Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1205

A Beatles együttes ismét az Apple-t pereli

Hír | 2006.03.29 11:52

A Beatles és az Apple Computer, a zeneipar két óriási alakja hamarosan az angliai bíróságon találkozik. A legendás együttes képviselői már többször perelték a vállalatot - ezúttal az iTunes zeneletöltő szolgáltatás az indok. Az Apple Corps, amely a Beatles üzleti érdekeit képviseli, azzal a váddal fordult a bírósághoz, hogy az Apple Computer az iTunes megvalósításával megsértette a köztük 1991-ben létrejött megállapodást. Annak értelmében ugyanis utóbbi vállalat nem használhatja logóját és az Apple elnevezést zenei disztribúcióra. Ennek ellenére az Apple Computer rendszere már több mint egymilliárd digitális zenei letöltést szolgált ki, amiket a legsikeresebb hordozható multimédia lejátszóra, az iPodra telepítettek fel. Ez a harmadik alkalom, hogy az Apple Corps bíróságra viszi követeléseit a kaliforniai székhelyű, elsősorban Mac komputereiről elhíresült vállalatot az Apple védjegy használata miatt, amit a Beatles zenei kiadója az 1960-as évektől tudott magáénak. Az Apple Computert jóval később, 1976. április 1-jén alapította Steve Jobs és Steve Wozniak. "Igen kockázatos fellépés ez, mindkét fél részéről." - mondta Rosalind Messer, a londoni székhelyű Norton Rose jogi cég szellemi tulajdonjogi szakértője. "Azt kérik a bíróságtól, hogy olyan ügyet dolgozzanak fel, amit a vállalatoknak tizenöt évvel ezelőtt el kellett volna rendezniük." A tárgyalás ma kezdődik a Londoni Legfelső Bíróságon. Szakértők szerint, ha az Apple Corps megnyeri a pert, az Apple Computer számára akár több tízmillió dollár büntetést is kiszabhatnak. Az elmúlt pénzügyi negyedévben a vállalat 14 millió iPodot adott el, több mint tízszer annyit, mint ahány Macintosh számítógépet. Az Apple jelenleg az Egyesült Államok digitális zenelejátszó piacának 69%-át tartja a kezében, 2005-ben pedig az iTunes a legális zeneletöltések 72%-át bonyolította le. 1991-ben az Apple Computer 26,5 millió dollárt fizetett az Apple Corpsnak egy hasonló jogi probléma miatt. Akkor olyan, frissen bemutatott hardver és szoftver eszközöket kifogásoltak, amelyek jelentősen megkönnyítették hangok előállítását a számítógépen. A mostani tárgyalás ugyanarra a megállapodásra vonatkozik, mint a 91-es, és lényegében arról vitáznak majd, hogy az csak a fizikai médiára (előre felvett tartalmak, CD, kazetta, stb.), vagy a digitális disztribúcióra is - mint az iTunes - vonatkozik.

