Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1301

'Reggelt!

Hír | 2005.11.15 09:50

Kellemes keddet! Eme reggelen dermettem, remegtem, mert nem mertem fedetlen testtel bemennem. Erre melegebb helyek leledzenek, mert csukva van az ablak :)

Kedves utasaink, a leszállás a pilóta betegsége miatt elmarad. Két szőkenő beszélget: - Nézd: ez a hüvelykujj, ez a mutató-, ez a középső-, ez a gyűrűs-, ez pedig a kisujj. Megjegyezted? - Igen. - Akkor most összekeverem.

Megvennék a Lionheadet?

Hír | 2005.11.12 11:06

Az MCV angol heti gazdasági lap információi szerint az Elevation, amely nemrég a BioWare és a Pandemic Studios felvásárlására költötte el zsebpénze egy részét, újabban a Lionhead Studiosra feni a fogát. Az akkori 300 millió dolláros vétel után a Black & White sorozatot és a The Moviest is jegyző Lionhead nagyjából 50-80 millió fontot (!) érne meg a cégnek. Azt azért jó tudni, hogy az Elevation befektető vállalat körülbelül kétmilliárd dollár mozgósítható tartalékkal rendelkezik és már egész kiadót (Eidos) is vásárolt. A Lionhead szóvivője azzal kommentálta a pletykákat, hogy a cég felvásárlására folyamatosan érkeznek az ajánlatok. A lap információi szerint a nemrég felvásárolt Firaxis Games-ért 50 millát pakoltak ki az asztalra a Take2 kiadó részvényesei.

[MOZi] Tarol a Csoda Csibe

Hír | 2005.11.08 13:49

Az itthon csak november 24-én bemutatásra kerülő Csoda Csibe (Chicken Little) Amerikában már tarol. Az első három nap alatt 40 millió dollár értékben váltottak rá jegyet. Érdekessége, hogy ez az első olyan digitális technikával készült animációs film, amit teljes egészében a Walt Disney készített. Az eddigieket ugyanis a Pixar gyártotta, ám lejárt a szerződésük (nagy huzavona volt az ügyből). Az alábbi listában az elmúlt hét 12 legnépszerűbb mozifilmje látható az amerikai eladási adatok alapján. Az első szám az elmúlt hét napra vonatkozó, a második pedig az összes bevételt takarja. 1. Chicken Little (Csoda Csibe) $40.0/$40.0 2. Jarhead (Bőrnyakúak) $28.7/$28.7 3. Saw II (Fűrész II) $17.2/$60.4 4. The Legend of Zorro (Zorró legendája) $10.0/$30.2 5. Prime $5.2/$13.4 6. Dreamer: Inspired by a True Story $4.8/$23.8 7. Good Night, And Good Luck. $3.1/$11.0 8. The Weather Man $2.9/$8.7 9. Shopgirl $2.5/$3.4 10. Flightplan (Légcsavar) $2.3/$84.4 11. North Country $2.1/$15.5 12. The Fog (A köd) $2.0/$28.0

[MOZi] Kilopták a Halo forgatókönyvét?

Hír | 2005.11.08 12:51

A LatinoReview nem éppen a szavahihetőségéről híres. Ezúttal azzal kérkednek, hogy megszerezték a Halo filmváltozatának forgatókönyvét, amit egy vaskos beszámolóval alá is támasztanak. A hangvétele enyhén szólva szirupos, ami annál inkább fura, hogy a cikkíró saját bevallása szerint nem játszott a Halo egyetlen részével sem. Konzolon mindössze a Metal Gear Solid sorozatot ismeri közelebbről. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy ez lesz minden idők legjobb játékból készült moziváltozata. Külön kifejti, hogy alapból nem lehet rossz az a film, amelynek készületeibe a Gyűrűk Ura és a King Kong újrafeldolgozását jegyző Peter Jackson is belekontárkodik. Tovább emeli a minőséget, hogy a Microsoft és a Bungie nem adta külső forgatókönyv-írónak a munkát, hanem megkérték Alex Garlandot (egy millió dollárral). Ezt követően azt ötmilláért, plusz a bevételek tíz százalékáért eladták a Universal és a Fox stúdióknak. Nos, szinte lehetetlen, hogy a szkript kikerült onnan. Aki mégis kíváncsi, miket fantáziálnak róla, az olvasson tovább...

'Napot!

