A Microsoft - egyelőre tisztázatlan összegért - felvásárolta a nagy-britanniai Lionhead Studios játékfejlesztő céget, elsősorban abból a célból, hogy exkluzív tartalmat biztosítson Xbox játékkonzoljához. A Lionhead Studiost a legendás játéktervező, Peter Molyneux alapította 1997-ben, nem sokkal azután, hogy kilépett a szintén általa alapított Bullfrogtól. Molyneux nevéhez fűződik az úgynevezett "istenjátékok" kitalálása; többek között neki köszönhető a 90-es években megjelent és népszerű vált Populous sorozat, illetve még a Bullfrog színeiben készült Magic Carpet I és II. A Lionhead létrehozása után Molyneaux új csapata több éves munkával kifejlesztette a Black & White című játékot, majd ennek második, továbbfejlesztett részét, a tavaly megjelent, ám sokkal kevésbé sikeresebb Black & White II-t. Szintén tavaly jelent meg a Fable című fantasy-szerepjátékuk, és a The Movies, amelyben egy hollywoodi mogul szerepébe élhettük bele magunkat, hogy kiélvezzük a filmgyártás minden csínját-bínját. A felvásárlást a redmondi szoftvercég játékfejlesztői részlege, a Microsoft Game Studios hajtotta végre, a pénzösszeget egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Ezt követően a Lionhead kizárólag Xboxra és Microsoft Windowsra fejleszt majd játékokat, áll a kiadott közleményében. Eddig a Fable és a Fable: The Lost Chapters játékaik jelentek meg Xboxra, amelyek együttesen 2 millió példányban keltek el - ez a mai napig az Xbox platform legsikeresebb szerepjátéküzletének számít. A közlemény nem szól arról, mi lesz Molyneux új szerepe, sem arról, hogy a csapat milyen projekten kezd dolgozni a közeljövőben. A Lionhead csak egy azon játékfejlesztő cégek közül, akiket a Microsoft az utóbbi időben felvásárolt, hogy erősítse az Xbox üzletágat legnagyobb konzolos ellfeleivel, a Sonyval és a Nintendóval szemben.
Amerikában már megjelent, Nagy-Britanniában pedig a hónap végén kerül a boltok polcaira a CSI: 3 Dimensions of Murder. A méltán népszerű TV-sorozatra épülő játékban a las vegasi helyszínelőcsoport tagjaként csatlakozhatunk Gil Grissomékhoz. Vadiúj, teljesen 3D-s grafikai motor, új történetek és rengeteg izgalom, rejtély. A CSI: Crime Scene Investigation: 3 Dimensions of Murderből most két videó is érkezett, melyek alantról tölthetőek:
Letartóztatták a Miah-testvéreket, akik a kelet-Nagy-Britannia-i régió két legnagyobb kalózaként működtek az elmúlt időkben. A scunthorpei férfiak birtokában több mint 13.000 másolt anyagot találtak, így például CD-ket, DVD-ket és videókazettákat. Michael Rawlison, az ELSPA szóvivője köszönetét fejezte ki a nyomozásban közreműködőknek, hiszen a kalózkodásokkal nemcsak a játék-és filmipar tönkretételét segítette elő a testvérpár, hanem a helyi forgalmazóknak is nagy kiesést okozott. További részletek itt.
A minden évben hagyományosan megrendezett Superbowl amerikai focidöntő óriási esemény. A nagy filmstúdiók a közvetítési szünetekben vetített reklámokban általában a legfrissebb alkotásaikat mutatják be. Így történt ez 2003-ban a Mátrix: Újratöltve esetében is, ami soha nem látott érdeklődést generált. Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, idén "csak" az alábbi alkotásokból láthatunk újabb részleteket.
Nagy-Britanniában már kapható a Falcon 4.0: Allied Force, így a fejlesztők ezt megünneplendően úgy döntöttek kiadnak egy animációt a játékból. A bemutató 36 megát nyom. Aki esetleg még nem látta volna ezt a repülős pakkot, itt az ideje, ide kattintva meglesheti a videót.
Jó reggelt! Rohamosan közeledik az új GS megjelenése, s vele együtt a vasárnap kezdődő GameStar Tábor is hamarosan kezdetét veszi Balatonalmádin. Vagy Balatonalmádiban? Lényegtelen... Attól még jóóó lesz! :D
Az angol, a walesi és a skót kigondolják hogy mint Nagy-Britannia lakói, elmennek egy közös piknikre. Elkezdik a szervezést: - Én hozom a fish&chips-et és a többi kaját! - így az angol. Erre a walesi: - Én hozom az összes piát! Erre pedig a skót: - Én meg hozom a bátyám, meg a feleségem. |
Bár réges régen már tudjátok, mert sikerült anno rátalálnom, az SCi most egy véglegesen hivatalos dátumot adott közre a Richard Burns Rally megjelenésével kapcsolatosan. A hivatalos közlemény pedig arról árulkodik, hogy a nagyobb nyugat-európai országokban - mint például Nagy-Britannia, Németország, Franciaország - szeptember 3.-án megjelenik a raliszimulátor, a többi országban pedig az elkövetkezendő pár napban. Az SCi tehát már csak a téma miatt is tud időzíteni, hiszen 2004. szeptember 3. és 5. között kerül megrendezésre az 1. Japán Rali a rali vb történelmében.
Előkerült egy falat Cossacks II: Napoleonic Wars videó. A GSC Game World (a S.T.A.L.K.E.R alkotói) ezúttal is kitettek magukért, a játék nagyon ígéretes. A címéből bizonyára sokan kitaláltátok, Napóleon korába kalauzol minket, és a hat nagyhatalom (Nagy-Britannia, Oroszország, Poroszország, Egyiptom, Franciaország és Ausztria) egyikét vezetve kell kivívnunk győzelmünket. A videót itt találjátok.
Legnagyobb sajnálatomra nekünk még viszonylag sokáig kell várnunk a Richard Burns Rally PC-s verziójának megjelenéséig és, hogy őszinték legyünk; egy lehetséges demóról sincs egyelőre semmi hír. Ellenben az X-Boxos verziót birtoklók voltak olyan kedvesek, hogy szerették volna megosztani velünk boldogságukat, hadd ússzunk mi is a mámorban! A konzolos és PC-s verzió között egyébiránt gyakorlatilag mindössze annyi lesz a különbség, hogy utóbbiba több dolgot építenek bele, például egy plussz kameranézetet. Reszkess, Xpand Rally! Thanks BH Motorsports.
Az Ubi Soft így késő este is megdobogtatja minden szimulátor rajnogó szívét, ugyanis bejelentettek egy új repülőgép szimet. A híres-neves 1C (IL-2 Sturmovik) készíti, és ez is a 2. Világháború alatt játszódik. Amerika, Japán, Ausztrália és Nagy Britannia légiereje játszik majd szerepet, több mint 40 különböző repülővel. Mindannyiunk nagy örömére máris megnyitották a hivatalos oldalát, ahol egyelőre csak a fórum elérhető el...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)