Bajban az Apple Franciaországban

Hír | 2006.03.28 12:33

A francia törvényhozók a minap elfogadtak egy tövényjavaslatot, ami szokatlan módon közelíti meg a digitális tartalmak szerzői jogi védelmét. A javaslat szerint az online zenei szolgáltatóknak bármilyen lejátszó eszköz esetében szabadon felhasználhatóvá kell tenniük a tartalmakat. A múlt héten 296:193 arányban megszavazott törvény kitér továbbá a kalózkodásra kiszabható büntetésekre is. A napokban terjeszti be az alsó ház a szenátus elé a következő szavazás lebonyolítása miatt. Azonban az Apple franciaországi képviselete máris megtámadta a javaslatot, mondván, az államilag támogatja a kalózkodást. Elemzők szerint a kaliforniai székhelyű vállalat inkább elhagyja francia online piacot, mintsem megossza a saját fejlesztésű technológiáját, amely egyébként az igen népszerű üzleti modelljének alappillére is egyben. Az Apple legnépszerűbb digitális lejátszója, az iPod szenvedné el a legnagyobb veszteséget, ha a törvény életbe lépne. A többi gyártó, mint például a Sony féle Walkman család nem sokat érezne a változásokból, mivel ők nem üzemeltetnek ekkora online zeneboltot, mint az iTunes. Egy olyan országban, ahol a különféle DVD alapú másolásvédelmi eljárásokat folyamatosan támadások érik a bíróságok felől, a törvényhozók mégis olyan megoldást keresnek, amely tud úgy működni, hogy a zenék bármilyen eszközre letölthetők maradnak. Ezt tetézi, hogy egészen minimális pénzbüntetéseket határoztak meg a digitális kalózoknak: a maximálisan kiszabható bírság 181 dollárnak megfelelő euró. A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) nagyjából másfél ezer iparági szereplőt képvisel – ők egyelőre óvatosan reagálnak a fejleményekre. Az érdekcsoport szerint a törvényjavaslat valóban arra törekedik, hogy támogassa a különböző eszközök közötti kompatibilitást, de nem elég pontos ennek megvalósítása. Kifogásolták továbbá az alacsony büntetési összegeket is. „Egy fájl illegális letöltése nem egyenlő több albumnyi zene nem megfelelő úton való beszerzésével. A büntetések mértéke elrettentő hatást kellene, hogy gyakoroljon. Egyébként a francia digitális piac igen számottevő: az IFPI adatai szerint már mintegy 16 ilyen letöltő központ üzemel az országban. A 2004-ben mért másfél millió letöltött dal egy éven belül húszmillióra növekedett. Az Apple-nek tehát egyáltalán nem érdeke csak úgy otthagyni a piacot, ám egyelőre nem tudni, milyen lépésre szánja el magát.

Németország újra támad: hullanak a kalózok

Hír | 2006.03.27 14:48

Németországban egy frissen elfogadott törvényjavaslat értelmében akár két év börtönbüntetést is kockáztatnak azok a számítógép-felhasználók, akik kereskedelmi forgalomban lévő filmeket töltenek le. Az Európában egyedülálló szigorral rendelkező törvényjavaslat 2007. január 1-jei hatállyal lép életbe, és kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést határoz meg. A filmipar adatai szerint a németek évente mintegy 20 millió filmet töltenek le illegálisan. Sokak szerint a következő James Bond film, a Casino Royale a hivatalos novemberi premiert megelőző hetekben már elérhető lesz a kalózhálózatokon. A nagyobb fogyasztóvédelmi szervek máris felemelték a szavukat, ugyanis véleményük szerint a törvény a fogyasztókat egyszerűen bűnözőnek titulálja, akik tönkreteszik a kormányzat erőfeszítéseit egy tudás alapú gazdaság létrehozására. Patrick von Braunmühl, a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségének nevében úgy nyilatkozott, hogy ez a lépés a lehető legrosszabb megmozdulás a társadalom felé. Felesleges mértékben zavarja meg az internetes közösséget, és bűnözőket "csinál" a fogyasztókból. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter azonban megvédte a törvényt, mondván nem az a céljuk, hogy mindenki kezére bilincset rakjanak, aki letölt valamit az internetről, de ettől függetlenül olyan filmek letöltése, amelyeket még nem is játszanak a mozik, nyilvánvalóan illegális cselekedetnek számít, amit valahogyan meg kell fékezni. Hangsúlyozta, hogy a legális úton szerzett DVD-kről továbbra is szabad személyes felhasználásra másolatot készíteni. Günther Krings, a Keresztény Demokrata Párt szóvivője hozzátette, hogy "Nem kellene különbséget tenni egy rágógumi boltból való ellopása, és egy film illegális letöltése között." Nem csak a filmipar szenved óriási károkat a kalózkodás miatt. A német adatok szerint 2005-ben hetedik alkalommal zárt veszteséggel a zenei iparág. Abban az évben 1,7 milliárdos mínusszal zárták a mérleget. Az eladások 1998 óta 45%-kal csökkentek, s a Nemzetközi Hanglemezkiadók Egyesületének német divíziója szerint múlt évben mintegy 439 millió zenei lemezt másoltak le illegálisan, csak Németországban.