Hír | 2005.11.07 09:59

Nos, tíz óra után jó napottal illik köszönteni a népet... Szóval kellemes hétfőt! Bizony, újra itt az iskola. Csak azoknak van "szerencséje", akik mondjuk betegek és nyomják az ágyat. Ezúton kívánunk jobbulást Mantisnak! Zero is felgyógyult már, úgyhogy minden frankó.

- Miért buták a nők? - ??? - Mert 18 cm kolbászért egy egész disznót tartanak... Két szőkenő beszélget: - Nézd: ez a hüvelykujj, ez a mutató-, ez a középső-, ez a gyűrűs-, ez pedig a kisujj. Megjegyezted? - Igen. - Akkor most összekeverem!

[MOVIE] Star Wars: Empire at War

Hír | 2005.11.02 08:09

Íme itt a harmadik videó a LucasArts következő stratégiai próbálkozásából, a Star Wars: Empire at War-ból. A Petroglyph Games fejlesztése egy teljesen 3D-s valós idejű stratégia, és reményeink szerint ez lesz az a játék, mely visszahozza újra az életet a Star Wars univerzum kissé megtépázott hírnevébe - legalábbis RTS téren. A videón közel két percig leshetjük a lehetőségeket, megjegyzem érdemes csekkolni. Erre tessék:

[MOZi] Postal a vásznakra

Hír | 2005.10.24 21:52

Ami jó pár hónapja még cáfolat volt, mostanra szörnyű valósággá vált: Uwe Boll megegyezett a Postal sorozatot jegyző Running with Scissors fejlesztő stúdióval hogy ő öregbítheti a játék hírhedt mivoltát a filmvásznakon keresztül. Aki nem ismerné a celluoid gyilkos filmrendezőt: Neki "köszönhetjük" a fájdalmasan borzalmas House of the Dead és Alone in the Dark feldolgozásokat, jelenleg pedig a Dungeon Siege és a Far Cry totális tönkretételén munkálkodik. A film forgatása valamikor 2006-ban kezdődik el és 2007-ben kerülne a mozikban, azonban ha hevesen imádkozunk talán addigra valaki lecsukja egy zárt pincébe ezt az őrültet.

[MOZi] Sin City - jön a TV-sorozat!

Hír | 2005.10.24 19:22

No, azért mindent csak sorjában! Ha emlékezetem nem csal, idén májusban került az amerikai mozik műsorára a Frank Miller fantasztikus képregényéből készült film Robert Roudrigez és Miller mester rendezésében (egy jelenet erejéig kedvenc direktorom, Quentin Tarantino is besegített). Ha minden jól megy, jövőre már a folytatásra válthatunk jegyet (a sztori adott, elvégre ha jól tudom Miller hét történetet vitt papírra a képregényekben, és ezekből csak hármat pakoltak be az első részbe), ám a legfrissebb hírek szerint ezt a Sin City TV-sorozat követi majd! Én kissé fenntartásokkal fogadom a dolgot, nem hiszem, hogy sikerül majd visszaadniuk azt az atmoszférát, hangulatot, amit Miller megteremtett, de reméljük, nem lesz igazam! Mindenesetre a készítőknek a kommentekben lehet ötleteket adni, elvégre ők is biztosan tőlünk szerzik a legfrissebb híreket. :)

EE2: The Art of Supremacy hivatalosan

Hír | 2005.10.20 21:32

A közelmúltban előkerült az Empire Earth II első kiegészítése, melyet most hivatalosan is megerősítettek. A korábban ismertetett részletek stimmelnek, minden infó helytálló volt. Újdonság, hogy itt néhány képet is láthatsz belőle. Jól kivehető, hogy az engine nem igen változott, persze ez csak egy megjegyzés, nem negatívumként mondom. :P

Commandos 4 - Quazal Multiplayer

Hír | 2005.10.20 09:22

A Quazal és az Eidos Interactive csapata elárulta, hogy a még fejlesztés alatt álló Commandos Strike Force a Quazal technológiáját használja majd a multiplayer játékélmény megalkotásához. Ez igazából maximum annyiban lehet jó, hogy jóval több multi mód lesz benne, mint úgy általában a többszereplős játékokban - mondjuk kérdéses, hogy ezek közül melyik lesz majd ténylegesen használható. A Commandosnak egyébként ez lesz az első része, mely tényleges 3D-s technológiával, ezúttal third-person nézetben engedi láttatni az eseményeket. Megjegyzem elég jól állnak a fejlesztéssel, úgyhogy már nem is kell rá olyan nagyon sokat várni.

