesen már 55-re hízik a gyárilag beirányzott játékórák száma. 40 új lény, több új faj és eddig nem látott karakterek. A júliusban érkező addonról egyelőre az a szóbeszéd járja, hogy amolyan darkos feelinget áraszt, így misztikusan titokzatos és félelmetes helyszíneket láthatunk majd.
Eragon infomorzsákAz Eragont nagyjából egy hónapja jelentették be, s akkor mindössze annyit tudtunk róla, hogy a hasonló című filmhez készül, ami pedig Christopher Paolini fantáziaregényén alapul. A történet főszereplője Eragon, a fiú, aki egy sárkánytojás birtokába jut. Hamar kiderül, hogy ez szerinte nem véletlen, a sors akarta úgy, hogy a benne fejlődő Saphirát, a sárkányt felnevelje. Az idő előrehaladtával aztán kénytelen lesz megismerkedni a gonosz Galbatorix királlyal, s annak birodalmába, Alagaesiába is el kell majd látogatnia, hogy felvegye a harcot az elnyomókkal. A király leghőbb vágya, hogy az összes sárkánylovagot elpusztítsa, miközben maga Eragon is azzá szeretne válni. Útja során bajtársakra lel, s összesen 16 szinten küzdi keresztül magát a végső megmérettetésig. A játék harmadik személyű nézőpontot használ, a harcrendszer mágián és közelharcon alapul, de például nyilat is használhatunk majd. Nagyjából 12-15 óra játékidőre számíthatunk majd. Jó pont, hogy kooperatív módban is játszhatunk majd, bár ez valószínűleg csak a konzolos verzióban oldható meg könnyen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)