Kína: tíz év börtön kormányellenes netes véleményért

Hír | 2006.03.20 14:42

A kínai hatóságok tíz évnyi börtönbüntetéssel sújtottak egy internetezőt, amiért az kormányellenes cikket írt egy weboldalon. Az emberjogi képviseletek azonnal ráharaptak a témára. Ren Zhiyuan, egy Shandong tartományban dolgozó gimnáziumi tanár a napokban kapta kézhez a bírósági végzést - a vád "az állami hatalom megsértése" volt. A Human Rights in China (HRIC) kínai emberjogi szervezet értesülései szerint az urat még 2005. május 10-én tartóztatták le. A kérdéses cikket "Az út a Demokrácia felé" címmel írta, s olyan kijelentéseket tett benne, melyek szerint a népnek joga van erőszakosan megdönteni egy zsarnoki kormányt. A vád kiterjedt továbbá egy állítólagos Szárazföldi Demokráciai Élvonal névvel illetett kormányellenes csoport megszervezésére is. A bírósági tárgyaláson Ren ártatlannak vallotta magát. A Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) nevű, franciaországi sajtóképviseleti szervezet kiadott egy közleményt, melyben az úriember elítélését kritizálták, mondván, hogy a nézetei tulajdonképpen egyeznek a kínai kormány ideológiai nézeteivel is. A Marx és Engels által 1848-ban írt Kommunista Párti Kiáltványon alapul ugyanis a Kínai Kommunista Párt ideológiája is, melyben ez is szerepel: "A kommunisták nem titkolják nézeteiket. Nyíltan deklarálhatják, hogy céljaikat csakis a létező szociális formák leváltásával érhetik el."

'Napot...

Hír | 2006.03.15 10:41

Kellemes szerda reggelt mindenkinek. Szabadnapja alkalmából ma valószínűleg mindenki kialudta magát. Lehet, hogy Petőfi apáink is inkább visszafeküdtek volna aludni, ha az ajtón kilépve tavasz alkalmából dobnak egy hátast a csúszós jégen. No de feltehetjük a kérdést, hogy mi van, ha a Pilvax netkávézó lett volna, és Táncsics letöltheti a börtönbüntetését? És mi van, ha ingyenes hotspot lelőhely is a Pilvax, ahonnan PalmOne Lifedriveját előkapva a márciusi ifjak Pestre hívják az ország fiataljait e-mailben?

Egy bombanő nyaral Velencében. Javában gondolázik, mikor a gondolás idegenvezető szemet vet a nőre. Egy kissé elhagyatott helyen megkérdi tőle: - Remélem, szereti a szexet! - Hová gondol, maga szemtelen! - fakad ki a nő. - Oké, de úszni biztosan szeret.

Franciaország is fellépne a fájlcserélők ellen

Hír | 2006.03.13 17:15

A Franciaországi Nemzeti Gyűlés vitába szállt a francia kormány fájlcserélő hálózatok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatával szemben. Az új tervezet ugyanis az illegális úton zenéket és filmeket letöltő otthoni felhasználókat pénzbírsággal, a szerzői jogvédelem alá eső szoftvereket terjesztőket pedig akár börtönbüntetéssel is sújthatja. Nicolas Sarkozy belügyminiszter a fájlcserélést egyszerűen lopásnak nevezte. A kormány el szeretné törölni azt az apró törvény-kiegészítést is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minimális díjért cserébe korlátlanul tölthetnek le. Az eredeti javaslat szerint az említett bűncselekmény 300 ezer euróval és akár elzárással is büntethető lett volna. A baloldali ellenzék azonban, társulva az UMP-vel, tavaly decemberben sikeresen elérte a tövénymódosítási javaslat elvetését. Sarkozy továbbra is kiáll a véleménye mellett: "A fiataloknak jogot kell biztosítani személyes másolatok készítésére, de az ipari szinten űzött illegális letöltés akkor is lopás." - mondta. A következő szavazás március 15-én várható. A kormány időközben lényegesen lentebb csökkentette a javaslatában előterjesztet pénzbüntetést 38-150 euróra.

