NHL 10 - belső nézetű ökölpárbajok
Az Amerikai Jégkorongbajnokság hivatalos játékában ezúttal első személyből alakíthatjuk át az ellenfél csapat játékosának arcszerkezetét.
Az Amerikai Jégkorongbajnokság hivatalos játékában ezúttal első személyből alakíthatjuk át az ellenfél csapat játékosának arcszerkezetét.
Nem történt változás az amerikai PC-s játékokat felvonultató értékesítési statisztika első helyén.
Az amerikai Missouri Egyetem újságíróképzésére jelentkező hallgatók egy érdekes "ajánlással" találták szembe magukat. A felsőoktatási intézmény vezetősége első körben kötelezővé tette volna az iPod Touch készülékek használatát.
Lehet, hogy ez mégsem olyan vicces, mint amilyennek elsőre hangzik, de megint bebizonyosodott, hogy az angolok nem unatkoznak.
Minden idők egyik legsikeresebb DLC-jének tűnik a Call of Duty: World at War márciusban debütált letölthető tartalma, a Map Pack 1.
Nem történt változás az amerikai PC-s játékokat felvonultató értékesítési statisztika első helyén.
Egy amerikai kereskedés értesülései szerint a negyedik Fallout 3 kiegészítő Point Look néven kerül majd forgalomba.
Hiteltelennek és pontatlannak nevezték az amerikai fiatalok játékfüggőségéről szóló tanulmányt.
Befutott az Amerikai Egyesült Államok PC-s piacának dobozos címeit számon tartó lista legújabb kiadása, amin új szereplőt köszönthetünk.
Semmi sem változik, minden megy tovább, ahogyan azt már megszokhattuk.
II. világháború. FPS. Oroszok és amerikaiak a németek és a japánok ellen. És zombik. Ez a CoD.
A gazdasági válságból kilábalni próbáló amerikai nemzet vásárlóközönségének 65 százaléka ugyanannyi zöldhasút áldoz videójátékokra, mint a tavalyi esztendőben.
Amerikai kutatók a játékok pozitív hatásaival foglalkozó tanulmányt publikáltak
A Nintendo amerikai részlegének elnöke nyilatkozott, a használt játékok rossz hatásáról.
Friss pletykák érkeztek az amerikai cég legújabb négymagos központi egységéről.
Tegnap kaptunk meg a friss hazai játékeladási adatokat, s most tekintsünk az óceán másik oldalára, hogy mivel is játszanak az USA-ban.
Bár növelte bevételeit az amerikai kiadó, a megemelkedett kiadások miatt nem sikerült pozitív mérleget produkálni.
A Dawn of War második részének sikerült megtörnie a Wrath of the Lich King november óta tartó uralkodását.
Az amerikai Midway kiadóvállalat az utolsókat rúgja, így minden fűszálba belekapaszkodik, legyen az francia, vagy más.
Az utóbbi évek egyik legjobb western FPS-ének előzményében megismerhetjük az amerikai polgárháború puskaporos poklát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)