BioShock 2 - márciusban érkeznek az első DLC-k
A BioShock 2-höz jövő hónapban két csomag is érkezik, nézzük, mit tartalmaznak.
A BioShock 2-höz jövő hónapban két csomag is érkezik, nézzük, mit tartalmaznak.
A PSM3 magazin állítása szerint az elkövetkezendő pár hónapban bővebb információhoz jutunk a Killzone sorozat harmadik részét illetően.
Még ebben a hónapban kezdetét veszi a StarCraft II zárt bétatesztje, amiben mi is ott leszünk
A Lionhead ma jelentette be, hogy a Microsoft jövő hónapban megrendezésre kerülő rendezvényéről a Fable III sem marad le.
Megszületett a régóta várt Ríms of Magic pályázatunk végeredménye - sőt, a lapban is benne van. Lássuk a nyerteseket és műveik első kötetét!
A Gran Turismo ötödik részének kipróbálható verziója előző hónapban jelent meg, s azóta már egymillióan voltak rá kíváncsiak.
Az üzleti terveit felfedvén az EA elmondta, hogy idén nem terveztek bevételeket a Star Wars: The Old Repbulicból.
Férfiaknak szánt reklámfilm készül a Bizarre Creations árkád autóversenyéhez Maxim-lányok szereplésével.
Az Észak-Amerikában élő játékosok mától, a világ többi részén tartózkodók pedig még ebben a hónapban viszont láthatják Mr. T játékbeli mását a World of Warcraftban.
Mint azt tudjuk, az Xbox 360 alapból nem rendelkezik Blu-ray támogatással. Ez hamarosan változni fog.
Új képek érkeztek a Szökés című sorozat játékváltozatából.
Egy ideje már rebesgették, hogy Bruce Willis lesz az eljövendő Kane & Lynch mozi főszereplője, de most már biztos a dolog.
A PacmaFight voltaképp egy Mario klón, csak Pacmannel a főszerepben.
Melankolikus gitárpopból melankolikus elektro
Minden hónapban érkezik a foltozás, most sem lesz másképp.
Az elkövetkezendő hét napban érdekes lesz a felhozatal, hiszen én személy szerint nem hallottam túl sok izlandi vígjátékról. Pedig most lesz.
Októbertől nem csak a Windows tulajdonosok barangolhatnak Rapture-ban, de a Macintosh-sal rendelkezők is élvezhetik a vízalatti város szépségeit.
Küldj SMS-t és nyerd meg a Gamestar PhysX csomagját! Ebben a hónapban kisorsolunk 2 darab Gigabyte GV-N98TOC-512H videokártyát, melyekhez ajándékba adunk 1-1 darab Batman: Arkham Asylum dobozos játékot!
Amint valószínüleg Ti is tudjátok, a Steam minden hónapban közzéteszi, hogy a szolgáltatást használó userek milyen hardverekkel rendelkeznek.
Az E3 után az esztendő legjelentősebb játékshowja veszi most kezdetét, így az elkövetkező néhány napban izgalmasnál izgalmasabb bejelentésekre, továbbá a már ismert játékokhoz kapcsolódó újabb információk világgá kürtölésére számítunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)