[MOVIE] SUN

Hír | 2006.02.19 10:54

Előkerült a SUN: Soul of Ultimate Nation című MMORPG intrója, ami egyszerűen BÜNTETÉS! Ha esetleg a Gyűrűk Ura filmekből ismerős jeleneteket fedeznétek fel, az nem a véletlen műve. Még a zenéjét is a filmtrilógia zenéjéért is felelős Howard Shore írta. Egy szóval brutálság lesz ez nagyon. Sajnos a megjelenési időpontja egyelőre ismeretlen.

Take-Two pénzügyi adatok, pereskedések

Hír | 2006.02.02 14:23

A Take-Two játékkiadó benyújtotta a Tőzsdei Felügyeleti Hatóság (Securities and Exchange Commission) részére a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi jelentését. Ez sokban hasonlít a nemrég publikusan kiadott jelentéshez, ám annál valamivel részletesebb, és egyéb tételeket is tartalmaz. A legfontosabb talán, hogy idén több bírósági pernek nézhetnek elébe a GTA: San Andreas botrány miatt. Többek között beperelte őket Los Angeles városa a Hot Coffee modifikáció miatt, valamint a megölt rendőrök családtagjai is keresetet nyújtottak be. További ügyek vannak előkészületben New York, Pennsylvania és Illionois államokban is. Fény derült a közelmúltban felvásárolt játékfejlesztő vállalatokkal kötött szerződések pontos pénzügyi adataira is. A System Shock 2-t és Freedom Force-t jegyző Irrational Games potom 4,2 millió dollárba került, amit 2 millió dollárnyi lekötött tőke egészít ki. A megállapodás még nem végleges, így az összeg elmehet akár tízmillióig is. A Top Spin-t fejlesztő Indie Built vállalatot a Microsofttól vették át 18,5 millió dollárért. A második fogás a Civilization IV-et maga mögött tudó Firaxis. Őket 26,7 millió dollárért tették magukévá, amit további 12,5 milliónyi lekötött tőkével toldottak meg. Még ennél is többet költöttek a Segától átvett Visual Concepts-ért. A 27,8 millió dolláros készpénzes vásárlást a többletköltségek összesen 32,2 millióra növeltek. A jelek szerint a Duke Nukem Forever fejlesztése is óriási pénztemető. Eddig 4,25 millió dollárnál járnak a fejlesztési költségek, amit azzal a feltétellel biztosított a 3DRealms számára a kiadó, hogy 2005. március 31-ig leteszi az asztalra a játékot. Mivel ez nem történt meg, most kénytelenek újratárgyalni az egészet. Ha idén év végéig sikerül vele elkészülni, további félmillióval tudják megnövelni a büdzsét. Megdöbbentő, hogy a Grand Theft Auto sorozat a kiadó összes bevételének 34%-át tette ki. Ennek egy része biztosan el fog menni a perköltségekre, és a büntetésekre.

[MOVIE] Rugby 06

Hír | 2006.01.31 20:07

Az EA Games kiadott egy új videót a HB Studios által fejlesztett sportjátékról, a Rugby 06-ról. a fél perces ingame jelenet a Büntetés (Penalty) funkciót kívánja bemutatni. Maga a játék az ígéretek szerint a legrealisztikusabb rögbi élményt tárja a szemünk elé, mely meg van támogatva az EA-tól elvárt körítéssel, mint sok csapat, híres bemondók, és izgalmas, sokrétű online játékmódok.

