Napi képömleny!
Mivel a Max Payne hamarosan itthon is megjelenik (külföldön már a boltokban csücsül), nincs más dolgunk, mint végignyomni, és várni a többi évek óta készülő gammát. Ezek közül kettő is nagyító alá kerül a mai napon (MCO, Renegade)...
Mivel a Max Payne hamarosan itthon is megjelenik (külföldön már a boltokban csücsül), nincs más dolgunk, mint végignyomni, és várni a többi évek óta készülő gammát. Ezek közül kettő is nagyító alá kerül a mai napon (MCO, Renegade)...
Ismét kiadták két játék kipróbálható demó verzióját. Az egyik a Colobot, mely egy teljesen 3D-s kaland-stratégia. A másik pedig a már régebben megjelent Worms World Party demója. Ezt csak azért nem tudjátok tőlünk letölteni, mert szerintünk ez a demó már egy kissé idejétmúlt...Ha szükséged van valamelyikre, klikkelj a nevükre, és már tölthetsz is le!
Ismét kiadták a nemrégiben megjelent Fly! II című repülőszimulátor javítását. Ahhoz, hogy a második updatetet használhasdd, szükséged van az elsőre is. Tőlünk mindekettőt le tudod szedni!
Azzal, hogy elkezdődött az idei Electronic Entertainment Expo, nyilvánosság elé került két, igen régóta készülő játék, egészen új bemutató animációja. Az első a Duke Nukem Forever (45,3MB), a második pedig a Max Payne (13,4MB). Mindkettő akciójáték, csak az előbbi FPS, utóbbi pedig third person shooter. Ha meg akarod tekinteni ezeket az animációkat, nincs más dolgod, mint egyszerűen a nevekre kattintasz, és máris indul a letöltés! Ja, és ne feledd, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagy, hogy tőlünk tudod tölteni, hiszen mi is alig tudtuk megkaparintani, mivel a többi nagynevű játékoldalra a nagy "tolongás" miatt alig lehet felcsatlakozni...Mégvalami. A Max movie-hoz DivX-re lesz szükséged.
A Cryonetworks bejelentette, hogy éppen fejlesztenek egy Dune univerzumban játszódó programot, mely nem más, mint a Dune Generations. Ezzel ők a harmadikok, akik ezen a témán alapuló játékot gyártanak (a másik kettő a Westwood - Emperor: Battle for Dune és a WideScreen Game: Dune). Ez a valós idejű stratégiai játék több, mint az átlagos startégiák, hiszen itt egy egész dinasztiát irányítanunk kell majd. A program hivatalos honlapján találhattok róla bővebb infofmációt is. Az első kilenc képet a játékból pedig itt találhatjátok meg.
Az Avault honlapra ismét feltettek kettő, nemrégiben megjelent játék javítását. Egyik a Tropico, a másik pedig a Majesty: Northern Expansion. Ha szükséged van ezekre, egyszerűen kattints a játákok címére és máris megjeleneik a letöltési oldal.
A Microprose kiadta harmadik DM pályáját, néhány napja megjelent third person akciójátékához, az X-Com: Enforcer-hez. Ezt az eddigi kettővel egyetemben itt találhatod meg.
Mivel hivatalosan is bejelentették, hogy az idei E3-on biztosan nem mutatják be a Doom III-at, a Legend Entertainment Unreal II-es játéka lett a show "meg kell nézni díj" nyertese. A játékot kiadó Infogrames egyébként azt is elárulta, hogy nem egy, hanem mindjárt kettő Unreal folytatást fognak bemutatni (na nem mindet PC-re).
A LucasArts Entertainment bejelentette, hogy az Ensemble Studios-szal (akiktől a nagysikerű Age of Empires sorozat származik) karöltve készítik a következő Star Wars univerzumban játszódó valós idejű stratégiát. A program című Star Wars Battleground lesz, és valamikor még idén télen várható a megjelenése. Az Ensemble elmondta, hogy a csapat nagy Star Wars rajongó és örülnek, hogy részt vehetnek a projectben. A másik oldalról (Lucas-ék) úgy nyilatkoztak, hogy nagyon bíznak az AoE alkotóinak tudásában, és kettejük erejét ötvözve, egy igen ütőképes játék létrehozásán munkálkodnak...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)