'Reggelt...

Hír | 2005.10.19 06:37

Kellemes reggelt mindenkinek. Tegnap sok érdekességnek lehettünk szemtanúi, reméljük ma is lesz pár figyelemreméltó dolog. Aki este unatkozna, az ma is nézhet majd BL-meccseket.

Egy férfi és egy nő állnak egymás mellett egy cocktail party-n. A nő ránéz a férfira, és megjegyzi: - Tudja, ön nagyon hasonlít a harmadik férjemre. - Tényleg? Hányszor volt már férjnél? - Kétszer.

[MOZi] Linuxon készül a Halo-film

Hír | 2005.10.13 11:20

Minő irónia, kérem szépen! Kiderült, hogy a Halo-film, a Microsoft eddigi talán legsikeresebb játékából készülő adaptáció utómunkálatait Wellingtonban, Linux gépeken fogják elvégezni. Wellington Új-Zélandon található, itt van a Weta Digital székhelye - ők készítették a Gyűrűk Ura filmtrilógia effektjeit, és a King Kong is itt készül, hiszen azt is Peter Jackson rendezi. Ő és a felesége producerként segédkeznek a Halo munkálataiban. Érthető hát a választás, csak kicsit furán jön ki :) A Weta Digital egyébként ezernél is több duálprocesszoros IBM blade szerverrel rendelkezik, amelyek a Linux Fedora változatát futtatják. A játék első részéből 13 milliót értékesítettek, ami 600 millió dolláros bevételt jelent. Ennek fényében kicsit talán nevetségesen hangzik, hogy a két filmstúdió, amely a produkción dolgozik, a Universal és a 20th Century Fox 5-5 milliót és a mozijegyek bevételének egy meg nem határozott részét kapja. És íme egy kép a főhősről, Master Chiefről, az "ironmanről". Zsír vagy öcsééém!

SiN Episodes morzsák

Hír | 2005.10.13 09:51

Újabb blogbejegyzés érkezett Shawn Ketcherside, a SiN Episodes vezető játékdizájner internetes naplójába. Ezúttal kitért arra, hogy a fejlesztés milyen nehezen, de mégis milyen szépen halad előre. "Egyet előre, kettőt hátra" effektus érvényesül. Nagyon büszkék arra, hogy sikerült megoldani a dinamikus nehézségi szinteket. Vagyis a játékos saját cselekedetei által határozza meg, milyen nehéz körülmények között kíván játszani. A pályakészítők is dicsekedhetnek egy újítással. Lényegében arról van szó, hogy létre tudnak hozni egy olyan fájlt, ami a játékosok (egyelőre elsősorban a teszterek) cselekedeteit tartalmazza az adott pályákról. Ezt betöltve a pályaszerkesztőbe, ki tudják rajzolni, hogy merre jártak a legtöbbet, hol akadtak el a legtöbben, stb., ami lényegesen leegyszerűsíti a hibák kijavítását és a finomhangolást.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.25 10:08

Szép napot mindenkinek! A mai időjárás már nem olyan bíztató, mint amilyen tegnap volt, de pont megfelelő arra, hogy játszunk egy kicsit kedvenc gammáinkkal vagy megnézzünk pár filmet. Én személy szerint a mai napra egy kis Fable-t tervezek néhány StarGate résszel vegyítve. A tagnapi napot nem a hírszegénység jellemezte, de úgy tűnik hogy ma visszatér a hétvégi ubiszezon....

- Hogy hívják az atomnyulat? - ??? - Paksifüles.
A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába, látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről. Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál. - Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? - hangzik a válasz. - És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? - kérdi az orvos. - Ja, ő lámpának képzeli magát. - feleli a beteg. - Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! - jegyzi meg a doki. - Mit akar? Hogy sötétben fűrészeljek?