'Napot!

Hír | 2006.01.31 10:32

Először is elnézést szeretnénk kérni, hogy kimaradt az esti és a reggeli hírezés. A felelősöket még keressük, de majd megkapják méltó büntetésüket... :) Gyorsan essünk is neki a lemaradásoknak!

Két macska, Lola és Liza szülni készül. Lola macskaalmon elli majd kölykeit, de vajon Liza Minelli?

17 év börtönbüntetést kaphatnak az Xbox "moderrek"

Hír | 2006.01.14 18:11

Egy Hollywood-i játékbolt két tulajdonosáról a múlt hónapban derült ki, hogy tömegszámra modifikálták az Xbox játékkonzolok másolásvédelmét, majd azokat másolt és tört szoftverekkel árusították. Az esetet az Entertainment Software Association nevű szervezet vizsgálja, amelynek nyomozói maguk is vásároltak az említett termékekből. Amennyiben a bíróságon mindezt hiteles bizonyítékokkal tudják igazolni, a két úr 17 (tizenhét!) év börtönbüntetésre számíthat.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.27 06:52

Kellemes reggelt. Az enyém enyhén szólva sem az, valami hülye nátha... No sebaj, létfenntartó-rendszer működik, pajzsok maximumon, 'Zlotyi' megcsinálta a transzpúdert, úgyhogy indulhatunk Kirk kaptány'!

A misszionáriushoz így szól a fekete törzsfonök: - Látod ott azt sok fekete asszonyt? - Látom. - Rajtad kívül van még más fehér ember is az őserdőben? - Nincs. - Hát akkor figyelj ide! Annak a sok fekete asszonynak fehér gyerekei születnek! Ezért most mi téged büntetésből megeszünk! Mire a misszionárius: - Látod ott a fehér kecskéimet? - Látom. - És látod közöttük azt a néhány teljesen fekete gidát? - Látom. - És mi a véleményed? - Ha hallgatsz, akkor én is hallgatok!

Devin Moore rács mögött! GTA!

Hír | 2005.08.10 09:32

Aki figyelte mostanság a híreket, hallhatta, hogy egy Devin Moore nevezetű fazon nem rég megölt három rendőrt majd elhajtott a kocsijukkal. Természetesen ez nem maradhat büntetés nélül, elfogták, ment a bíróságra. A kedves ügyvéd azzal védte Mooret, hogy mentális gyengeségben szenved és az váltotta ki benne ezt a tettet, hogy sokat játszott a GTA III-mal illetve a Vice Cityvel. Sajnos (szerencsére?) a bírót nem hatotta meg az érvelés, Mooret elítélték. Ez van.

'Reggelt...

Hír | 2005.07.15 07:33

Hol van már az elektronikus papírom? Nem hozza ez a tökkelütött postás :) No mindegy, addig elolvasom amit kell PDA-n, ha nagyon mini és óriástartalmú eszközt akarok :) Hát ma reggel nem állítom, hogy sok hír van, de ez még változhat.

A rendőrnek ikrei születnek. A nővér büszkén mutatja meg az apának őket. A rendőr zavartan megszólal: - Melyik az enyém? - Pincér, nem tudna valami könnyű ételt hozni? - De igen, uram! Hozhatok például egy tizenöt dekás hússzeletet, az nálunk csak hat deka. A misszionáriushoz így szól a fekete törzsfonök: - Látod ott azt sok fekete asszonyt? - Látom. - Rajtad kívül van még más fehér ember is az őserdőben? - Nincs. - Hát akkor figyelj ide! Annak a sok fekete asszonynak fehér gyerekei születnek! Ezért most mi téged büntetésből megeszünk! Mire a misszionárius: - Látod ott a fehér kecskéimet? - Látom. - És látod közöttük azt a néhány teljesen fekete gidát? - Látom. - És mi a véleményed? - Ha hallgatsz, akkor én is hallgatok!

