[MoD] DOOM III
Megérkezett a következő nagy adag mod a Doom III-hoz. Egy már volt, több kisebb mellett. Mindhez találtok leírást a csomagokon belül, úgyhogy uccu neki! (Thanks Silviu G)
Megérkezett a következő nagy adag mod a Doom III-hoz. Egy már volt, több kisebb mellett. Mindhez találtok leírást a csomagokon belül, úgyhogy uccu neki! (Thanks Silviu G)
Mint minden évben, úgy idén is megrendezésre került a QuakeCon, ahol a legnagyobb szereplő mindig az iD Software atyja, John Carmack volt. Sajnos egyéb elfoglaltságai miatt ezúttal annyira nem volt aktív, mint mondjuk tavaly, azért elég érdekes infóáradatot zúdított a játékos társadalom nyakába. A beszámolóból itt és most csak annyit emelnék ki, hogy Carmack elmondta, a következő játékuk nem folytatás lesz. Szóval ne számítsunk Doom IV-re, vagy a Wolfeinstein következő darabjára, sőt még a Commander Keen folytatására sem :) Az új cucc, ezúttal is egy inkább egyjátékos módra összpontosító FPS lesz, ami azért valami halvány multiplayert tartalmaz (mint a Doom III). Ami viszont nagyon fontos, hogy nem akarnak újabb négy évet váratni magukra, úgyhogy az új engine fejlesztése már a következő hónapban megkezdődik, s reményeik szerint egy éven belül kész is lesz. A teljes cikket itt találjátok.
Most már értem miért csúszott ennyit a Doom III! John Carmack máson is dolgozott az utóbbi időkben, ennek gyümölcse legújabb projectje, Ryan. :) A viccet félretéve ma reggel megszületett John Carmack első csemetéje, aki Ryan névre hallgat és 2,81 kilogrammot nyom - számol be a quakecon.org. Szívből gratulálunk az ifjú apának és feleségének, Anna Kangnak! Thanks Sundesz!
Zajlik a QuakeCon 2004 is, ami ugyebár az id Software jeles rendezvénye. Óriási felhajtás övezi, de tulajdonképp csak azoknak jó, akik személyesen is ott lehetnek. Új infók nem nagyon szivárognak ki a csapat jövőbeli terveivel kapcsolatban, pedig az lenne az igazán izgi. De azért mindig csorog valami... Mármint... szóval az a helyzet, hogy elkapták Todd Hollenshead-et és megpróbálták a lehetőségekhez mérten kifaggatni. Annyit sikerült kihúzni belőle, hogy az új projektjük teljesen más koncepcióra fog épülni, de a fejlesztési idő mégis rövidebb lesz, mivel a technológiai háttér már adott. Ezt eddig is tudtuk. Elsősorban PC-re dolgoznak, de tanulmányozzák az újgenerációs konzolpalántákat is. Elárulta, hogy még mindig keresnek külső cégeket, akik hajlandók lennének a Return to Castle Wolfenstein 2-t Doom III engine-re építve elkészíteni. A Quake IV-ről semmi újat nem mondott, ám elhintett valami olyasmit, hogy még legalább egy játék készül az új engine-nel, amit többen fel is ismertek már... A HomeLAN-nek köszönhetően pedig megérkezett a rendezvényen a gépükkel feltűnést kelteni vágyó egyének legújabb elemei. Biztos egész évben erre gyúrnak, hogy aztán ne lógjanak ki a sorból :)
Az NVIDIA hivatalos közleményben mutatta be legújabb videókártyáját, melyet ahogy ők maguk írták, álomnak szánnak a Doom III játékosainak. Két dolog biztos: a kártya nagyon jó, rengeteg mindenre képes, na és; hogy az NVIDIA mindig képes meglepetésekre. A fenti linken további részletes információt nyertek a kártyáról.
