Emberekre támadt egy tesztelés alatt álló humanoid robot
Vad csapkodásba kezdett az egyik gép, ahogy tesztelői dolgozgattak rajta.
Vad csapkodásba kezdett az egyik gép, ahogy tesztelői dolgozgattak rajta.
Ezúttal is két ingyenes cím érkezett PC-re.
A Google iOS appjába érkezik a "Simplify", ami bonyolult szövegeket egyértelműsít a kereső találatai között.
Ariel Winter a következőképp foglalta össze az akkor időket: "Célpont voltam".
Színesek, vékonyak, mesterséges intelligenciával felturbózva - ilyenek lesznek az új Surface termékek.
Nincs mese, közeleg a Microsoft kézi konzolja.
Öt év után új interaktív drámával jelentkezett a Don't Nod, az eredeti Life is Strange alkotója.
A RadRunner Max Cargo nem kispályás versenyző lesz az e-bike-ok ligájában.
Egy nagyon érdekes új szabadalmi dokumentum bukkant fel, ami nagy újításokról árulkodik.
A Rogue City önálló folytatásaként érkező projekt számos újdonságot tartogat.
Nem csak műfaji, konkrét tartalmi kapcsolódás is érkezik.
Ezúttal a Pink Sunset Studio munkáját hallhatjuk.
A Microsoft bejelentette a májusi újdonságok első hullámát Xboxra és PC-re.
Amint megérkezik a 11.1.7, Azeroth összes pékje elveszti majd az állását.
Új funkció érkezhet, ami rögtön szól, ha a hátunk mögül illetéktelen tekintetek merednek a képernyőre.
A Paramount+ streamingplatformra érkezik a legújabb NCIS-spinoff.
100 Zeroes néven fut a techóriás filmes és tévés kezdeményezése.
A Sega az eredeti producer irányításával támasztja fel a szériát, de sajnos nem az eredeti magyar fejlesztőcsapattal.
Manapság már egészen szokatlan kialakítást kapott az új monitor.
Az Apple vékony csodája külön akksitokkal érkezhet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)