Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1149

John Carmack a következő generációról

Hír | 2006.01.07 13:51

John Carmack, az id Software atyja a BuzzScope-nak nyilatkozott a következő generációs konzolokról, illetve új, fejlesztés alatt álló játékukról. Elmondta, hogy hiába rejlik több erő a PlayStation 3-ban, ő akkor is előnyben részesíti az Xbox 360-at a szimmetrikus processzor architektúra és a nagyszerű fejlesztői eszközök miatt. Emiatt aztán az Xbox 360 tartalékait egyszerűbben ki tudják használni. "Következő játékunk egyidőben készül 360-ra, PS3-ra és PC-re." - mondta. Kitért a mobiljátékok egyre növekedő piacára is, amelyben még mindig vannak tartalékok. Szóba került egy Doom RPG, mobil konzolokra és okostelefonokra. Legfőképp új generációs mobil grafikai chipekre lenne szükség Carmack szerint. Nagyjából féltucat mobiljáték alapötlet kavarog a fejében, és elmondta azt is, hogy ha egyszer belefog a második ilyen alkotásába, akkor az szintén egy Doomhoz hasonló, de fantasy stílusú RPG lenne.

Telefonok TOP 10-e

Hír | 2005.08.08 08:04

Egy svéd forgalmazó, melynek neve most titokban marad bizonyos időközönként összeállít egy érdeklődés alapján felépített eladási és népszerűségi listát. Mobiltelefonok - top 10: 1. (1) Sony Ericsson K750i/K750c 2. (2) Motorola Razr V3 3. (3) Nokia 6230/6230i 4. (4) PalmOne Treo 600/650 5. (7) Nokia 6680/6681/6682 6. (5) Qtek 9090/O2 XDA III 7. (9) Nokia 5140 8. (6) Sony Ericsson K700i 9. (10) Qtek S100/I-mate JAM 10. (-) Nokia 6020/6021 PDA-k és okostelefonok - top 10: 1. (1) PalmOne Treo 600/650 2. (2) Qtek 9090/02 XDA III 3. (3) Qtek S100/I-mate JAM 4. (4) HP iPAQ HW6500 5. (8) Hp Ipaq hx2100/2400/2700 6. (7) Hp Ipaq hx4700 7. (5) Mio Mitac 168/Yakumo 300 GPS/Navman PiN 8. (6) Blackberry RIM 6200/7200/7230 9. (-) Qtek 8010/I-mate SP3 10. (-) Blackberry RIM 62X0/72X0

Elérhető az Opera 8 okostelefonra

Hír | 2005.07.02 18:00

Az Opera webböngésző programot gyártó cég eredetileg nem is tervezte népszerű termékének okostelefonra való fejlesztését és kiadását, azonban a tömeges elégedetlenkedések a jelen pillanatban létező más, okostelefonra fejlesztett böngészőkkel kapcsolatosan, valamint a cég felé irányuló kérések ezreinek hatására mégis úgy döntöttek; hogy lesz Opera 8 Windows Mobile 2003-rendszerű okostelefonokra. Az Opera 8 ezen verziója a kisképernyőhöz igazítja a weblapokat letöltés közben, így kényelmesebb a szörfözés a neten. Támogatja a különféle szabványokat, így a CSS2-t, a DOM 2-t és a Java-technológiát is. Az ingyenes letölthető program elérhető az Opera honlapján, egész pontosan itt.

Motorola Franklin - szupervékony csoda

Hír | 2005.06.27 22:30

Siemens SX1-em után boldog Motorola okostelefon-tulajdonos vagyok, aki nagyon elégedett személyes tapasztalatai alapján a márkával. No és ez a márka jelentette be legújabb készülékét, amely nem más mint a Motorola Franklin, egy csúcskommunikátor. A Windows Mobile 5.0-val felszerelt kütyü esetében gyakorlatilag egy PDA-telefon kombóról beszélhetünk, amely mindössze 11,5 mm vastag (egyébként 112x65x11.5 mm) és 115 gramm. QWERTY-billentyűzet, 1.3-megapixeles kamera és 128 megabájt rendelkezésre álló memória. Árak és a bevezetés időpontja egyelőre titok.