Egyre csak jönnek az újabb és újabb modok mindenki kedvenc Doom III-ához. Tudom, már volt kinn pár darab a következő listából, de ezúttal egyben van az egész, ráadásul jópár, egészen új darab is előkerült. Erre tessék... (Thanks GamersHell)
Bizonyára sokan szeretnétek minél jobb játékélményt kicsikarni a Doom III-ból. Nos, a következő "fejlesztési lista" igaz nem produkál több fps-t, de minden bizonnyal az egekbe szökik tőlük az élvezhetőség :) (Thanks HomeLanFed)
Úgy látszik, a játékok megfilmesítése töretlen lendülettel halad előre. Alig pár napja szóltunk, hogy BloodRayne is filmvászonra lép, sőt, a Doom III is megfilmesítésre kerül. És most íme az újabb bejelentés, a Vampire: The Masquerade - Bloodlines! A rendező Adam Fields, a film jogait pedig a New Line Cinema vette meg. A dologról bővebben itt olvashattok. (Thanks Biohazardgabor)
Mulder szólt, hogy a Doom III honosítása nem zárult le annyival, hogy magyarok a feliratok, illetve a menük. De mit beszélek itt én, átadom neki a szót: Egy kis csapat elkezdte szinkronizálni a Doom III-at, egyelőre csak az audio bejegyzésekre koncentrálva. Keresünk olyan egyéneket akik szívesen szinkronizálnák és úgy érzik van egy csöppnyi színészi tehetségük. Örülnénk ha nagyrészt 18+ évesek jelentkeznének, hiszen az audio bejegyzések eredetileg is 20+ asaktól származnak. Akit érdekel a dolog az irjon nekem mailt.
Újabb mod került elő kedvenc FPS-ünkhöz. Ez a példány annyiban módosítja a játékot, hogy nem kell váltogatni a zseblámpa meg a fegyverek között, ugyanis ráteszi a lámpát a fegyverre! Nincs több idegeskedés, vad [F]-gomb nyomogatás, szitkozódás, mi kell még? Ja, persze, a link.
Revan volt olyan kedves, hogy szólt, előkerült pár egész tűrhető Unreal 3 kép. Na jó, viccet félretéve, a képek, még ha nem is a legjobb minőségűek, már ezeken is látszik: iszonyat jó lesz ez, ha elkészül. Addig pedig elleszünk a Doom III-mal :) Képek alant
[MOZi] Doom III vászonmorzsákRemélem senkinek nem mondok azzal újat, hogy a Doom III-ból film is készül :) Már konszeptek is jelentek meg, bár azok hitelessége megkérdőjelezhető. Az utóbbi időben igazán elszaporodtak a játékadaptációk, így hát ez sem maradhat kivétel, ám szerencsére a jogbitorló nem adja olyan könnyen bárkinek oda a zengedélyt egy film készítésére. Először úgy volt, hogy a Warner kaparintotta meg a lehetőséget, de most új hírek érkeztek. A Time magazine szerint ugyanis a jogok a Universalhoz kerültek és már idén év végén elkezdik a forgatást Prágában. A producer John Wells (Vészhelyzet) és erősen gyanús, hogy a főszerepet Dwayne “The Rock” Johnson (Walkig Tall) kapja. A rendező állítólag Enda McCallion lesz és 2005 karácsonyára szeretnének végezni a művel. (Thanks Hares) [HuN] Doom III bétaMindössze két napja jelentettük be, hogy páran elkezdték készíteni a Doom III magyarosítását, és segítőket keresnek. Ennyi idő alatt a csapat 11 fősre duzzadt és a fordítás 90%-ával el is készültek. InviciblE, a projekt vezetője szerint a honosítás az összes szöveget lefordítja és ez alól csak a textúrák és a monitorok képeznek kivételt. Azonban vannak olyan elemei a játéknak, amik csak új játék indításával magyarítódnak le :) A cucc tehát még béta, úgyhogy érdemes elolvasni a csomaghoz csatolt fájlt. Ha valami mondani valótok lenne a csapatnak, írjatok erre a mailcímre. Köszönet a készítőknek: Cok3, George, InviciblE, Janagu, Johnny Blaze Sim, Key, Macccy, mATTIAS, Reguj, Roland, Sundesz. Half-Life 2 képekSzegény GSC és Valve nagy nehezen tudják csak elvonni a játékostársadalom figyelmét a Doom-ról. Ezúttal a Half-Life 2-ből érkezett három lélekmelegítő, melyek... hmmm, inkább nem mondok véleményt, mert még valakinek rosszul esne :) Nézzétek meg őket: [MoD] Doom 3Egy rakat érdekesség került elő Doom 3 témában, melyeket most egy csokorba szedve láthattok alant. Íme: [MOVIE] Tribes VengeanceEgy újabb, sajna nem túl hosszú Tribes: Vengeance videjó látott napvilágot. A fejlesztőj igen sokat várnak az új jövevénytől, szerintük ez lesz az a játék, mely teljesen újraformálja majd az online játékos közösséget. Remélem tényleg így lesz, hiszen már ráférne a társadalomra valami új husi :) Sajna a Doom 3 multi része nem lesz az az áttörő erő...
0 mp. múlva automatikusan bezár
Tovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints! Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!) |