[MOVIE] PREY BÜNTETÉS!!!

Hír | 2005.05.19 17:37

Egy csávónak volt pofája bevinni kamerát egy Prey prezentáció vetítésre. Nagyon helyesen tette egyébként. Alant láthatjátok a lealázó eredményt... Nézzétek meg!!

[KéPZ] The Godfather büntetés

Hír | 2005.05.15 23:27

Gőzerővel dolgozik az EA, Coppola híres trilógiáján a Keresztapán, melyről a kezdeti képek alapján már eldönthettük, hpgy ütős matériáról lesz szó. A srácok nem hazudtolták meg magukat és ezúttal egy gyönyörű képet prezentáltak nekünk, magáról a Don-ról. A stuff PC-n keresztül a PS2-n át,, minden létező masinára kijön, remélhetőleg még idén.

Gothic 3 scanek!

Hír | 2005.04.25 19:20

Hölgyeim és uraim, jd bácsi újabb fantasztikusan frenetikus Gothic 3 scanekre hívta fel a figyelmemet. Emlékeztek, mikor bemutatták az új Elder Scrolls-t, egy jó ideig hittem, hogy nem lesz igazán ellenfele, legalábbis grafikailag semmiképpen. Ez az elméletem igen erősen megdőlni látszik, mikor példának okáért ezeket a friss képeket szemlélem. Azért eléggé büntetés az a minőség, amit ma létre tudnak hozni játékban. Erre parancsoljatok.

Tevékenykedik az FBI

Hír | 2005.04.15 09:49

Már egy ideje nem igazán hallhattunk különféle FBI akciókról, melyekkel az egyes "kalóz tevékenységeket" próbálták volna felderíteni. Most azonban újabb esemény történt. Éppen tegnap, New York-ban és New Jersey-ben tartóztattak le négy embert, akik igencsak nagy mennyiségű, illegális Nintendo játékokat próbáltak értékesíteni. Valamivel több, mint 60 ezer (!) másolt kópia került elő, a lemezeken olyan nevek voltak, mint a kasszasikert jelentő Donkey Kong, Mario Brothers, Duck Hunt és persze sokan mások. Mégis hogyan buktak le? Egyszerű, egy álcázott ügynöknek akarták eladni a portékát, abban reménykedve, hogy igen nagyot szakítanak. Hát ez végülis sikerült, nyernek is majd vele egy szépséges börtön- illetve pénzbüntetést. Úgy érzitek megérte?

[KéPZ] The Elder Scrolls: Oblivion

Hír | 2005.02.19 18:39

Az elkövetkezendő korok nagy grafikai büntetése lesz (remélem) a The Elder Scrolls IV: Oblivion. Eddig is fantasztikus képeket láttunk belőle, de joggal merül fel a kérdés: mozgásban is ilyen állatul néz ki? Sajna erre még választ nem tudok adni, így csak ajánlhatom, hogy nézegessétek a képeket, amikből újfent három darabot kínálok. Alant katt!

World of Warcraft büntetés!

Hír | 2005.01.10 19:23

Nem hiába, a Blizzard azért mégis csak Blizzard, ha a fene fenét eszik is :) Ők már sokszor bebizonyították a világnak: kezdenek sejteni valamit, ha játékfejlesztésről van szó. Nincs ez másképp leendő kedvenc játékommal a World of Warcrafttal kapcsolatban sem. Alig telt el bő egy hónap az amcsi, ausztrál, valamint új-zélandi megjelenés óta, a drágaszágot máris több, mint 600.000 példányban értékesítették világszerte. Mondjuk azt nem tudom, mi történne, ha ez a töménytelen játékos egyszerre rászabadulna egy szerverre, de kíváncsi lennék :) Gratula, Blizzard! Hogy az öröm pedig teljes legyen, a kedves fejlesztők egy újabb wallpaperrel ajándékoztak meg minket. Erre találjátok a Troll arcot :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)