DVD-ünnep októberben

Hír | 2005.09.15 14:01

A magyar DVD forgalmazók újfajta módszerrel, a Moziünnep mintájára szervezett DVD ünneppel próbálják felhívni a figyelmet a korongok legális megvásárlására. A kezdeményezés elindítói az InterCom, a Universal és a Warner hazai képviseletei voltak. Míg a Moziünnep kedvezményes jegyekkel csábított, az október 7-23-a közötti DVD ünnep is tulajdonképpen egy akció: Mindhárom résztvevő igyekszik kedvezményekkel, különlegességekkel előrukkolni a két hetes időszakban. Többek között olyan DVD-ket kínálnak akciós áron, mint a Jóbarátok sorozat első hét szezonja, az Alien sorozat, Szabó István híres filmje, a Napfény Íze, de a fitneszelő Béres Alexandrát is kedvezőbb áron "vihetjük haza" (még ha nem is úgy, ahogy egyesek szeretnék). A kiadók egyértelműen a silány, másolt kópiák elleni harc egyik fontos állomásának tartják a kezdeményezést, és úgy tervezik, ezentúl minden évben megrendezik a "fesztivált", ahol reményeik szerint folyamatosan bővülő akciós filmkínálattal számolhatunk. Az akciós korongok a legnagyobb áruházláncokban biztosan előfordulnak majd.

X1600 - a középkategóriás

Hír | 2005.09.13 11:15

Az ATi következő középkategóriás kártyája, az RV530 tervezett megjelenési dátuma október első hete. A tervek szerint az R520 architektúrára legalább négy kártyaváltozat épül majd, és mindegyikük támogatja a PixelShader 3.0 változatát. Az RV530 középkategóriás kártyatípus kereskedelmi neve az X1600 lesz, és két változatban jelenik majd meg. A gyorsabb 600 MHz-es magórajellel és 12 futószalaggal rendelkezik. Állítólag az X1-et tizenegynek kell olvasni, az X ugyanis ebben az esetben a római ábécé tízes számjegyét takarja. Így tovább folytatódik az ATi sorozatszámozása. Az X1600 tekinthető az alapváltozatnak. Terveznek X1300 és X1800 kiadásokat is, amelyek szintén az R520-as architektúrára épülnek és október elején debütálnak.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.07 06:14

Üdvözlet eme kora reggeli órákon. Ilyenkor még bizony hűvös az idő, így jobb, ha mindenki magára vesz valami olyat, amit délben aztán úgyis a hátán cipelhet, mert különben rárohad a melegtől... Találós kérdésként szeretném feltenni, hogy hogy lehet megbüntetni valakit aközben, mikor megáll, és az 5 méterre lévő automatánál jegyet vált. Merthogy a "nagy" könyvben lévő jogszabályok szerint már akkor jeggyel kellene rendelkeznem, mikor kiszállok a kocsiból...

Izgatottan rohan be egy férfi a rendőrségre: - Segítsenek rajtam! Az imént lopták el az autómat! - Látta a tetteseket? - Azokat nem, de a rendszámot sikerült felírnom!

[MOVIE] StarSiege: 2845

Hír | 2005.09.03 11:44

A StarSiege: 2845 egy, a StarSiege univerzumban játszódó szimulációs harci játék, melynek megérkezett az első videója. Fontos megjegyezni, hogy a benne látható jelenetek az alfa tech verzióból származnak, szóval még csak nem is béta. További információkat a játék fenti honlapján olvashattok.

[MOZi] Superman és X-men 3 cuccok

Hír | 2005.09.02 19:25

Szert tettünk néhány produkciós fotóra az X-Men 3 egyik forgatási helyszínéről, ami egy kanadai kastélyban zajlik. Fura, de a képek nagy részén egy kiscsaj pózol a kamerának, de ez nem von le sokat azok értékéből (sőt, pedofil olvasóink külön örülhetnek neki!). Ezen kívül van X3 poszter is, sőt az IGN Filmforce megszerezte a Superman Returns című film első előzetes poszterét is. A film csak jövő év júniusának végén kerül a mozikba és érdekessége, hogy az a Bryan Singer rendezte, aki az első két X-Men részt is jegyzi. A harmadik részt Brett Ratner rendezi és az szintén jövőre, ám márciusban debütál.

Neocron Evolution 2.1 készülg'

Hír | 2005.09.02 09:50

A Neocron című cyberpunk MMORPG-t jegyző Reakktor.com fejlesztőcsapat úgy döntött, elkészítenek egy ingyenes "kiegészítőt" a Neocron 2-höz, melynek a Neocron Evolution 2.1 címet adták. Lényegében nagyobb grafikai módosítások csomagjáról van szó, az egész világ, a fegyverek és egyéb modellek feljavított változatai lesznek benne. Ha minden jól megy, még idén meg is érkezik.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)