Nokia Nseries - a jövő

Hír | 2005.04.28 17:56

A Nokia a napokban három olyan telefont mutatott be, amelyek egyértelműen meghatározzák a jövő mobiltelefon-technológiai fejlődésének irányát. Az új kategória (Nseries) képviselői 3G-s támogatással, 2 megapixeles kamerával és VHS-minőségű képpel rendelkeznek, nomeg nem szabad elfelejteni a 4 gigabájtos memóriát és a WLAN támogatását sem. A Nokia N90 kamerája Carl Zeiss optikával rendelkezik. 20x-os optikai zoomra képes(!), flash, makró és videó módokban. A külső kijelző 128x128 pixelen 65000 színben pompázik, míg a belső 262.000 színben, 352x416-on. Ezév második negyedévében várható. Az N91-es zenelejátszásra lett optimizálva. 3000 mp3 fájlt képes megközelítőleg tárolni a beépített 4 gigabájtos memóriájában, majd 12 órán keresztül tudja azokat lejátszani. Valamikor év végén várható. A Nokia N70 pedig "csak" egy sima okostelefon, amibe a létező legszélesebb skálán ültették be a technológiai csodák netovábbját. Én magam részéről az N90-et választom :)

Palm OS mobilba

Hír | 2005.02.02 14:20

Terjeszkedés folyik kérem, a történet szerint ugyanis a Palm OS rendszerek meghódítják a mobilpiacot. Hogy mi a realitás? Azt majd az idő eldönti. Ami biztos, hogy mostmár hivatalos tény, miszerint megszületett az első Palm OS rendszert szívének tudható okostelefon. A Qool Labs drágasága igazán szemügyrevaló. A háromsávos GSM telefont 200 Mhz-s Motorola processzor hajtja, egy 32 megabájtos RAM társaságában. SD foglalat, érintőképernyő, 1,3 megapixeles kamera, DocumentsToGo, PalmSource Mail, wav és mp3 fájlok, nomeg minden más. A Qool QDA-700-ról további infó itt. Végezetül tennék a témához egy érdekes kérdést: melyik a jobb megoldás a kézitechnika igényelőinek? A) Venni egy okostelefont. B) Venni egy mobilfunkciós csúcs-PDA-t. C) Okostelefon és "olcsóbb" (50-120 e. Ft) PDA.

Agile Messenger 3.0

Hír | 2004.09.30 18:06

Az Agile Mobile nevű cég legközismertebb programja az Agile Messenger. A program segítségével a PC-ken elterjedt kapcsolattartó programokkal kompatibilis formában tarthatjuk a kapcsolatot másokkal. Nevezetesen legyen Pocket PC-nk, okostelefonunk, avagy bármilyen más kütyünk, amelyen megfelelő operációs rendszer és támogatás található, ebben az esetben az Agile Messenger legújabb verziójával könnyedén kommunikálhatunk az MSN, ICQ, Yahoo!, AIM és Wireless Village felhasználónevet birtoklókkal. Mondanom sem kell, ez egy igazán hasznos program, mely ráadásul a Trillianhoz hasonlóan többféle kommunikátort is tartalmaz. A 3.0-ás verzióban a Push to Talk mobiltelefonos funkció használata is lehetséges. A programért erre parancsoljatok.

Mobil piac: a Ferrari ringbe száll!

Hír | 2004.08.21 09:44

Bizonyára emlékeztek a McLaren és a Siemens közös együttműködésére, melynek kiváló gyümölcse a Siemens SX 1 McLaren Edition limitált példányszámban (jómagam is tanusíthatom, hogy az egyik legjobb okostelefon, ami csak létezik!). A Ferrari sem akar kimaradni a jóból, így gyakorlatilag lekopírozva a történteket, a Motorolával karöltve limitált példányszámú Ferraris mobiltelefon gyártást kezdenek; mely az oly népszerű Motorola i830-on alapszik. A Motorola i833 Pininfarina Limited Edition 130x130 pixeles 65.000 színű kijelzője mellett 600 tagú tel.könyvet, javát, T9 predektív szövegbevitelre képes szoftvert, Push-To-Talkot és minden egyebet tartalmaz ami egy mai telefonnak az "alapjaiként" szolgálnak. A 112 grammos 85 x 45 x 19 mm-es készülék 60 órás készenléti időt garantál, 2004. negyedik negyedévétől. Végül, hogy belevigyek egy kis szubjektivitást, -bár i833-asom nincs - szerintem a fekete párduc SX 1 jobb.

A videó lejátszók csúcsa?

Hír | 2004.08.15 09:01

Talán ezen a kinevezésen is el lehetne gondolkozni... Az Eastech Electronics egy vadiúj videólejátszót dobott piacra, mely alig nagyobb; mint egy funkcionalitásában remeklő, ám méretében nem épp farzsebbe passzoló okostelefon. A videó és audio lejátszó fedőneve ET920. A 3,6"-es méretű, 320 x 240 képpontos LCD kijelzős készülék 20 GByteos merevlemezet rejt magában, SD/MMC kártyabúvóhelyet, valamint 2.0-ás USB portot a PC-hez csatlakoztathóság miatt. MPEG4/DivX/WMV9 formátumban filmeket, videókat, míg MP3/ADPCM/WMA kiterjesztésekben zenéket, hangokat képes lejátszani a 311 grammos és 136.1 x 78 x 25.5 mm méretű készülék.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)