X-Men: Apokalipszis - Kritika
A mutánsok önnön világvége mozija egyben a franchise végítéletét is előrevetíti, de közel sem annyira apokaliptikusan, mint a híre.
A mutánsok önnön világvége mozija egyben a franchise végítéletét is előrevetíti, de közel sem annyira apokaliptikusan, mint a híre.
A mutáns széria kapitánya visszakapta a kormányrudat és ezt ennek örömére egy össznépi bulival ünnepelte meg. Nem is akárhogy!
A Computex 2019 kiállításon elkaptuk azt az ASUS vezetőt, aki többek között a mi régiónkért is felel, hogy válaszoljon pár kérdésre azzal kapcsolatban, merre tart a laptopok és PC-k világa.
A mutáns széria főnixmadárként támadt fel hamvaiból és stílusosan ismét a képregényadaptációk élvonalában találta magát.
Christian Bale és Matt Damon lesznek az aszfalt királyai. Szó szerint, mivel ez lett a Ford v. Ferrari film magyar címe.
Amikor a mutánsok először táncoltak a szakadék felé.
A stúdiónak szüksége van néhány extra hónapra, hogy rendbe tegyék a főszereplő kinézetét.
A második mutáns mozi a lehető legjobb variánsa egy folytatásnak: nagyobb, látványosabb, jobb.
Pontos megjelenési dátummal fokozza a várakozást a Warner Bros. Már hogy azét, akit lázba hoz a Mortal Kombat filmes reboot ötlete.
A szuperhősfilmek újévezredbeli aranykorát elindító széria nyitódarabja még közel 20 év után is a zsáner egyik legjobbja.
Továbbra is pörögnek a pletykák a rebootolt Öngyilkos Osztag kapcsán, és Idris Elba neve nem először bukkan fel.
A Galaxis őrzőinek morcos kék Mary Poppinsa átigazol a DC-hez, ahol egy uszonyos gonoszt alakíthat majd.
Stephen King vérfagyasztó bohóca visszatér, ezúttal viszont nehezebb dolga lesz.
A Paramount végre megmutatta, hogy fog kinézni kedvenc kék sündisznónk egy élőszereplős filmben. Már csak Jim Carrey-ben bízunk.
Kiderült, hogy kik fognak feltűnni a következő Bond-filmben, a cím azonban továbbra sem ismert.
Először láthatjuk mozgásban a mocsári szörnyet.
Úgy tűnik, hogy a Halálos iramban filmek sztárja Pandorára cseréli a V8-as motort.
Aki szeretné, hogy az NBA Jam kommentátora kommentálja az eseményeket, vagy hogy egy ellenséges NPC az oldalára álljon, mindenképp keresse fel a varázslót.
Még mielőtt nekiállna újra rendezni a bűnbocsánatot nyert Gunn A galaxis őrzői folytatását, befejezi a melót a Suicide Squadon, ami egyébként nem az előző Öngyilkos osztag folytatása lesz.
Vajon így zajlott le a diskurzus a Disney fejesei között James Gunn ügyében? Sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk. Bárminemű egyezés a valósággal a véletlen műve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)