Megszületett a VR-sisak, amely szó szerint kivégzi a tulajdonosát, ha az meghal a játékban
Az Oculus alapítója rakta össze a halálos eszközt, amit egy népszerű japán regénysorozat inspirált.
Az Oculus alapítója rakta össze a halálos eszközt, amit egy népszerű japán regénysorozat inspirált.
Nem mindennapi bejelentéssel ünnepelték meg a Gears of War széria 16. születésnapját.
Egy videós úgy gondolta, egy 1,4 tonnás szarkofágba kell rejtenie egy zacskó Cheetost, hogy ha a jövőben majd kiássák, tudják, mit evett a mai kor embere.
A Beverly Hills-i zsaru főszereplője úgy illik Night Citybe, mintha eleve így tervezték volna a forgatókönyvírók.
Ben Stillernél és apatársainál is durvábbat tudunk nektek mutatni.
A God of War Ragnaröknek egy nem mindennapi történetet kellett folytatnia, Kratos és Atreus nagy meséje pedig sikeresen szintet tudott lépni - több szempontból is. Tesztünk teljes mértékben spoilermentes.
Hamarosan JK Simmons hangja is narrálhatja a Dota 2 mérkőzéseidet, és ezt Gabe Newell közreműködésével tudtuk meg.
Ki győzne: Kevin vagy Lady Dimitrescu? Végre kiderül.
Nem mindennapi alkotást tekinthetünk meg a felújítás alatt álló Lánchídnál.
A lassan 18 éve megalapított és 2010-től a Warner Bros. Interactive Entertainment alá tartozó fejlesztőcsapat két alappillérét is elveszíti.
Ki ne élne szívesen a Lángművesek (Flamecraft) világában, ahol a mindennapi teendőkben apró, aranyos sárkányok segítenek?
Nem mindennapi hajókirándulásra invitál bennünket a Netflixre érkező széria.
Mi ez, trailer hangyáknak? Nos... pontosan.
Egy Fülöp-szigeteki tanár ötletén derül most az egész világ.
A végéhez közeledik a Mandragora Kickstarter-kampánya, és még legalább két strech goal vár feloldásra.
Ki sem kell lépned a játékból, ha megéheznél és pizzára vágynál.
Finom, puha, mereven néz, Nicolas Cage a háló dísze lehet.
Visszatér a zenekarba az alapító gitáros-énekes, Tom DeLonge, jövőre már turnézik is a banda.
Ahogy a Fallout sorozat sem mindennapi, úgy a start is különleges volt 25 évvel ezelőtt.
Ace V az a zsivány, akire Night Citynek valóban szüksége volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)